Hamarosan indul az Argo2

Rövidesen indul az Argo2

Árpa Attila utolsó simításait végzi az április 30-án érkező Argo2 című akció-vígjátékon. Az elmúlt hét végén tartották a film egyik zenei jelenetének szinkronfelvételét, melynek feljátszására valamint megkomponálására a rendező a világhírű Roby Lakatost kérte fel.

 

A hegedűművész 1984 óta külföldön él és dolgozik, a szakmai sajtó Paganinihez hasonlítja. Számos világsztárral dolgozott már együtt, akiknek egyike volt például Madonna, aki Roby kedvéért hegedült is. „Közel 20 éve történt, hogy nagyon kedves barátom Quincy Jones meghívásának köszönhetően, New Yorkban a Centrál parkban játszottunk a Montreux-i Jazz Fesztivál keretében, ahol Madonna is fellépett. Akkor jött az ötlet a rendezőktől, hogy mivel az énekesnő korábban tanult hegedülni, adjunk elő valamit közösen a színpadon, végül a Monti csárdást játszottuk el.” – mesélte a művész.

„Szinte azonnal Robyra gondoltam. Hihetetlenül megtisztelő érzés, hogy nemcsak feljátszotta az adott zenéket, de külön az Argo2-re is komponált egy dalt. Mindehhez tudni kell, hogy az egyik kedvenc rendezőm Emir Kusturica, akivel Roby Lakatos már dolgozott is együtt.

A szóban forgó jelenetek pedig ugyancsak ezt a hangulatot idézik.” – nyilatkozta Árpa Attila.

A felkéréstől a stúdióban való megvalósításig mindössze két hét telt el. Roby Lakatos saját stílusára jellemzően a különböző féle cigányzenét ötvözi a jazz elemeivel, mindezt persze klasszikus és balkán hangzással keverve.

A rendező elmondása szerint igen nagy hangsúlyt fektetett a film zenéjére, éppen ezért a hegedűművész mellett, az adott műfajok legelismertebb hazai zenekaraival és előadóművészeivel dolgozott együtt az Argo2-ben. Olyanokkal, mint a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel feat. Fényes Ösvény, a Kerekes Band, az Irie Maffia, a Havasi Symphonic, a Buda Folk Band vagy az Infusion Trió.

„Lesznek még bőven meglepetések a sokak által régóta várt folytatásban. Ahogy azt például Hitchcock vagy Tarantino csinálja, mi is becsempésztünk néhány stáb tagot a filmbe. Többek közt jómagam és a film producere, édesapám is felvillan egy nagyon rövid szerep erejéig. Annyit elárulok, hogy mi sem járunk sokkal jobban, mint a többiek.. „ – mondta mosolyogva Attila.

Az Argo2 előzetese

https://www.youtube.com/watch?v=tlAyUYNZBi4

Related Posts

KIRÁNDULÁS A MOZIKBAN – az Évszakok nézői fontos hazai természeti értékeket támogatták

A Vándormadarak alkotóinak új filmjét április 14-étől láthatja a hazai közönség. Az Évszakok már a premierje előtt többszázezer forintot gyűjtött öt magyar természetvédelmi programnak, ráadásul…

Megnéztük! – Kern András: Gondolj rám

Ha Kern András filmet rendez, sosem tudok elvonatkoztatni két-három dologtól. Az egyik Kardos doktor figurája az Ötvös Csöpi filmekből. A kicsit (nagyon) béna, csámpás figura…

GONDOLJ RÁM – Kern András filmje

Dr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép –…

Mocsok, titkok és erotika – Félvilág/Demimonde

Mindenki erre várt már egy ideje: egy igazán jó magyar filmre. A Félvilág az lett. Mondjuk Kulkával, Kovács Patríciával és Gryllus Dorkával nem nagyon lehet…