Az Elefánt és Esti Kornél többestés történet, melyben a régi barátok együtt turnéznak és minden fejezeten át csak zenélnek.
Az Elefánt és Esti Kornél még az iskolaudvarról ismerik egymást. Mióta iskolakerülők lettek, kevesebbszer találkoztak, de barátságuk mindig éber maradt, mint a betonon focizós elvágódások felhorzsolt emlékei. Egy fakó téli napon a két jóbarát felismerte egymást a budapesti ködben. Ekkor megfogadták, hogy fejüket zenélésre adják és ezután már csak abban versenyeznek, hogy ki tudja rongyosabbra táncoltatni a publikum cipőit.
Most is valahol épp egy vonaton utaznak, vagy talán egy buszon diskurálnak valamelyik keskeny úton végigzötykölődve. Az Elefánt zenekar szombathelyről induét 2012-ben ebben a formációban, a slam poetry ághoz tartozó zenekar remek partnere pedig a szintén ezen a vonalon mozgó esti Kornél.
Vidéki koncertek:
április 3. Miskolc, Helynekem
április 30. Sopron, Búgócsiga
Budapesti lemezbemutató koncert:
2015. március 14.19:00 A38 hajó
Két remek zenekarral karöltve (Norbert Kristóf & Blahalouisiana) mutatják be most megjelenő Vérkeringő című nagylemezüket a koncerten a közönségnek.
Jegyek vásárolhatók a következő linken:
http://www.a38.hu/hu/jegyvasarlas/program/elefant-esti-kornel-hu?id=eloveteles_jegyar
Kapcsolódó tartalom
Idén nyáron ismét a Velencei-tó partjára látogat a hallgatók legnagyobb rendezvénye, az EFOTT Fesztivál. Ez alkalommal azonban a Sukorói-félsziget ad otthont a rendezvénynek, ahol terv…
Sztárfellépőkkel, fesztiválhimnusszal, saját magazinnal készül az idei Paloznaki Jazzpiknik. Augusztus 4-től 6-ig tizedik alkalommal rendezik meg az eseményt a Balaton-felvidéki településen. “A nagyszínpadon Richard Bona…
Az eredetileg meghirdetetthez képest később, augusztus közepén rendezik meg az idei VeszprémFestet, Tom Jones mellett egyelőre öt magyar előadó nevét hozták nyilvánosságra a szervezők. Hétfői…
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál színes művészeti programjai közt bukkantunk Jozef van Wissem koncertjére, ami igazi unicum a zeneszeretők számára. Jim Jarmusch, Zola Jesus…