Kontinenseket átszelő kelta punk – a Budapest Park színpadán a Flogging Molly!

Az alapvetően amerikai – egészen pontosan Los Angeles-i – illetőségű Flogging Molly formációja olyan autentikusan hozza az ír kocsmapunk műfaját, hogy koncertjeiken egy szempillantás alatt érezhetjük úgy, mintha épp egy dublini pubban döntenénk magunkba a Guiness-t. Ehhez persze sokat hozzátesz a valóban ír gyökerekkel rendelkező frontember, Dave King őrülete a színpadon.


Az 1997-ben alakult Flogging Molly ötlete Dave King frontembertől származik – ő korábban a Fastway nevű metálbandában együtt zenélt a Motörhead tavaly elhunyt gitárosával, „Fast” Eddie Clarke-kal. A zenekar első kiadvány érdekes módon rögtön egy élő felvétel volt: az Alive Behind the Green Door című lemezt abban a Molly Malone nevű bárban rögzítették, ahonnan végül a zenekar a nevét is kölcsönözte

A banda inspirációi közt olyan zenekarokat emleget, mint a Green Day, a Pogues vagy éppen a Clash – utóbbi frontemberének, Joe Strummernek dedikálták Within a Mile of Home című 2004-es lemezüket is. A Flogging Molly mindamellett, hogy az évek során hat stúdióalbumot adott ki, saját bevallása szerint mindig is inkább koncertzenekarnak számított. Nem csoda, hiszen bulijaikon olyan csodálatos energiákat szabadítanak fel, amitől a tömeg egy emberként tombol a tánctéren.
„Az egy dolog, hogy mi alapvetően egy pozitív üzenetű zenekar vagyunk, de amikor az emberek eljönnek a koncertjeinkre, hogy az életet ünnepeljék, akkor bizony nem csak a jó oldaláról van szó. Ahhoz a rossz dolgokról is szólnia kell, hogy valóban azt mondhassuk, ez az élet.” – mesélte Dave King a zenekar legutóbb megjelent, 2017-es Life is Good című sikeralbumáról.
A Flogging Molly tehát egy igazán egyedülálló, a punk és a hagyományos ír zene metszéspontjában született zenét, illetve egy garantáltan őrületes, az egész Budapest Parkot megrengető és megtáncoltató koncerttel érkezik július 3-án!

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2087563941536215/

Related Posts

Az üres Budapest Park közepén rögzítette új live session videóját az Analog Balaton

Május 30-án újabb mérföldkőhöz érkezik az Analog Balaton, azaz Vörös Ákos és Zsuffa Aba duója, ugyanis karrierjük során először adnak önálló koncertet a Budapest Parkban.…

Először koncertezik Magyarországon a Take That!

Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata több mint harmincéves pályafutása során először jár hazánkban, ráadásul a jól ismert slágerek mellett novemberben megjelenő This Life című vadiúj albumukat…

Siklósi Örsre emlékezik az AWS a Budapest Parkban

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.…

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…