87 millió 7 év alatti gyerek nem ismer mást, csak a háborús konfliktust

Az új adatok megmutatják a fegyveres konfliktusban érintett gyerekek számát az agyfejlődési időszak csúcsán

Minden tizenegyedik, azaz több mint 86.7 millió 7 év alatti gyerek töltötte az egész életét konfliktus zónában, agyfejlődésüket veszélynek kitéve, mondta el ma az UNICEF.

Az életük első 7 évében a gyerekek agya másodpercenként 1 000 agysejtet aktiválhat. Ezek a sejtek, melyeket neuronnak, idegsejtnek nevezünk, képesek másik 10 000 idegsejthez kapcsolódni, másodpercenként több ezerszer. Az agyi kapcsolódások a gyerekek jövőjének építőelemeiként szolgálnak, melyek meghatározzák az egészségüket, érzelmi jóllétüket és a tanulási képességüket.

A konfliktusban élő gyerekek gyakran vannak kitéve különösen súlyos traumának, így annak veszélyének, hogy toxikus stresszben, az agysejtek kapcsolódását akadályozó állapotban éljenek – melynek jelentős, életre szóló következményei vannak a kognitív, fizikai és szociális képességeik fejlődésére.

„A hirtelen fizikai fenyegetések mellett, melyekkel a krízisben élő gyerekek szembenéznek, mélyen gyökerező érzelmi sebeknek is ki vannak téve”, mondta el Pia Britto, az UNICEF korai gyermekfejlődésért felelős igazgatója.

„A konfliktus megfosztja a gyerekeket a biztonságuktól, családjuktól és barátaiktól, a játéktól és a megszokott mindennapjaiktól. Ezek mind a gyerekkor elemei, melyek a gyerek számára megadják a legjobb esélyt a teljes fejlődésre és a hatékony tanulásra, a gazdaságaikhoz és társadalmukhoz való hozzájárulásra, valamint erős és biztonságos közösségek kialakítására, ha elérték a felnőttkort” – tette hozzá Britto.

„Ezért kell többet belefektetnünk, hogy a gyerekek és a gondozók számára lényeges ellátást és szolgáltatásokat biztosítsunk, tanagyagokat, pszichoszociális támogatást és biztonságos, gyerekbarát helyeket is beleértve, melyek segíthetnek a gyerekkor érzését visszaadni a konfliktus közepette.”

Egy gyerek 253 millió működő idegsejttel születik, de az, hogy az agy eléri-e a teljes, körülbelül egy milliárd kapcsolódó idegsejtű felnőtt kapacitását, nagyrészt a korai gyermekfejlődéstől függ.

A humanitárius vészhelyzetekben és elhúzódott krízisekben adott válaszunk részeként az UNICEF azon dolgozik, hogy a gyerekek gyerekbarát környezetben éljenek, és tananyagokat, játékokat tartalmazó segélycsomagokat biztosít számukra. A segélycsomagok csak a tavalyi évben több mint 800 000 vészhelyzetben élő gyereket támogattak.

Related Posts

Te már eldöntötted

Terrorista vagyok. Na, nem megbízatásból, hanem önkéntes alapon. Elvégre kinek mi okoz örömöt. Erőszaktevő vagyok. A fiatal, védtelen lányok a gyengéim, meg persze a lehető…

Decemberben megjelenik! – Konok Péter: Történetek a kerítés tövéből

„Ja, magyar vagy? Hát miért nem mondtad?” Hogy miről szól ez a könyv? Mondjuk, hogy Magyarországról.

Feketelista.hu: rekordszámú céget töröltek az idén

Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki…

Nyílt levél a Népjóléti Bizottsághoz az elektromos cigaretta használat kapcsán

Tisztelt Népjóléti bizottság! A közeljövőben Önök elé kerül Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere előadásában, T/7404 számon, az Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló…