Gyermekzsivajtól volt hangos a Bálna

Több mint 3000 látogató részvételével rendezte meg a főváros városarculati cége szombaton az első ingyenes BudapestKids Családi Napot a Bálnában.

2016_11_19_342

A BudapestKids facebook oldalt idén indította a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., azzal a szándékkal, hogy összegyűjtse és eljuttassa mindazokat a programokat és érdekességeket, amiket Budapest kínál a családoknak napról napra. A kezdeményezés létjogosultságát jelzi a több ezer látogató és a sikeresen megvalósult családi nap is.

A budapesti szülőket és gyermekeket tömörítő közösségi platform a Bálnában mutatta be első, nagy sikerű ingyenes családi rendezvényét. A BudapestKids Családi Nap színvonalas programokat kínált több korosztály számára: Szalóki Ági, az Alma Együttes, Kovácsovics Fruzsina, valamint a Fonó Budai Zeneház csapata szórakoztatott mindenkit, de volt számos kreatív kézműves foglalkozás Budapest témakörben, mesefilm vetítés, mézeskalács készítés, családi játszótér, szelfi-gép és bábszínház is.

A városarculati cég által működtetett közösségi oldal arra törekszik, hogy kizárólag minőségi gyermekprogramokat ajánljon minden korosztálynak. Szerkesztői rendszeresen közölnek ismertetőket a különböző gyerekkorosztályok számára érdekes színházi-, zenei-, mozielőadásokról, továbbá kiállításokról és eseményekről. Fontosnak tartják, hogy a hatalmas gyermekkönyv kínálatból kiválasszák azokat, amelyek valóban érdemesek az elolvasásra, így korosztályra bontva folyamatosan adnak közre könyvismertetőket. Továbbá érdekes és fontos gyermekpszichológiai, pedagógiai kutatásokat és tudományos ismeretterjesztő irodalmat ajánlanak a szülőknek.

Az online felület ma már igazi közösségként működik, mely egyfajta közszolgálati funkciót is ellát, hiszen követői nagy számmal küldenek be programajánlókat, tematikához kapcsolódó ismertetőket, valamint javaslatokat, szerkesztői pedig ezek közül a legjobbakat rendszeresen közreadják.

A BVA Nonprofit Kft. munkatársai elkötelezettek abban, hogy Budapest még inkább gyerekbarát város legyen, és 2017-ben több, ezzel kapcsolatos nyitott workshop-ot és eseményt terveznek megvalósítani. Szintén jövőre indul el a BudapestKids weboldal, mely még részletesebben foglalja majd össze a különböző, színes fővárosi lehetőségeket és hasznos információkat a – nem csak itt élő – családok számára.

BudapestKids: Gyereknek lenni jó. Budapesti gyereknek lenni még jobb!
Videó az eseményről: https://www.youtube.com/watch?v=86f5Km2VKe0
BVA weboldal: www.enbudapestem.hu
BVA facebook: https://www.facebook.com/Varosarculat
BudapestKids facebook: https://www.facebook.com/BudapestKids

Related Posts

Az ország legnagyobb gyerekszobája a Gellértben

Adventi Mesehotellé változik Budapest egyik legszebb szállodaépülete, ahol az ország legnagyobb gyerekszobáját rendezik be, s töltik meg változatos programokkal az apróságok és szüleik örömére. A…

Idén is elindult a 100 szóban Budapest történetíró pályázata

A feladat egyszerű: legyen egy történeted Budapestről, foglald össze mindössze száz szóban és pályázz akár a 100 szóban Budapest weboldalán, akár postai úton.

Élményekkel teli ünnepvárás decemberben a Müpa Kultúr Kültéren

Téli csodavilág és rengeteg program: idén is magával ragadó újcirkusz-produkciókkal, színházi előadásokkal, könnyűzenei koncertekkel és gyerekműsorokkal várja a nézőket a Müpa Sátor, népszerű karácsonyi dallamokat…

A nyaralás kezdődjön el már az autóban – Így szórakoztassuk gyerkőcünket a nyári utazásokon

A nyári pihenés a legtöbb családnak az az időszak, amikor értékes időt töltenek el együtt és közös élményeket szereznek. Ennek a tökéletes módja egy családi…