Október elsejétől sok minden változik, ami kihatással van az életünkre. Nézzük, mire számíthatunk:
Október első napjától új szabályok vonatkoznak a még régi pénztárgépet használókra. A cserére kötelezettek csak akkor üzemeltethetnek elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépet, ha van online kapcsolatra képes pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződésük, vagy a forgalmazó által visszaigazolt megrendelésük.
Szigorú és teljes körű ellenőrzésekre számíthatnak a taxisok októbertől. A Fővárosi önkormányzat által meghatározottak szerint mindez magába foglalja a droszthasználat vizsgálatát, a próbavásárlásokat, valamint a Budapesti Közlekedési Központtal közösen végrehajtott ellenőrzéseket. Nézik majd a szeptembertől érvényes új taxistarifák betartását, a taxiállomás jogos használatát és a vezetői engedélyek érvényességét.
Jelentős forgalmi változás történt az 1-es villamos vonalának felújítása miatt, már pótlóbuszok járnak a Lehel utca és a Bécsi út között, és átalakult az autós közlekedés is ezen a szakaszon. A BKV-nál októbertől újabb változások lesznek, holnaptól az 5-ös autóbusz menetrendje átalakul. A csuklós buszok megjelenése óta eltelt időszak tapasztalatait hasznosítva új részmenetidőket határoztak meg, hogy lehetőleg a kiírt időpontokban érkezzen az egyes megállókba a jármű. A végállomási indulási időpontok nem változnak meg. Ezzel egyidejűleg a járattal részben összehangolt 178-as autóbusz menetrendje is kissé módosul.
A hatósági erkölcsi bizonyítványt holnaptól új helyszínen, a Központi Okmányirodában lehet személyesen igényelni. A IX. kerületi Vaskapu utcai ügyfélszolgálat ugyanis átköltözik a XIII. kerületi Visegrádi utca 110. szám alá. Az ügyfeleket megnövelt nyitva tartással mellett várják. De aki nem akar személyesen ügyet intézni, az kérelmét postai és elektronikus úton is eljuttathatja.
Holnaptól a Magyar Nemzeti Bank veszi át az önálló intézményként megszűnő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogköreit, miután az országgyűlés elfogadta az erről szóló kormányzati javaslatot . A jegybank látja el tehát majd a pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletét, és átvette a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióikat is.
Forrás: napi.hu
Related Posts
Senki se áltassa magát azzal, hogy pusztán azért nézi a híradókat, mert tájékozott szeretne lenni. Az is, persze, de sokkal inkább borzongani akar, látni a…
A Centrál Színház színpadára november 23-án került bemutatásra a kortárs amerikai drámaíró, a Pulitzer-díjas és Oscar-jelölt David Mamet Oleanna című darabja. A darab első premierje ugyan 1992-ben volt és később…
Ahogy rövidülnek a nappalok, sokan érzik a fáradtságot és az energiaszint csökkenését, amelyet csak tovább fokoz az őszi óraátállítás. A Waterdrop az alábbi néhány tudatos…
A modern orvostudomány felkent papjai a gyógyszergyárak kutatóorvosaiDecember 6-án mutatja be a budapesti Centrál Színház a kiemelkedő tehetségű kortárs angol drámaíró, Lucy Prebble 2012-ben a…