Az egri Dobó István Vármúzeum immár második alkalommal rendezi meg 2014. július 31. és augusztus 3. között a Gárdonyi Irodalmi Fesztivált, mely egy kulturális élményekben gazdag, családbarát rendezvény.
A fesztivál szervezői számos családi, gyermekeknek szóló programmal készülnek. A tavaly sikeresen elindított Gárdonyi kuckó most sem hiányozhat, melynek keretei között meseprogrammal várják a kicsiket. Lesz kézműves foglalkozás, játszóház, miközben a vár területén gólyalábasok és vándormutatványosok is megjelennek. A gyermekelőadások között látható lesz Lázár Attila-Gárdonyi Géza: Állatmesék című műve bábjáték formájában és fellép az Apacuka zenekar.
A kultúra iránt érdeklődő közönséget különleges szakmai program fogadja a Gárdonyi házban. Az interaktív tárlatvezetés részeként mindenki bepillantást nyerhet Gárdonyi titkos életébe.
A Gárdonyi Irodalmi Fesztivál ad otthont a Casting 2014 szereplőválogatásnak. Szombaton 10 órától szereplőválogatást tartanak az Egri Várban. Keresik Vicuskát és az idei Bornemissza Gergelyt, aki a nyár során a szerepbe bújva részt vesznek a Végvári Vitézek előadásaiban. Az igazi premier természetesen 2014-ben is az Ostrom lesz a 2014. augusztus 15-17. között megrendezendő Végvári Vigasságokon.
Az idei év igazi különlegességének számít az Apródverseny, melynek révén kicsik és nagyon vitézi próbán vehetnek részt. A győztes a Végvári Vigasságon elnyeri Dobó István apródja címet.
A zene szerelmesei sem fognak unatkozni most hétvégén Egerben. A fellépők között a Funk Off! zenekarral, a Sebő együttessel, a Hot Jazz Banddal és a Kolompos együttessel találkozhatnak a fesztiválozók. A színház világába az Agria Nyári Játékok és a Patka&Dvorak Radnóti estje kalauzol el.
Eger. Vár. Mert Eger a te történeted!
Related Posts
Hello, itt vagy.. itt a helyed Háy János megírta Beck Zoli rázenélt színészek, zenészek elmondják (Bérczes László, Kiss Mónika, Kiss Tibi, Kovács Patrícia, Mucsi Zoltán…
Esterházy-hommage, koncertek, beszélgetések nem csak a szépirodalom jegyében a 12-én kezdődő Margó Irodalmi Fesztiválon! 5 nap, 55 program, 35 dedikálás, rengeteg szerző és új kötet, külföldi…
Szeptember elején ismét izgalmas programmal várja az Egerbe látogatókat a város. 2014. szeptember 5-6. Robotkrumpli Fesztivál a Bolyki Pincészetnél a Losonczy-völgyben, szombaton pedig graffiti style…
Európai színvonalú szolgáltatásokkal bővült az Egri Termál- és Strandfürdő! 2013-ban új korszak kezdődött a strand életében.