Könyvajánló: Mérő Vera: Lúg

Az ember azt gondolná, már mindent látott. Borzalmas külsérelmi nyomokat, összetört lelkeket, rémült szemű, mindenre összerezzenő kisgyerekeket. Dehogy láttunk mindent.
A Renner Erika ügyről is azt gondoltam, sokat tudok. Bántalmazottakkal foglalkozó pszichológusként végig követtem az eseményeket, a hosszú évekig tartó eseményeket, egyre döbbentebben, egyre elkeseredettebben, kiábrándultabban. Tudtam, hogy jó emberek veszik körül, hogy a legjobbak segítik, és sokáig mégsem jött a megnyugtató ítélet.
Most, Mérő Vera Lúg című könyvéből értettem meg, hogy nem tudtam én semmit, mert a történet még annál is hátborzongatóbb, mint ami a sajtón keresztül átjött belőle.
Még a tapasztalt szakemberek is ritkán szembesülnek olyan kifinomult, igazán profi bántalmazói attitűddel, amellyel Bene Krisztián Renner Erikát kezelte. Minden olyan módszert alkalmazott, amelyet aztán Erika ellen fordíthatott, amikor épp kedve tartotta, minden hatalmát, kapcsolatait bevetve font köré egy olyan bántalmazói hálót, amiből nincs menekvés. és ezt a körülöttük élő emberek látták. Volt, aki többé-kevésbé fel is ismerte. A mostani eszükkel már szólnának – hangzik el a könyvben. Hát igen, többnyire nem szólunk. Mert mi van. ha mégsem… Mi van, ha ez „belefér”? Ha a kontroll, a veszekedések, a kivülről is látható diszharmónia, félelem, uralkodni vágyás még elviselhető a másiknak. Az agresszió, amit mi nem tűrnénk el, gondoljuk. Dehogynem.
Ami az agressziót illeti, a környezet felmenthető ezen a téren. Az agresszió széles skálán mozgó viselkedési mód. A sértegetéstől a becsmérlésig, a kiabálástól a tettlegességig mindent elhiszünk, tudjuk, hogy van, elítéljük, bár nem mindig szólunk. Egyet nem kalkulál bele senki az agresszor viselkedésébe. Azt, hogy ölni is képes. Na, azt senki sem látja előre. A halál olyan borzasztó, olyan végleges, hogy el sem tudja képzelni az ember, hogy bárkit megölhetnek a környezetében. Márpedig Bene halálra ítélte Renner Erikát. Sok tényezőn múlt, hogy Erika él. Sok szeretet-emberen.
Talán a test ilyen módon történő meggyalázása, megbüntetése volt a könyv legmegrázóbb része. A nőiesség elpusztításának eszement szándéka, a fájdalom okozása annak érdekében, hogy ha nem lehet az enyém, másé se lehessen. A mánia, a gyűlölet, a kínzás olyan embertelen, olyan elfogadhatatlan, hogy az ember nem érti, hogyan lehetséges egyáltalán ilyen. Szorosabbra tekeri magán a takarót, megnézi, bezárta-e az ajtót, átéli a testtelen félelem stádiumait.
A könyv tartalmazza a jogi eljárás egy részét is. Pont eleget ahhoz, hogy értetlenül álljon az előtt az ember, hogy miért kellett ennek a folyamatnak kilenc évig tartania, és hogy talán most is tartana, ha Erikát nem az védi, aki.
Vannak könyvek, amikbe egy kicsit belehal az ember. Én ebbe egy kicsit belehaltam. Emlékeztetnem kellett magam a könyv bemutatóján mosolyogva dedikáló Erika arcára, hogy össze tudjam szedni magam utána, lezuhanyozni, mert mintha rám tapadt volna a bántalmazó gonoszsága, és elhinni, hogy lehet igazságot szolgáltatni, ha nehezen is, lehet tovább élni, ha valaki úgy szereti az embert, ahogy van.
Erika él, és jó ember. Szerető család veszi körül, és kiváló szakemberek segítették, segítik. Ennyi a vigasz. Hála annak, aki végig szerette, segítette, képviselte, tartotta benne a lelket. Mérő Verának, aki megírta.

Azért a mérhetetlen dühöt azóta is érzem. A büntetlen bántalmazókkal szembeni dühöt, és a nem eléggé büntetett bántalmazókkal szembeni dühöt.

Kőszegi Erika
pszichológus