A Kiscsillag már edz, gyere te is futni!

A Kiscsillag zenekar nemrég meglepő vállalással állt a nyilvánosság elé: maratoni váltóban állnak rajthoz október 13-án. Lovasi András, Leskovics Gábor, Ózdi Rezső és Mihalik Ábel az októberi Spar Budapest Maratonon a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyerekeknek ajánlja fel a maratoni váltóban lefutott kilométereit.

IMG_1720kisA fiúk a Bátor Tábor Alapítvány jótékony sportközösségéhez, az Élménykülönítményhez csatlakoztak, és céljuk, hogy legalább 1 millió forintot gyűjtsenek össze.
Szombaton a Margit-szigeten edzettek az Élménykülönítmény többi futójával. Bár a fiúk kisebb-nagyobb sportsérüléssel küzdenek, bebizonyították, hogy a csapattól nem idegen a mozgás, a koncertek mellett is rendszeresen sportolnak. Lovasi és Lecsó is 28 percen belül futották a klasszikus Sziget-kört a frontember ráadásul duplázott. A kemény edzés után még egy soproni koncerten is helytállt a Kiscsillag.
A zenekar régóta támogatja az Alapítványt, írtak már egy számot is azoknak a daganatos és krónikus beteg gyerekeknek, akiknek a Bátor Táborban az élményterápia segít visszanyerni az életkedvüket és a gyógyulásukba vetett hitüket.
A biztatás ráfér most a csapatra: Rezső lábsérüléssel küzd, emiatt csak rövidebb távot futhat,és gőzerővel gyűjtik a támogatásokat is a maradék két hétben.
A www.elmenykulonitmeny.hu/kiscsillag.zenekar oldalon mindenkinek számítanak a támogatására, aki kedveli a Kiscsillag zenéjét, a sportot, vagy a Bátor Tábort.
Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközössége, súlyos beteg gyerekek megsegítésére jött létre Magyarországon. A csapat tagjai maratoni és félmaratoni futásokon, hosszútávú kerékpár és triatlonversenyeken indulnak. Embert próbáló teljesítményükkel a beteg gyerekek ügyére szeretnék felhívni a környezetükben élők figyelmét. Közös segítségnyújtásra hívják a barátaikat, hozzátartozóikat, munkatársaikat: jelképes örökbefogadásra kínálják nekik a versenyeken és a felkészülések során megtett kilométereiket – akár egy kávé vagy egy mozijegy áráért cserébe.
Bővebb információ: www.facebook.com/elmenykulonitmeny, www.elmenykulonitmeny.hu, www.batortabor.hu.
Sajtókapcsolat és további információk:
Kovács Éva marketing és kommunikációs vezető, 06 30 548 7958, e.kovacs@batortabor.hu

 

Related Posts

Rekordok és a Kiscsillag a Spar Maratonon

Rekordrésztvevő volt a Spar Maratonon, és a Kiscsillag együttes tagjai lefutották a távot a Bátor Táboros gyerekekért!

A Kiscsillag zenekar súlyos beteg gyerekekért fut

A Bátor Tábor ingyenes turnusaiban évente több mint 800 daganatos, cukorbeteg, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladásban szenvedő gyerek vesz részt. 2001 óta több mint 5000…

Óbuda Napja – 2018. május 3-5.

Óbudán komoly hagyománya van annak, hogy május első hétvégéjén színpompás forgataggal ünnepelnek a kerületben élők. Az Óbuda Napja immáron 12. éve szórakoztatja az idelátogató közönségét,…

Semmi konferencia – a Kiscsillag az Erkel Színházban

A Kiscsillag, az ország legnépszerűbb art rock zenekara idén újszerű, színházi elemeket, látványt felvonultató – a zenekar vezetője, Lovasi András meghatározása szerint ’koncertszínház’ – irányba…