ANYA-LÍZIS 90: A TESCO-s gazdaságos sáskák

(Előzmények:1873-ban hatalmas sáskapopulációk vonultak végig az Amerikai Egyesült Államok és Kanada nyugati síkvidékein. Szinte a semmiből csapott le ezer és ezernyi raj, akkora felhőben, hogy eltakarták a napot és szörnyű pusztítást vittek véghez. Kopárra zabáltak földet és gyümölcsöst, szabadban hagyott bőr- és vászontárgyakat, kiteregetett ruhát, élő birkák hátáról gyapjút, még a kapák és ásók fanyelét is. Leszálltak egy tábortűzre és tömegükkel eloltották. Az emberek azt hitték, itt a világvége, akkora volt a zaj. Az egyik rajt 3000 km hosszúra és 180 km szélesre becsülték, 27,5 millió tonna összsúllyal. El lehetett képzelni utánuk a nyugatvidéket, mikor öt nap múlva végre elvonultak. De a következő évben ismét visszatértek, aztán újra és újra… De 1877-ben már sokkal kevesebben jöttek, és kiderült a megoldás is: a farmerek addigra azokat a termékeny folyómedreket is elkezdték megművelni, ahova a sáskák téli álomra a lárváikat lerakták.)

Állunk X üzlet pénztáránál. Y üzlet pénztáránál, Z. kisbolt pénztáránál, én rakosgatok, számolgatok. Hónom alól vékonyka hang citerázik:
– Anyaaaaa, kifizetés után megehetem?
Tudom, hogy ciki, de ha kölykökkel megyek vásárolni, tutira nem tudom hazavinni a teljes zsákmányt. Ugyanis minden, velem érkező kiskorú hihetetlen teátrális képességről tesz tanúbizonyságot hirtelen, és elgyötört arccal adja a rögvest éhen halót, természetesen a bolt közepén. Nyögdécselnek és sóhajtoznak, miszerint mikor volt már uzsonna (egy órája) és ők akkor is csak egy picurkányi élelmiszerhez jutottak (két zsemle, tükörtojás, némi sajt, szőlő, egy gyümölcsjoghurt, ebédről melegített csirkepörkölt, fél kiló csokis müzligolyó és pár fürt szőlő jutott csak kis szegényeimnek). Mint megannyi kis Copperfield Dávid, néznek kandi szemekkel a pénztárosnőre, tenné már gyorsabban a dolgát a kasszával, hogy végre kezükbe kaphassák a tejszeletet, kiló banánt, friss kenyércsücsköt, füstölt sajtot, akármit. Nagy úr az éhség.

Először nyilvánvalóan voltak szabályok, de a szabályok sok lúd disznót győz alapon a kihalás szélére kerültek. Először az volt a főszabály, hogy kifizetjük, hazavisszük, megesszük. A következő években azonban össze-vissza kutyulódott a szabályrendszer, volt, hogy a megevés megelőzte a kifizetést, így elég sokszor mentünk üres csomagolóanyaggal a pénztárhoz és adtuk át bűnbánó arccal a pénztárosnőnek, legyen kedves lehúzni, aztán ha lehet, el is dobni. Hát milyen anya vagy te? – húzogattam ilyenkor saját lelkemen egy frissen köszörült tüskéjű sündisznót -, képtelen vagy rendet tartani az aprónép közt? De olyan hálás szemmel kandikáltak rám ilyenkor, hogy hamar elaltattam háborgó lelkiismeretemet.
Mutasd meg a kisujjad és letépik a karod: következő lépésként ők tökélyre fejlesztették a Házi Sáskajárás Nemes Művészetét.
Egyeske az élenjáró ebben. Éppen csak kikászálódik reggel a pizsamájából, de képes kócosan és csipásan megkérdezni:
– Mi lesz a vacsora?
Mondjuk ettől úgy nézek rá, hogy némi ruházkodást követően már indul is az iskolába rögvest. Ketteske addigra már befésülte a frizuráját és bájosan kiüvölt a fürdőszobából:
– Csinál nekem valaki egy rántottát?
Hármaska is kicammog:
– Én zsemlét akarok.
– Most csak kenyér van.
– Akkor vajas kalácsot akarok.
– Vagy inkább kenyeret.
– Van itthon valami kis édesség?
– Reggelire nincs, viszont van itthon nagyon kiváló kenyér. Szeletben, esetleg egyben. Vajjal, vaj nélkül.
– Akkor kérek inkább zsemlét.

Mikor valami sátoros ünnepen csokihalmokat kapnak, mindegyik gondosan elvonul és dugdossa, mint valami aranyhörcsög. Spájzolnak és piacoznak: te ideadod azt a cukrot, megkapod helyette ezt a nugátot. Kell a fenének a göcsörtös nugátod, nem is szeretem. Jó, akkor felezzük el azt a táblát, a többit meg dugjuk el. (A következő porszívózáskor ezeket a tételeket szoktam felszippantani, nagy öröm az nekem.)
Egyeske bevetette az írásbeliséget is, rendszeresen helyez el a hűtőszekrényben a képen látható feliratokat, újabban már több nyelven, amin Ketteske nyilvánvalóan csak kacarászik és még dévajabb örömmel fogyasztja el a számára tiltott falatokat.
Ennek ellenére még az élők sorában van.

(Utózmányok: Örök álmom ezek után néhány tesco-s gazdaságos sáska, kisfogyasztásúak, türelmesek, szelídek. Ha lehet, olyanok, akik nem hörpölik ki a 100 százalékos narancslé felét, a magyar valóságban felbukkanó sivatagos éghajlatra hivatkozva. Olyanok, akiktől nyugodtan haza lehet vinni egy kilós kenyeret egyben, mert nem fúrják meg oldalt és nem vájják ki a belsejét, mint három szú.
De mint fentebb olvasom szomorúan, ez a típus a 19. század végén ténylegesen kihalt.)

Kocsis Noémi