Amit az Ördögkatlan Fesztiválon a legjobban várunk – A halottember

Most próbálom átgondolni, hogy ha színházat akarnék csinálni egy fesztiválon, milyen darabokra esne a választásom, de Háy János – A halottember című alkotása mindenképp szerepelne a listán. Ezért külön öröm, hogy fellelhető az Ördögkatlan Fesztivál repertoárján, hiszen ha van olyan darab, amire legszívesebben minden embert betuszkolnék, hogy ideje megnézni, akkor ez biztosan az.

A kortárs drámát eredetileg a Szkéné Színház produkciójában láthatják a nézők, Bérczes László rendezésében, a fesztiválig azonban nincs programra tűzve. Mészáros Sára majdnem-monológja megtestesít minden olyan nőt, aki elveszíti élete egy jelentős részét, Mucsi Zoltán pedig minden olyan férfit, aki az idő múlását figyelmen kívül hagyva próbál visszailleszkedni saját múltjába. Nem szerelmes, nem nyálas, mégis képes kellő érzelemmel ábrázolni a nő szenvedéseit, amit halott férje, kislánya, valamint a falu lakói okoznak. Szemlélteti, mekkora felelősséggel jár ki, és besétálni mások mindennapjaiba, valamint, hogy hogyan romlik meg egy alapvetően szoros kapcsolat az évek múlásával.
Rendezés-ügyileg mindenképpen hatásos, ahogyan a teret, a kellékeket, valamint ahogy Bérczes magukat a szavakat használja. A kislány rongybabaként van jelen, a hintázás egy állandó lüktetést ad a darabnak, a szövegkönyv pedig egyszerre nagyon nyers, és nagyon távolságtartó. A kórus gyakran inkább ront, mint hogy javítana az előadás minőségén, itt azonban tökéletesen passzolnak a karakterek a kóristák hangszínéhez, termetéhez, játékmódjához. Természetesen lényeges a végkifejlet, a drámaiság, de sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a folyamatra: az ismétlődések, a fokozatosság szemléltetése, és a letisztult környezetet ellensúlyozó szöveg önmagában is helytáll.


Ha gondolkodtató elfoglaltságra vágyunk fesztiválozás közben, akkor Háy János drámája semmiképp sem okoz majd csalódást. Az íróval egyébként külön irodalmi beszélgetés is lesz a fesztivál ideje alatt, ha a darab meghozná a kedvünket, hogy olvassunk, hallgassunk, nézzünk még több Háy-t ezentúl, ha eddig esetleg még nem tettük volna.

Szauer Lilla

Related Posts

Ha művészet, akkor Ördögkatlan!

Ha valami igazán értékes feltöltődésre vágyunk a nyár folyamán, akkor az Ördögkatlan fesztivál a legalkalmasabb időtöltés. Ez nem csak a bulizásról, koncertek hadáról, és a…

Idén is újra Ördögkatlan

Idén újra megrendezésre kerül Magyarország egyik összművészeti fesztiválja, az Ördögkatlan, immáron tízedik alkalommal. A nagyharsányi fesztivál szervezői a lehető legkülönlegesebb programokkal várják az érdeklődőket: lesz…

IX. Ördögkatlan Fesztivál

Az idén is rengeteg különböző műfajú, eltérő népszerűségnek örvendő, de mindenképp csodálatos program várja a fesztiválra érkezőket. A koncertek és előadások betáblázása és megtervezése mellett…

Budapesti Őszi Fesztivál, kortárs városi ünnep

Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál; a fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10.…