Könyvajánló – Jeffrey Archer: Clifton-krónika 1-2.

Rántott hús. A kedvenc kajám. Ha az édesanyám vagy a párom készíti, tudom jól hogy milyen lesz, mégsem unom meg soha, és bármikor elém lehet pakolni, nem fogom azt mondani, hogy most nem kérem.
Jeffrey Archer és az ő családregényei olyanok, mint az előbb említett rántott hús. Tudom, hogy mire számíthatok, azt persze ne mondom, hogy előre látok minden egyes fordulatot, de nagy vonalakban azért borítékolható, hogy a jó előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a büntetését. Az odavezető út az, amihez kell Jeffrey Archer, és a tőle megszokott magas színvonal. Mert lehet, hogy így leírva egyszerűnek tűnik a dolog, de éppen ebben a látszólagosságban van az, amin nem egy szerző elbukik. Nem elég ugyanis a paneleket egymás mellé vagy egymásra pakolni, hanem igenis meg kell tölteni őket élettel, szerethető, utálható szereplőkkel, karakterfejlődéssel, és természetesen egy olyan cselekménnyel, ami az első oldaltól az utolsóig fenntartja az érdeklődést – ehhez pedig nélkülözhetetlen az írói véna. Archer számtalanszor bizonyította már, hogy ő rendelkezik ezzel a bizonyos plusszal – nincs ez másként ezúttal sem.
Alaphelyzet: dokk, munkáscsalád, titozatos körülmények között eltűnt apa, és a fiú, akit talán nem is az a férfi nemzett, aki apjaként nevelte, valamint egy remeteként élő öregember, aki a helyes útra tereli a fiút.
Archer kb. az első oldalon eléri, hogy érdekeljen a történet, ráadásul megteremti az első világháború utolsó évében induló történet atmoszféráját, szinte látjuk magunk előtt a kikötőt, a szegény munkások kopott ruháját, félhomályos, szűkös lakását, a bűzlő sikátorokat, illetve ennek ellenpontozását, a gazdagok fényűző életét, a luxusautókat, a hatalmas házakat, a pénz által teremtett hatalmat.
A szerző biztos kézzel vezet át minket az ifjú Harry iskolaévein. Megismerhetjük a barátait, akik nem az ő társadalmi rétegéből kerülnek ki, mégis erős kötelék alakul ki köztük, mert náluk még nem a pénz, a hatalom dominál, hanem az ember maga. Majd tanúi lehetünk, hogy néhány évvel később miként talál rá a szerelem, és hogy milyen hatással van erre a szerelemre, illetve az élete egészére az időközben tudomására jutó apa-kérdés.
Egy másik szálon pedig tanúi lehetünk az édesanya vívódásának, aki mindenáron meg akarja tudni, hogy mi történt a férjével azon a komor emlékű napon, amikor többé nem tért haza a munkából, illetve arra is szeretne fényt deríteni, hogy valójában ki is a gyermeke apja…
A nagyszerű fordításnak köszönhetően, szinte egy szuszra elolvasható a krónika egy-egy kötete, ami jelenleg az ötödik résznél tart.
Egy dolog biztos, aki elkezdi a Clifon-krónikákat, az nem fog csalódni, mert egy remekbe szabott családregényt kap, ami egy évszázadon át követi a família mozgalmas történetét, ahol hajószerencsétlenség, intrika, a második világháború borzalmai éppúgy jelen vannak, mint a szerelem, a barátság, az önfeláldozás.
Jeffrey Archer tehát ezúttal sem okoz csalódást azoknak az olvasóknak, akik szeretik a minőségi lektűrt, akik szeretik, ha egy történet több szálon fut, és több szereplő szemszögéből áll össze a történet egésze, akik szeretik, ha egy csipetnyi krimi is vegyül a mesébe, és akik szeretik, ha egy könyvet később újra elővehetnek, mert ez a történet közel kerül a befogadóhoz, amit meggyőződésem, hogy nem csak én fogok újraolvasni ez elkövetkezendő években.
A kötetekért köszönet a kiadónak.

Dobos Attila

Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti, Apám bűne

Fordítók: Szieberth Ádám, Gieler Gyöngyi
Kiadó: General Press
Terjedelem: 423 oldal, 389 oldal