Stirlitz – avagy a tavasz 17 pillanata

Van aki emlékszik arra az 1973-as szovjet fekete-fehér tévéfilm sorozatra, melynek címe „A tavasz 17 pillanata”, Berlinben játszódik, a II. Világháború utolsó hónapjaiban és főszereplője a német elhárítás tisztje Max Otto von Stirlitz (Vjacseszlav Tyihonov), aki valójában nem más, mint az oroszok titkos ügynöke, riválisai (kollégái?) Bormann, Müller és Schellenberg. Nagyon jó kis sorozat volt annak idején és népszerűségét az utána azóta is fennmaradt „Stirlitz viccek” bizonyítják. Nos íme egy válogatás.

Stirlitz megy a folyosón. Egyszercsak szembetalálkozik önmagával.
– Stirlitz – gondolja Stirlitz.
– Stirlitz – gondolja a tükör.

Stirlitzet megállítják a határnál:
– Mivel tudja azt bizonyítani, hogy maga az? – kérdi tőle a határőr.
Stirlitz elővesz egy tükröt, belenéz:
– Igen, én vagyok…

– Stirlitz! Hol tanult meg ilyen kitűnően autót vezetni? – kérdezte Müller.
– A Vörös Hadseregben – válaszolta Stirlitz. Majd elgondolkodott, hogy nem fecsegett-e túl sokat.

Minden év február 23-án, a Vörös Hadsereg napján, Stirlitz harmonikával járta Berlin utcáit és tereit, közben kozák dalokat énekelt. Nem is sejtette, hogy ezekben a napokban milyen közel állt a lebukáshoz.

Stirlitzet hétfő hajnalban viszik agyonlőni.
– Az előttem álló hét valóban nem ígérkezik túl könnyűnek. – gondolta Stirlitz.

Bormann hajnali három órakor durva dörömbölésre ébredt. Amikor ajtót nyitott, egy vattakabátba öltözött idegen férfit látott, sílécekkel a lábán, ejtőernyővel a hátán.
– AZ ELEFÁNTOK ÉSZAKRA MENNEK!!! – mondta az idegen, nyomatékosan, erős orosz akcentussal.
– Az elefántok elmennek a francba! – mondta bosszúsan Bormann. – Stirlitz egy emelettel feljebb lakik!

Stirlitz Berlin főutcáján sétál, miközben a járókelők gyanakodva figyelik.
– Úgy látszik, lebuktam – gondolja Stirlitz. – Most vagy az oroszos pofám az oka, vagy ez az ejtőernyő a hátamon.

Stirlitz megy az erdőben, amikor megreccsen a bokor.
– Legközelebb nem hagyom otthon a pisztolyomat – gondolta Stirlitz.
– Legközelebb? – gondolta a medve.

A háborúnak vége. A Reichstagban mindenki magába roskadt. Hitler kétségbeesetten bolyong az épületben, de rá se hederít senki. Belép Stirlitz dolgozószobájába. Stirlitz felugrik:
– Heil, Hitler!
Hitler fáradtan:
– Legalább te ne szórakozz velem, Makszimics!

Stirlitz és Müller sétálnak az utcán kézenfogva.
– Müller! – gondolja Stirlitz.
– Stirlitz! – gondolja Müller.
– Aha! – gondolja a KGB.
– Müller, Müller! – gondolja Hitler.
– Stirlitz? Müller? – gondolja a CIA.
– Homokosok! – gondolja a virágárus néni.

Húsz óra tizenhat perc: Stirlitz Berlin egyik utcáján sétál. Egy kapualjban megpillant két kurvát.
– Kurvák! – gondolja Stirlitz.
– Stirlitz! – gondolják a kurvák.
Húsz óra negyvenkét perc: Stirlitz megpillant egy biciklist.
– Biciklista! – gondolja Stirlitz.
– Stirlitz! – gondolja a biciklista.
Huszonegy óra tíz perc: Stirlitz megy tovább és megpillant a távolban két fénypontot.
– Közeledő autó! – gondolja Stirlitz.
– Meg még?!?!?!?! – gondolja a bagoly.

Bormann és Müller kávézgatnak Müller dolgozószobájában. Egyszer csak besettenkedik Stirlitz és egy csomó titkos dokumentumot kiemel a páncélszekrényből.
– Ki volt ez? – kérdezi döbbenten Bormann.
– Ez? A Vörös Hadsereg legjobb kémje Berlinben.
– És miért nem kapod el???
Müller legyint.
– Eh, már évek óta próbálom, de mindíg kicsúszik a kezeim közül…

A tavasz utolsó pillanata…
– Letartóztatom – gondolta Müller.
– Lelövöm – gondolta Stirlitz.
– Csütörtök – gondolta a pisztoly.

A tavasz 16. pillanata…
Stirlitz bosszúsan vette észre a díszegyenruháján éktelenkedő nyálfoltot.
Majd életében először megrémült…
– A rádiós köpött – gondolta.

13:56 perc. Stirlitz bemegy egy ajtón. Felmegy a lépcsőn és bemegy egy másik ajtón. Egy ajtóval áll szemben. Résnyire kinyitja. Fény szűrődik ki.
– Megtudták – gondolja Stirlitz. Azzal lemegy sétálni az utcára.
14:03 perc. Stirlitz visszamegy az előző ajtóhoz. Még mindig fény szivárog ki. Stirlitz nem bírja idegekkel és főbe lövi magát.
Stirlitzet másnap holtan találták a résnyire kinyitott hűtőszekrény előtt.

16:35 perc: Stirlitz kilépett a Gestapo épületéből.
– Dászvidányjá! – vetette oda az őrnek.
Stirlitz rögtön tudta, hogy hibázott.

Stirlitz belépett Müller dolgozószobájába, s meglátta a padlón élettelenül heverő Müllert.
– Megmérgezte magát – gondolta Stirlitz, miközben kezével végigsimította a Müller hátából kiálló balta nyelét…

Stirlitz lakása előtt 5 fekete autó állt meg. Gestapósok szálltak ki belőle és becsengettek.
– Kit keresnek? – kérdezi egy hang az ajtó mögül.
– Stirlitzet.
– Nem vagyok itthon.
A gestapósok durván elkáromkodták magukat, és elmentek. Immár 2 hete, hogy Stirlitz ily módon az orránál fogva vezette a Gestapót.

Strilitz megitatta a macskát benzinnel, az ment 5 lépést és összeesett.
Biztosan kifogyott a benzin – gondolta Stirlitz.

Stirlitz megy az utcán. Fehérbe és feketébe öltözött nők jönnek vele szembe.
– Apácák – gondolja Stirlitz.
– Strilitz – gondolják az apácák.

Hmmm – gondolja Stirlitz.
Stirlitz – gondolja Hmmm.

23:12 Megy Stirlitz az utcán. Egyszer csak meglát két fénylő pontot.
– Kamion – mondja Stirlitz
– Anyád – mondja a bagoly.

– A csirke átment az úton – gondolta Stirlitz.
– Csak akart – gondolta a kamionos.

15:34 perc: Stirlitz meglátta az út mellett stoppoló Müllert. Gonoszul elvigyorodott, majd elhajtott mellette.
15:35 perc: Ismét észrevette, amint Müller kétségbeesetten stoppol az út mentén.
15:36 perc: Ez még háromszor megismétlődött.
Stirlitz gyanút fogott. A tizenötödik alkalom után ráeszmélt:
– Aha, ez körforgalom! – gondolta.

A memóriám már nem a régi. És ráadásul még a memóriám sem a régi. (ismeretlen)