Könyvajánló – Claire Daverley: Éjszakákon át

Ha bevallja, ha nem, mindenki az örök szerelmet keresi. Megkockáztatom, hogy a férfiak is, nem csak a nők. Nem feltétlenül azt a folyamatosan perzselő, szívdobogtatót, hanem azt, amiben a hallgatás sem kínos, hanem megnyugtató, amiben nem kérdés, mit gondol a másik, és ami kitart, még ha olyan helyzetek elé is állít bennünket az élet, amikre álmunkban sem gondoltunk volna.

Biztosan van rossz szerelem, meg jó szerelem, meg viharos szerelem, meg lassan csordogáló szerelem: Rosie és Will szerelme viszont csak egyszerűen szép. Az egyik legszebb szerelem, amelyet valaha olvastam.

A két fiatal még gimnazista korában ismerkedik meg. A fiú menő, a lány kényszeres, és megfelelni vágyó. Mindegyikük keresi a helyét a világban, és sok közös vonásuk mellett az is közös bennük, hogy egyikük sem találja azt. Időközben egy tragédia a terveiket is elsodorja, és őket is. De marad valami halvány kapocs, az időről időre történő visszatérés egymáshoz. Párbeszédek, amiket senki más nem mond, helyek, ahová senki más nem jár. Időszakok, amikor együtt kell lenni, időszakok, amikor nem szabad együtt lenni.

A párbeszédek olyan folyékonyak benne, mint egy akadályok nélkül csordogáló patak. Természetesek, és ily módon az élet történései, amelyek meghatározzák a tetteiket, egyáltalán nem azok. Olyan történet ez, amelyből szívesen kiemelnénk a két szereplőt, hogy ne befolyásolják az egymás felé közeledésüket tragédiák, családi minták, társadalmi elvárások.

Mindeközben minden változik, körülöttük a világ, ők maguk is, a környezetük is, csak egy valami nem: az egymás iránti vonzalmuk, a közös szavak, közös hallgatások, és a közös léptek.

Hogy van -e örök szerelem? Ki tudja. De ilyen szép szerelem, mint Rosie és Will szerelme talán igen.

Kőszegi Erika

Eredeti cím: Talking at Night
Szerző: Claire Daverley
Fordító: Fügedi Tímea
Kiadó: General Press Kft.
Oldalak száma: 400
Megjelenés: 2023. szeptember 22.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634527800
Méret: 210 mm x 143 mm x 35 mm

Related Posts

Könyvajánló – Elizabeth Berg: Sorsok szőttese

Elizabeth Berg: Sorsok szőttese Cecilia Ross motivációs szónokként arra biztatja az embereket, hogy változtassanak az életükön, az övé azonban lassan elmerül a megszokások tengerében. Legjobb…

Könyvajánló – Jennifer Chiaverini: A kémnő

Elizabeth L. van Lew igaz története ez a regény. Jennifer Chiaverini biztos kézzel vezet minket az amerikai polgárháború korába, hogy bemutassa Észak és Dél harcát,…

Könyvajánló: Jane Shemilt: Lányom

Amikor a tizenöt éves Naomi az iskolai színjátszó kör előadása után nyomtalanul eltűnik, az édesanyja, Jenny rádöbben, talán nem is ismeri a lányát igazán… Egy…

Könyvajánló – Nicholas Sparks: Hosszú utazás

Ira Levinson egy hideg téli reggelen balesetet szenved: autójával átszakítja az út menti szalagkorlátot, és az árokban landol. A kilencvenegy éves, rákbeteg férfi a lassan…

Vélemény, hozzászólás?