Az Etyeki Futók Egyesülete idén április 27-én – immár negyedszer – szervezi meg az Etyeki Vesszőfutás elnevezésű futóversenyt Etyeken. A verseny minden évben sok helyi gyereket és felnőttet vett rá a mozgásra, most viszont ráerősít a szervezőcsapat: az idei nevezők közül azok, akik közép- és hosszútávot vállalnak, átfuthatnak a Korda Stúdión és Látogatóközponton, többek közt a New York utcán!

„A futás a mozgás egyik legörömtelibb formája, ráadásul a legtöbbünk számára elérhető” – állítja Csizmadia Gábor, az Etyeki Futók Egyesületének elnöke. „4 éve pattant ki a fejemből a verseny gondolata, és mondhatom, sokkal nagyobb siker lett a vártnál. Főleg a több-száz etyeki gyerek részvétele miatt örömteli ez a rendezvény. Az igazi boldogság az, amikor ezek a gyerekek mosolyogva veszik át a befutócsomagot, és sikerélményt jelent számukra, hogy lefutották a kitűzött távot”.
Persze ha már öröm, miért ne legyen nagyobb öröm, miért ne legyen többek számára elérhető? Kézen fekvő volt a gondolat, hogy az Etyeken épült, neves mozifilmek forgatásának helyt adó Korda Stúdiót megnyissa kapuit a futók számára. A szervezők megálmodták, a Korda Stúdió és Látogatóközpont pedig nyitott partnernek bizonyult: immáron biztos, hogy két táv is áthalad majd a területén.
A futóegyesület elnöke elárulta azt is, hogy aki végigfutja a nagyobb távokat, több híres helyszínen is áthaladhat majd, és azokat is meghívják egy stúdiólátogatásra, akiknek távja nem vezet át a Stúdió területén.
A Stúdiófutáson túl tombolával, virslivel, teával várják a nevezőket, és helyszíni programokkal is készülnek a szervezők. Etyek szőlődombjai élménydús programot biztosítanak nemcsak a futás során, hanem a verseny után, egésznap. A nyitva tartó helyi pincékben lehet leöblíteni a verseny porát, a borászok várják a látogatókat.
” Minden tiszteletünk azoké, akik elindulnak a versenyen. A Korda Filmpark adta lehetőségeinkkel mindenképpen jutalmazni szeretnék az indulókat és kísérőiket. Élményt kapnak ajándékba ezen a napon a részt vevők. A Korda Stúdió és Látogatóközpont minden, rajtszámmal rendelkező futót ingyen vendégül lát, a versenyt követően egy stúdiólátogatásra. A futók kísérői pedig kedvezményesen tekinthetik meg aznap a kiállítást.” mondja Kakuk Andrea a Korda Filmpark ügyvezetője.
A versenyre a szervezők az Etyeki Futók Egyesületének weboldalán várják a regisztrációkat: www.etyekifutok.hu, helyszíni nevezési lehetőségre nem lesz mód.
További információk, folyamatosan frissülő hírek a verseny és az egyesület Facebook oldalán követhetőek:
– www.facebook.com/etyekifutok
– www.facebook.com/vesszofutas
Kapcsolódó tartalom
Az edzés előtt fél órával fogyasztott erős kávé fokozza a zsírégetést egy spanyol kutatás szerint. A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a…
Az alkalmazott terápiák hatékonyságában nem csak a készítmények hatóanyag-kombinációja, hanem a megfelelő alkalmazásuk is kiemelten fontos. Gyógyszert szedni a betegek számára nem éppen felemelő. A…
Nyakunkon az ősz, amikor is nagy hangsúlyt kell fektetni az immunrendszerünk védelmére – pláne 2020-ban. A sportolók és az aktív életmód hívei sem gondolnák, hogy…
Újabb, fiataloknak szóló egészségprogramokkal készül az új tanévben az Egy Csepp Figyelem Alapítvány – hangzott el a szervezet sajtótájékoztatóján. A kezdeményezések célja átfogó ismeretek közvetítése…