Szúrós parádé a Füvészkertben

Az ELTE Füvészkert együttműködésével, idén tavasszal is megrendezi a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete (MKOE) rendszeres füvészkerti kaktuszkiállítását május 16-18. között.

05

A nagy hagyományú, évente megrendezésre kerülő tavaszi Kaktuszkiállítás és Vásár e szúrós, de csodálatos tövisekkel, és színes virágokkal gyönyörködtető növények kedvelőinek, gyűjtőinek talán az egyik legfontosabb eseménye, legrangosabb szakmai találkozóhelye. A kiállításon az érdeklődők megtekinthetik az MKOE tagjainak legszebb, legritkább, legérdekesebb növényeiből készült kiállítást, testközelből megismerkedhetnek a kaktuszok és más pozsgás növényekkel. A májusi kiállítás időpontja egybeesik a legtöbb kaktusz-faj virágzásának idejével is, így a szép, napos időben csodálatos nyíló kaktuszvirág-rengeteggel várják a szervezők a kedves látogatókat.

A kiállítás egyben vásár is, ahol minden kaktuszokat kedvelő látogató kedvére válogathat az árusok portékáiból, gyarapíthatja gyűjteményét. A vásáron a legjelentősebb hazai kaktuszkertészek és magángyűjtők képviseltetik magukat, így igazi ritkaságokból is válogathatnak az érdeklődők, de aki pusztán csak könnyen nevelhető, gazdagon virágzó, kihívásoknak ellen álló növényeket keres, az is könnyen találhat számára ideális növényeket.

A kiállítás idején az MKOE szakmai programokkal is várja a látogatókat: érdekes előadásokkal, szakmai bemutatókkal, szakértői tanácsadással segítik minden, e különleges, szárazságot tűrő, vizet raktározó növényeket kedvelő, vagy éppen csak megkedvelő látogatót.

Helyszín: ELTE Füvészkert, Budapest 1083 Illés u. 25.
Időpont: 2014.május 16-17-18.
Nyitva tartás: 9.00-17.00-ig

Jegyárak:
Felnőtt jegy: 1.000 Ft/fő
Diák vagy nyugdíjas: 500 Ft/fő
Családi jegy: (2 felnőtt + 2 gyerek, 14 éves korig) 2.000 Ft

Kapcsolódó tartalom

A Samsung a CES 2020 kiállításon jelentette be az “Élmények Korszakát”

A Samsung a 2020-as CES kiállításon nyitotta meg az “Élmények Korszakát”. A vállalat a jövőben az emberközpontú innovációra helyezi a hangsúlyt, amely a hardveres és…

Király Gábor: Föld, amely kívül van a városon

A Godot Galéria 2020-as kiállítási évét januárban Király Gábor festőművész tárlatával indítja, aki első alkalommal mutatkozik itt meg. A Föld, amely kívül van a városon…

A Muzsinszki gyűjtemény Siófokon látható április végéig

A Muzsinszki gyűjtemény legszebb darabjai láthatóak április végéig a siófoki Kálmán Imre Emlékház galériáján. Február 15-én nyílt meg a Muzsinszki Nagy Endre magángyűjtemény festményeiből álló…

BOLDOGSÁG: DÁNIA A NEVED

2017. október 3. – 2017. november 16. Helyszínek: Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4.) Lärm (1073 Budapest, Akácfa u. 51.) FUGA Budapesti Építészeti Központ…