A legalisdrog.com blogon Csimax osztja meg tapasztalatait, hogy milyen szarvashibákat vétett eddig a hosszútávfutás alkalmával.
Ezt a bejegyzést három részletben „netelem“ (egy szó a szótáramból). Mindháromban három szarvashiba ugrik majd elő, mert három a számom.
Mivel tanácsokat sosem osztogatok, ezért előre bocsátom, hogy a címben szereplő szarvashibákról azért tudok anekdotázni, mert mindet elkövettem már versenyek vagy épp hosszú-edzések során. Saját tapasztalatok, melyek adott pillanatban több, mint kellemetlenek voltak, utólag viszont inkább röhejesek. Azt is hozzáfűzöm, hogy harminc évnyi futómúlt ellenére is folyamatosan bakizgatok.
Kiindulási alapunk egy felkészült amatőr futó. Nem egy multihülye, IQ-lájt, bamba-balga marha, hanem olyan hétköznapi ember, aki látott már közelről futócipőt, futóruhát, és nem két környi margit-szigeti edzéssel a háta mögött vág neki élete első maratoni versenyének. Naszóval. Nézzük az elkövethető szarvashibákat, melyek kikészíthetnek Téged is egy hosszúfutás közben. A felsorolás nem rangsor, csak ebben a sorrendben jegyzeteltem őket a „futónaplómba“ (mert olyanom is van).
Csimax
A hosszútávfutás szarvashibáinak első három bejegyzése elolvasható: legálisdrog.com oldalon
Forrás: Csimax, Legálisdrog.com





