SPAR: 160 millió forint jótékonysági célokra

Több mint 160 millió forinttal támogatott társadalmi célú kezdeményezéseket, intézmé-nyeket és rendezvényeket 2016-ban a SPAR Magyarország. Az idei év első támogatását, 100 darab LCD-monitort a Magyar Tűzoltó Szövetség kapta.

 

„A SPAR családi vállalkozásként kifejezetten fontosnak tartja a társadalmi célú kezdeménye-zéseket és a rászorulók segítését, az egészséges életmódot és sportot népszerűsítő progra-mok támogatását, a gasztronómiai kultúra fejlesztését. Ezért a társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseinket egységbe foglaló SPAR Segítő Kezek programban évről-évre jelentős termékadományokkal és összegekkel segítjük a különböző szervezeteket, közösségeket.” – ismertette Maczelka Márk kommunikációs vezető.

A SPAR tavaly országszerte közel 100 – többek között a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és az állatvédelem területén tevékenykedő – szervezetnek és intézménynek adott összesen 22 millió forint értékű támogatást. A vállalat stratégiai partnere évek óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A szervezet 2016-ban összesen több mint 61 millió forintot kapott a különböző jótékonysági tevékenységek által a SPAR-tól. Az üzletekben, az OMV töl-tőállomásokon és az interneten értékesített adománykártyák révén összesen több mint 10 millió forint gyűlt össze a mélyszegénységben élő családok támogatására. A szalagfüles tás-kák bevételeiből pedig 4 millió forintot fordíthatnak a Budapesten rohamkocsival szolgálatot teljesítő Máltai Mentőszolgálat működtetésére. Ezen kívül a SPAR üzletek vásárlói rekord-mennyiségű, 288,5 tonna tartós élelmiszert adományoztak az „Adni Öröm!” jótékonysági adománygyűjtés keretében decemberben. Ebből több mint 33 ezer ajándékcsomagot állított össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a rászoruló embereknek karácsonyra.

A SPAR felelősségvállalása megjelenik az országimázst erősítő, a gasztronómiai értékeket bemutató rendezvények felkarolásában is. A vállalat elkötelezett a hazai borok iránt: évek óta főtámogatója a Budapest Borfesztiválnak. A fesztivál hagyományos Jótékonysági Borár-verésének felajánlásaiból pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül ugyancsak hátrányos helyzetű embereket támogattak.

A SPAR 2016-ban is jelentős összeggel támogatta Magyarország legnagyobb szabadidősport eseményét. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál tíz távjára összesen több mint 28 ezren neveztek, ez részvételi rekord a rendezvény történetében. Az idei versenyen rajthoz állók nemcsak erőnlétükről és kitartásukról, hanem önzetlenségükről is tanúbizonyságot tettek, amikor a SPAR kezdeményezésre a vállalat standjánál a verseny ideje alatt több mint 1100 plüssfigurát adományoztak, amelyekkel a fővárosi Kossuth Lajos Gyermekotthonban család nélkül felnövő gyermekeket ajándékozták meg.
Az idei év első felajánlását pedig a Magyar Tűzoltó Szövetség kapta a SPAR jóvoltából: a 100 darab LCD-monitort a tűzoltók oktatásában és felkészítésében használják majd.

„A SPAR nagyra becsüli és évek óta támogatja a katasztrófavédelemben résztvevők munká-ját. A tűzoltók nemcsak életeket mentenek meg, hanem segítséget nyújtanak a lakosság, a társadalom számára elemi csapások, balesetek esetén is. Bátorságukat, kitartásukat az el-múlt években több formában is elismerte cégünk. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazga-tósággal stratégiai együttműködést is kötöttünk. Ezen kívül segítséget nyújtottunk az Orszá-gos Tűzmegelőzési Bizottság munkájához, valamint több katasztrófavédelmi rendezvényt és szervezetet is támogatottunk országszerte.” – tette hozzá Maczelka Márk.

Kapcsolódó tartalom

Hajnóczy Soma mosolyt varázsolt hajléktalan emberek arcára – Rendhagyó módon cselekedett jót a bűvész világbajnok

Több mint 50 000 hajléktalan ember él Magyarországon, akiknek az utca jelenti az otthont. Ezek az emberek napról napra élnek, és már a legapróbb feléjük…

Aurora: Összefogás “Lópici Gáspárért”

“Kedves Barátaink! Összefogást hirdetünk! Mint ahogyan azt bizonyára a média ilyen-olyan felületeiről megtudtátok, jó barátunk, több videoklipünk főszereplője, a színművész-legenda (a sokak által csak Lópici…

89.5 Music FM Jótündér a rászorulókért

Újra útnak indul a 89.5 Music FM Jótündére, aki hagyományosan karácsonykor nyújt segítséget a rászorulóknak. Magyarország immár legnagyobb hallgatottságú rádiója a Shell ClubSmart, az Euronics…

Rászoruló családokhoz kerülnek a tűzifából épített karácsonyfa hasábjai

HUSZONÖT CSALÁD EGÉSZ TÉLI TÜZELÉSÉT BIZTOSÍTJA AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET AZ ERZSÉBET TÉRI ADOMÁNYFÁBÓL