ANYA-LÍZIS 86.: Bridget anyja

Van a Bridget Jones első részében két valóban emlékezetes mondat.
„Őszintén szólva drágám, gyereket nevelni nem valami szórakoztató.” Ha újra kezdhetném, valószínűleg kihagynám.”
Bridget anyja mondja, úgy a film közepe felé. Emlékszem, egygyerkőcösként totál felkaptam rá a fejem, miket beszél már ez a nő, ez tiszta hülyeség, különben sem csak fehérek, csak feketék a dolgok, akkor egyáltalán minek szült ez a nő, nem is neki való a gyerek, blablabla, körülbelül ezek voltak a primér reakcióim. Aztán lett még egy gyerekem és a magyar televízió műsorpolitikájának hála még vagy húszszor megnézhettem a Bridget Jonest, és hirtelen kezdtem úgy érezni, nem is volt olyan hülye a főhős anyja. Nyilván nem csinálná máshogy, ha újra kezdené, és persze, hogy lennének gyerekei, akiket nem gyömöszölne vissza komolyan az Univerzum valamelyik fekete lyukába – ahogy én sem, de legalább bevallotta ország-világ előtt, hogy olykor eljátszik a gondolattal. Ahogy én is. Ahogy minden szülő, legalább egyszer az életben.
Legutóbb például a közös családi nyaralás alkalmával forgott bennem e gondolat, aminek időtartamát általában következetesen 3-4 napban és úgy 100 km-ben maximáljuk, hogy onnan könnyen-gyorsan hazamehessünk. Jó, ha az ember lánya tisztában van a határaival. Úgyhogy betuszkoltam ötünk ennyi időre és távolságra elegendő cuccát egy mamutméretű húzogatós bőröndbe, az üres helyeket igyekeztem kitölteni a legkisebb matchboxaival és nekiindultunk. Jött velünk egy kölcsöngyerek is, valahogy úgy éreztem, a saját három ide vajmi kevés, ha már bukok, bukjon velem mindenki, négy gyerekkel megyünk és punktum. A kölcsöngyerek szerencsére nagyon jópofa nagykamasz, őt mellesleg nem titkolt szándékkal afféle kortárs bébicsősznek gondoltuk elhurcolni, mert már csomagolásnál is csak az lebegett előttem, milyen szépen elpancsizik majd a kisebbekkel a csúszdaparkban, míg én a bárányfelhőket számlálgatom hűtött szeszes italt szörcsögve, a nyugágyban dögölve. Gonosz számításaim egyébként részben be is jöttek (vak tyúk is talál szemet), mondjuk azzal én sem számoltam, hogy az amúgy focista kölcsöngyerek barna izmaira egy egész strand kamaszlányközönsége hördül majd fel, így kölcsöngyereknek más kötelezettségei is lesznek azon túl, mint hogy az én kölkeimet pesztrálja. Mondjuk csajozna, amit maradéktalanul meg is tett.
Odafele úton csak kétszer jutott eszembe Bridget anyja.
Egyszer, mikor a legkisebb végigszánkázott csupasz talppal a vagonokban és tíz percen belül úgy nézett ki, mint egy Mikulás óta itt bolyongó eltévedt krampusz.
Másodszor, mikor a négy kölökből minimum három elkezdte egymást püfölni az első félórában kiürített ásványvizek palackjaival. Mázli, hogy addigra totálisan kiürült a kupé, egyes utasok fejvesztve leszálltak a maguk állomásán és hálát adtak a jó sorsuknak a szerencsés megmenekülésért, mások pedig valószínűleg a vonat többi részében tömörültek.
Picit a csúszdaparkban is eszembe jutott Bridget anyja.
A füvön pokrócozva gyorsan szemrevételeztem a sorstársakat: az egyik oldalon egy apuka evett puszta kézzel egy Duna-part méretű dinnyét, két falatonként bánatosan sört kortyolva hozzá. A másik oldalon kisbabás család igyekezett nyugalomra lelni, ami abból állt, hogy hol az anyuka, hol az apuka ringatta az apróságot, hátha nem üvölt majd annyira. Másokon is láttam, hogy a régi trükköket alkalmazzák, például könnyedén odavetik életük párjának, hogy „csak elszaladok pisilni”, aztán másfél perc múlva boldog felszabadultsággal keringenek a sodrófolyosóban. Vagy hősként felvállalják, hogy hoznak egy kis mustáros virslit a családnak, aztán ötven percig támasztják a büfépultot, mert a fali kivetítőn valami meccs megy. Ezek a megoldások viszont csak ideig-óráig működnek, az élet párja seperc alatt rájön, hova szivárgott el a férjecske, vagy az asszonyka, és máris utána küldik valamelyik gyereket, aki lehetőleg 60 decibellel fogja átüvölteni a teljes strandközönséget, mikor végre rábukkan az eltűnt személyre: – Anyu üzeni, hogy ne szarakodj már annyit, mert idejön és akkor tudod, mi lesz!!!
Az ilyesmiket leszámítva persze nagyon szórakoztató is tud lenni egy közös nyaralás. Ilyenkor is eszembe jut Bridget anyja és szívesen elmesélném neki, milyen klasszak az ilyen napok apró mulatságai és bosszankodásai. Persze ezt valószínűleg csak gondolatban tudnám ilyenkor megtenni, mert a hangom már elment a hazafelé úton, amikor sorrendben hetvenszer is megkértem a delikvenseket, hogy viselkedjenek emberhez méltóan. A legcélravezetőbb, ha a szülő ilyenkor kibámul a vonatablakon, éber kómát színlelve, s csak a beszűrődő, bágyadt napfény háttereként észleli az artikulátlan üvöltéseket, amik nélkülözhetetlen velejárói annak, ha a gyerekei zárt térben éppen akasztófásat játszanak.
Kocsis Noémi