Bonbonetti a sokszínű és kiegyensúlyozott táplálkozásért!

A sport és az egészség jegyében most a Bonbonetti is megvillantja ’kockáit’ a 2014. október 18-19-én megrendezésre kerülő Hegyvidéki Fitparádén, az ország egyik legszínvonalasabb fitness rendezvényén. A kétnapos Fitparádén idén először csoportos aktivitásokkal és az eddigiekhez képest megújult programokkal várják a versenyezni és a sportolni vágyókat. Szombaton a hagyományos versenyeik kerülnek megrendezésre az erő és a szépség jegyében. A vasárnapi aerobik napon a mozgásé a főszerep, változatos, színes programokkal és sztáredzőkkel!

Fitparade_szombat

Napjainkban egyre többen ismerik fel, hogy sok betegség okozója a helytelen, mozgásszegény életmód, valamint a túlzott és egészségtelen táplálkozás.
Stresszes, feszített életmódunkba sokszor nehéz beilleszteni a rendszeres mozgást, és nem könnyű körültekintően megválasztani az elfogyasztott élelmiszereket sem, pedig egyre több felvilágosító kampány, akció, a termékek csomagolásán feltűntetett információ is segíti a döntéseinket.
A Bonbonetti, hazánk legnagyobb édességgyártójaként nagy gondot fordít termékei összetevőinek megválasztására. Magyarországon az egészségmegőrzés, a kiegyensúlyozott táplálkozás és az életminőség javítása érdekében elsők között csökkentette termékeiben az egészségügyi határértéknek megfelelő mértékre a transzzsírsavak arányát.
A Bonbonetti szintén törekszik arra, hogy Magyarországon széles körben népszerűsítse az étcsokoládék fogyasztását, hiszen a magas kakaótartalmú étcsokoládék kedvező élettani hatásai bizonyítottak.

Fitparade_vasarnapKöztudott, hogy a magas kakaótartalmú étcsokoládé:
gazdag antioxidánsokban és ásványi anyagokban
vérnyomáscsökkentő, érvédő hatású
stresszoldó, memóriajavító
boldogságfokozó
A Hegyvidéki Fitparádén, most a kellő energia utánpótlás érdekében a Bonbonetti hostesseinél a látogatók 70%-os kakaótartalmú Bonbonetti Legend étcsokoládét kóstolhatnak, a versenyzők pedig a megmérettetések előtt Bonbonetti csokoládékkal tölthetnek vissza és kényeztethetik magukat. Nem ez az első mozgással és sporttal kapcsolatos rendezvény, amelyekhez a Bonbonetti is csatlakozik. Idén a Vasas Centenáriumi Alapítványt és a XV. Jubileumi Budapesti Nagy Sportágválasztó résztvevőit is meglepték csokoládéval. Ezek az együttműködések is példái annak, hogy jól összeegyeztethető a sportos, egészséges életmód a csokoládé fogyasztással. Hisszük, hogy tudatos táplálkozással megőrizhetjük egészségünket, növelhetjük szellemi és fizikai teljesítményünket!

Related Posts

XIX. Vegeráriánus Fesztivál

Tudod, mi a vegán életmód s hogyan járul hozzá a Föld megmentéséhez? Érdekel az állatvédelem? Szeretnél megtanulni igazán egészséges és roppant finom nyersételeket készíteni? Kíváncsi…

Dallos Bogi & Camila Cabello: Imádják a chunky sneaker trendet!

Dallos Bogi szerint ez az év a női előadók tekintetében mindenképpen Camila Cabello esztendeje volt! A világhírű énekesnő slágereivel az élre tört és hat (!)…

Alakformálás bárhol, bármikor!

Tuti edzéstippek otthonra Dudás Lilitől Nincs időd heti kétszer-háromszor edzőterembe járni? Semmi gond! Az álomalak otthon is elérhető! Dudás Lili személyi edző, fitneszversenyző, az Életmódváltók…

Pulykahússal könnyebb az életmódváltás

Az újév után néhány héttel még kitartanak a fogadalmak, és sokan igyekeznek egészségesebb életmódot folytatni idén. Az egyik legfontosabb változás általában a táplálkozás: cukros, lisztes,…