Szeptemberben indult útnak az a nagyszabású országos teszt, ami az emberek boldogságszintjét hivatott felmérni. A felmérés átfogó eredményei a márciusi Alvás Világnapja alkalmával kerülnek nyilvánosságra, addig is pár érdekesség az előzetes kiértékelésből, hogy láthassuk, mennyire, és mitől tudjuk jól érezni magunkat!
Még a legnehezebb periódusokban is található olyan dolog, esemény, körülmény, ami boldoggá tehet bennünket. A boldogság iránti vágyat a boldogságnak kellene felváltania és egyéni érdekünkké válnia a boldogság keresésének. Ezt sok tényező alakítja, befolyásolja, melyekből bárki többet fel tud sorolni akár önmaga példáján keresztül, de közvetlen környezetében élő rokonain, ismerősein keresztül is. A kérdés, hogy amikor a körülmények nem tudnak megváltozni, vagy lassan változtathatók / változnak csak meg, akkor van-e arra lehetőség, hogy az egyén enyhébb vagy súlyosabb állapota megállítható legyen, esetleg visszafordítható, vagy teljesen egészségessé tehető?
A tesztet kitöltők eredménye rávilágít arra, melyik az az életterület, az a tevékenység, vagy mindennapi apróság, ami személyes örömet okoz, és mire érdemes jobban odafigyelni, hogy a boldogság és elégedettség érzet mindennap fenntartható legyen.
Tesztünk azt hivatott alátámasztani, hogy a „depressziósnak” bélyegzett magyar társadalom is megtalálhatja személyes apró örömeit, és azokat a pozitív területeket az életében, amire érdemes odafigyelni a hangulat javítása, és a lelki harmónia megóvása érdekében.
Az OBT 2013 szeptemberében indult országos felmérését ez idáig 3035-en töltötték ki. A nemek eloszlása közel hasonló, 53-47 % arányban töltötték ki nők és férfiak. A kitöltők átlag életkora 38 év. A megkérdezett nők 42 százaléka látta úgy, hogy „Könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez”, 46% „Meglátja a körülötte levő szépséget” a válaszadó férfiaknál ez a százalék alacsonyabb, itt 18 százalékponttal alacsonyabb azok aránya, akik ez utóbbi két megállapításra maximális választ adtak. Ugyanakkor jelentősen magas 91% azok aránya, akik „Nem rágódnak azokon a dolgokon, amik már megtörténtek”.
Az apró meglepetéseknek a férfiak 20%-kal jobban örülnek, mint a hölgyek, de kiegyenlítődik az arány 49-51%-ra a szebbik nem javára a társasági élet szeretete terén. A nők 10 %-kal könnyebben barátkoznak, viszont a mérleg a férfiak javára billen annak megítélésében, hogy a „Gyermekvállalás nem függ az anyagi helyzettől”.
Az utazás szeretetében is jelentős különbség van az eddigi eredmények szerint. A felmérésben a válaszadó nők 31 százaléka szeret új helyeket felfedezni, míg a férfiak 69 %-a teszi ezt szívesen.
Hasonló az arány férfiak és nők között az időjárás okozta hangulatváltozás terén is.
A felmérés egyik eddig kiugró eredménye a kitöltött adatok alapján a megkérdezettek 7%-a gondolja úgy, hogy jól alszik, ezen belül 4% férfi és 3% nő elégedett maximálisan az alvásával.
Összességében elmondható, hogy a családban, barátokban és a környezet pozitív hatásaiban minden megkérdezett megtalálja a napi örömét, és szereti a kihívásokat, az új dolgok felfedezését. Több odafigyelést igényel viszont az alvás, és a személyes kudarcok feldolgozása.
Ajándék minden kitöltőnek!
Mindenkit, aki kitölti az Ország Boldogság Tesztjét, egy 15.000 Ft értékű Egészségkártyával ajándékozunk meg, amelyet a részvevők a szentendrei V-Med Orvosi Centrumban és a Benyovszky Orvosi Központban válthatnak be az egeszsegkartya.eu oldalon feltüntetett kedvezményes szolgáltatásokra. Az igénybe vehető kedvezmények mértékét ugyancsak a weboldalon találják.
További részletek:
http://www.boldogsagteszt.hu/
Related Posts
Kit ne érdekelne az a két legfontosabb érzelem, amit naponta élünk át, naponta hatja át minden emberi kapcsolatunkat, és amit sokszor mégsem értünk. Dőljünk hátra,…
Elmondom, miért van barátság férfi és nő között, aztán meg azt, hogy miért nincs barátság férfi és nő között. Van, mert néha találkozik az ész,…
Lehet, hogy már nem a régiek, nehezen mozognak, törékenyek, esetleg feledékenyek, de a méltóságteljes és biztonságos élethez nekik is joguk van! Rengeteg elfordított arc, tétlen…
Számtalan, a bántalmazásról szóló könyv jelent meg az utóbbi években. Nyilván ennek markáns oka a családon belüli erőszak számának növekedése, akár az intézményrendszerbe kerülők, akár…