Sziget Fesztivál

Idén sem lesz Sziget fesztivál

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a tavalyihoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők bejelentették: Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye, 2022-ben nagy visszatérést tervez.

„Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről. Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket, látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén, arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – idézte Kádár Tamást, a fesztivál főszervezőjét az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

Mint írták, a szervezők tervei szerint 2022-re a hosszú szünet utáni nagy visszatéréshez méltó rendezvényekkel készülnek.

Kádár Tamás elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.

Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezik meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.

A nagy koncerteket és fesztiválokat sorra mondják le szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

MTI

Related Posts

Jött újabb 10 szigetes név

Több mint 150 fellépőt jelentettek be eddig a jubileumi, 25. Szigetre, benne műfajok széles tárháza, nagy visszatérők, kurrens nevek, feltörekvő csemegék, mindenkinek kedve szerint. Most…

Wiz Khalifa, Rita Ora és sokan mások a Szigeten

Szépen kerekedik az idei Sziget programja, ezúttal egy híján 10 név került a már eddig is színes csoportba. Rapper-nagyágyú, pop-r’n’b díva, indie rock aktuális kedvencek,…

Újabb nevekkel jött elő a Sziget

Újabb fellépők jelentkeztek be a jubileumi Szigetre: vannak köztük eddig még itthon nem látott fellépők és vannak visszatérő csapatok, lesz rock, akár garázs, akár pszichedelikus…

7 millió látogató és teltházas Sziget Fesztivál!

Óriási rekordokat döntögetett idén is Sziget Fesztivál.