Jozef van Wissem az A38 színpadán

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál színes művészeti programjai közt bukkantunk Jozef van Wissem koncertjére, ami igazi unicum a zeneszeretők számára.
Jim Jarmusch, Zola Jesus és Tetuzi Akiyama alkotótársa, a holland Jozef van Wissem exkluzív koncertprogrammal, az Only Lovers Left Alive (Halhatatlan szeretők) filmzenéjével tér vissza az A38 Hajó fedélzetére a CAFé Budapest meghívásából.


Jozef van Wissem (NL)
“A nyugati világ talán legismertebb lantművésze” – mondja róla nemes egyszerűséggel a Quietus magazin, és Jozef van Wissem esetében nem is téved nagyot. Ez a különös, magába forduló, groningeni kocsmáját előbb New York-i belső emigrációra, majd prágai és rotterdami letelepedésre cserélő autodidakta művész élete már jó ideje a lant körül forog. Az egykor újhullámos és kísérleti rockzenekarokban gitározó van Wissem 1993-ban gondolt egyet, szakított a rock and rollal és az általa vezetett bárral, eladta mindenét és az Egyesült Államokba költözött. Szinte teljesen magába fordulva évekig ki sem mozdult otthonról, csak speciális, hatalmas méretű, kétnyakú, huszonnégyhúros lantjain gyakorolt. “Első éveimet úgy töltöttem New York-ban, mint egy szerzetes” – mondja van Wissem. Aztán később, első lemezei után sokkal nyitottabbá vált, és rengeteg duóban vált szerzőtárssá. Leghíresebb zenésztársa nem is “igazi” zenész, hanem filmrendező: a kétezres évek közepén találkozott Jim Jarmusch-sal, akivel azonnal egymásra hangolódtak. 2019 elején is közös lemezt adtak ki van Wissem korábbi munkáinak újragondolásaiból, együttműködésük csúcsa azonban így is Jarmusch öt évvel ezelőtt bemutatott filmje, a Halhatatlan szeretők zenéje volt, aminek a holland lantos szerezte a film atmoszféráját alapvetően meghatározó, rendkívüli intenzitású zenéjét, amiért Cannes-ban díjat is kapott. Ebben az egyedülálló zenei világban sötét, melankolikus univerzum bontakozik ki, amit a magyar rajongók most egy különleges koncerten élhetnek át, hiszen az este során a filmből ismert dallamok szólalnak majd meg az A38 Hajó ültetett koncerttermében.

 

Kapcsolódó tartalom

Az Elefánt és az Esti Kornél az A38 hajón

Az Elefánt és Esti Kornél többestés történet, melyben a régi barátok együtt turnéznak és minden fejezeten át csak zenélnek.  

Petőfi Rádió Backstage február 12-én az Akváriumban

Budapestre jön a generációk zenei ízlését meghatározó Thievery Corporation alapítótagja, Rob Garza! A nu-disco pioneer Budapest egyik legizgalmasabb zenei – kulturális eseménye, a Petőfi Rádió…

Augusztus közepén rendezik meg a VeszprémFestet

Az eredetileg meghirdetetthez képest később, augusztus közepén rendezik meg az idei VeszprémFestet, Tom Jones mellett egyelőre öt magyar előadó nevét hozták nyilvánosságra a szervezők. Hétfői…

Indulnak a Fülesbagoly Tehetségkutatók

Idén is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. Az eseményeken az AWS elhunyt énekesére…