Rablás, gyilkosság, árvíz, erőszak – Miért nézünk híradót?

Senki se áltassa magát azzal, hogy pusztán azért nézi a híradókat, mert tájékozott szeretne lenni. Az is, persze, de sokkal inkább borzongani akar, látni a pusztítást, vért, természeti katasztrófákat. Pedig nem vagyunk szörnyetegek.

Az emberi psziché olyan összetett, hogy talán sosem fogjuk megérteni. Sok esetben a legegyszerűbb reakciónk is magyarázatra szorul, még saját magunk számára is. A borzalmak végignézése nem vall semmilyen mentális torzulásra: ellenkezőleg. Egyfajta védelmi reakció az elme részéről. Úgy vagyunk összerakva, hogy ösztönösen harmóniára, kiegyensúlyozottságra vágyunk, és minden tragédia frusztrál bennünket. Mégis több millió ember néz végig a tévében nyilvános temetéseket, természeti katasztrófákról szóló naturális tudósításokat, és persze a kereskedelmi híradókat, amelyek másról sem szólnak.

Sajnálatos, hogy kifogyhatatlan média téma volt annak idején a sok gyermekéletet követelő buszbaleset, majd azt követő, élő, egyenes adás, amelyben eltemették a halottakat. Diana hercegnő halála és körülményei a mai napig adnak eladható médiavacsorát az érdeklődőknek, a Titanic című filmet pedig több millióan nézték, nézik meg.

Egyetlen, nagyon is emberi oka van mindennek. Leülünk a tévé elé popcornnal, sörrel, nézzük a tóba fulladt gyerekről szóló tudósítást, vagy a férfit, aki lezuhant egy hegyről és meghalt, és közben egyetlen egy dologra gondolunk. De jó, hogy nem velünk történt. Ilyen egyszerű.

Persze, merítünk is belőle információkat, a tragédiák óvatossá tesznek, eszünkbe jutnak azokban a helyzetekben, amikor szükséges, és egészséges félelemérzetet generálnak. De alapvetően a lelki egyensúlyunkhoz kell mások tragédiáját látni, bármily furcsa is.

Egy régi mesében a kutyák, akik a menhelyre kerültek, azt nézték, melyikük lesz a következő, akit elvisz elaltatni a sintér, vagy kiért jön új gazda. Aztán az egyik azt mondja: még az utcán éhezés is jobb, mint várni a halált vagy a kánaánt. És az egyik bölcs kutya megfogalmazza azt, ami a tragédiákkal kapcsolatosan nagyon igaz, és ezt keresi benne mindenki: hogy minden nyomorultnál van még nyomorultabb.

Azt akarjuk látni, hogy vannak nálunk szegényebbek, elesettebbek, hogy nem a mi gyerekünknek kell szívdonort keresni, és nem a mi házunkat vitte el a cunami. És ez nem érzéketlenség, hanem énvédő mechanizmus.

Az előre nem várt, tragikus hirtelenséggel lezajló katasztrófahelyzetek a normálistól eltérő viselkedést váltanak ki az emberekből. Ezek a pszichológiai reakciók sokfélék: a döntéshozataltól kezdve a csoportgondolkodáson és kockázatkezelésen keresztül a pánikreakciókig. Mindezeket kutatja a pszichológiának mintegy 10-15 éves friss ága, a katasztrófapszichológia. Ezek a megállapítások is ennek a tudományágnak köszönhetők.

Tehát mindenki nyugodjon meg, nézzen híradót, és örüljön, hogy ép és egészsége a családja, és nem tombol a közelében ítéletidő. Ez a fránya agy már csak így működik.

Borsos-Kőszegi Erika
pszichológus