A 80 év feletti idősek megsegítésére indult el az a közfoglalkoztatási program, amelyet az V. kerületi önkormányzat Nonprofit Kft-je indított el. A program start program keretében indul, amelyhez Tab Városa is csatlakozott.
Schmidt Jenő polgármester elmondta, hogy az V. kerületi Önkormányzat kereste meg a várost ezzel a lehetőséggel. Életkori sajátosság, hogy a térségünkben élő idősek elmagányosodnak, távolabb élő gyermekeik, hozzátartozóik kevésbé tudják őket látogatni, így kiszolgáltatottakká válhatnak. Azzal, hogy a város csatlakozott a programhoz, 4 fő közfoglalkoztatottnak biztosít lehetőséget a munkavégzésre. Reményeik szerint ez a program TÁMOP-os pályázat útján országos szintűre nőhet.
„Az ország teljes népességének 4,8%-a – 475.000 fő – 80 év feletti. Ezen idősek küzdenek az elmagányosodással és könnyen bűncselekmények áldozatává válhatnak, hiszen 80-85 százalékuk egyedül él.” – nyilatkozta Jeneiné Dr. Rubovszky Csilla idősügyi miniszteri biztos, az V. kerületi önkormányzat alpolgármestere.
Az V. kerületi Önkormányzat „Segítő kezek” projektjét Balogh Zoltán és Pintér Sándor miniszterek karolták fel, és az áldozatvédelmi programmal kapcsolták össze. Civil szervezetek és kortárs önkéntesek részvételével és bevonásával történt az igény feltérképezése, áprilisban már csatlakozott Szombathely, Kisvárda és Jászfényszaru is. 32 kedvezményezett város kapott 377 közfoglalkoztatott munkahelyet.
„Társadalmi felelősségvállalásunk hasznos és hiánypótló megnyilvánulási formájának” – nevezte a közeljövőben induló idősügyi projektet Witzmann Mihály, a 4. választókerület elnöke, és a megyei közgyűlés alelnöke. Majd rámutatott, hogy a program „Egy olyan vidékies és aprófalvas megyében, mint Somogy, ahol a 80 év feletti népesség az országot is meghaladja, rendkívül fontos szolgáltatássá fejlődhet. A segítő kezek kezdeményezés több szempontból is előnyös, hiszen túl azon, hogy a rászoruló időseknek nyújt hathatós segítséget, munkahelyeket is teremt. A program népszerűségét jól mutatja, hogy Tabon kívül már eddig is számos település jelezte csatlakozási szándékát.”
A program 460 millió forinttal indul, ami a közfoglalkoztatottak bérét, járulékait és a munkavégzés egyéb költségeit foglalja magába. A segítségnyújtásra középfokú végzettségűeket foglalkoztatnak, sokszor csak felolvasásról, beszélgetésekről, vagy az idősek fizikai megsegítségéről van szó. Tab esetében az erre igényt tartó idősek száma mintegy 205 fő, az ő házi segítségnyújtásukra 4 fő közfoglalkoztatottat fog alkalmazni a város.
Related Posts
Újabb, fiataloknak szóló egészségprogramokkal készül az új tanévben az Egy Csepp Figyelem Alapítvány – hangzott el a szervezet sajtótájékoztatóján. A kezdeményezések célja átfogó ismeretek közvetítése…
A feladat egyszerű: legyen egy történeted Budapestről, foglald össze mindössze száz szóban és pályázz akár a 100 szóban Budapest weboldalán, akár postai úton.
Avagy hogyan találjunk rá a célunknak megfelelő üres üzlethelyiségre?
Téli csodavilág és rengeteg program: idén is magával ragadó újcirkusz-produkciókkal, színházi előadásokkal, könnyűzenei koncertekkel és gyerekműsorokkal várja a nézőket a Müpa Sátor, népszerű karácsonyi dallamokat…