Eleven Tavasz Bartók Béla Boulevard

Idén is lesz Eleven Tavasz a Bartók Béla Boulevard-on

Egyedi kortárs alkotások, köztéri installációk, valamint különleges gasztronómiai fogások, kulturális programok és kézműves workshopok is várják az érdeklődőket az Eleven Tavasz rendezvényen június 4. és 6. között a Bartók Béla Boulevard-on Budapesten.

Ebben az évben is folytatódik az 1 Művész 1 Porta elnevezésű kezdeményezés, amelynek részeként lesz látható egyebek mellett Besnyő Rita ékszerkiállítása a Faur Zsófi Galériában, a Cecil & Shadow alkotói csoport TÉR/FÉNY című kül- és beltéri installációja a Defo Labor parkolójában, a KultPont és KözösségiTérben pedig Márián Gábor In Wonderland című tárlata mutatkozik be – tájékoztatták az esemény szervezői az MTI-t.

A látogatók a fiatal művészgeneráció tagjai közül Csizik Balázs fotóművész munkái a KÉK – Kortárs Építészeti Központban, Tóth Annamária képzőművész alkotásai a Bor és Kézműves Üzlet Műhely Galériában lesznek láthatók. Oláh Anna egy platós autó ponyvája helyett könyvkötővászonra fog festeni magán az autón, Váczy Enikőt pedig a Mészöly-lépcső ihlette meg – olvasható a tájékoztatóban.

Az Eleven Tavaszon folytatódik az Emlékmackó adománygyűjtő program is a Kiss Áron Magyar Játék Társaság szervezésében. A K.A.S. Galériában virágcsendéletet megörökítő vízfestőworkshop várja a látogatókat, de lesz meseolvasás a Pagony Könyvesboltban, társasjátékozás az Enter Bárban, a Tranzit Kávéháznál együtt lehet kiszínezni Bartók Béla felnagyított portréját. A Kredenc Műterem jóvoltából közös faültetés lesz a Faur Zsófi Galéria előtt, Bor és Kézműves Üzlet Műhely Galéria pedig rozéteraszt szervez.

A Három Hét Galériában tükröződő anyagokból lehet készíteni kompozíciókat Robitz Anikó Fonott tükör című kiállításához kapcsolódva, de Bárkay Ágnes dizájnékszerei közül is válogathatnak az érdeklődők.

A festményeken megjelenő cicák nyomában ered a Fári Antikvitás & Art Galériában tartandó beszélgetés, a Magyar Makettezőkért Egyesület játékos nyílt napot tart, a Béla Bár pedig az 1 Művész 1 Porta kezdeményezés keretében csatlakozik a programhoz Németh Franciska, Rácz Rebeka és Kiss Tibor dizájn kiállításával és vásárral.

Kávét lehet kóstolni a Kelet Kávézóban, Bárkay, a Hadik és a Szatyor Bár kirakatában pedig fényinstallációja fogadja a vendégeket Wurk Ikona művész jóvoltából. A Szatyor Bárban dizájn vásárt is rendeznek, a Gárdonyi téren Kele Juci hiánypótLÁSS című kültéri installációja lesz látható. Juhász Anna irodalmi, Mika Edit helytörténeti sétával készül az eseményre, de az irodalomkedvelőket egyéb izgalmas programok is várják.

MTI

Eleven Tavasz nyárváró fesztivál

Bartók Béla Boulevard
2021 június 4-6.

Bartók Béla Boulevard honlap
Bartók Béla Boulevard facebook oldal

Kapcsolódó tartalom

Pénteken kezdődik online a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Ingyenes online programsorozatként rendezi meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) április 9-től 18-ig a Budapest Brand nZrt. Mások mellett a 90. születésnapját ünneplő Novák…

Kőfeszt 2021 művészeti fesztivál

A Káli-medence tíz településén több mint kétszáz ingyenes programmal rendezik meg a Kőfesztet augusztus 4. és 8. között – közölte a fesztivál alapító-főszervezője csütörtökön Kővágóörsön.…

Augusztus elején Alba Regia Feszt dzsesszfesztivál Székesfehérváron

Dzsesszt, funk-soul és egyéb fúziós stílusokat képviselő zenekarok koncertje várja az érdeklődőket az Alba Regia Feszten, amelyet augusztus 9-től 11-ig rendeznek Székesfehérváron. Ebben az évben…

Roma/képmás – Cigány/másképp filmpályázat

Roma/képmás – Cigány/másképp címmel hirdet filmpályázatot a romák kreatív és méltó ábrázolásáért a Cine-Fest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és a Dikh Tv. A pályázatokat augusztus 9-ig…