TIME IS BRAIN” – stroke ellátás csúcstechnogiával

Új, 300 millió Ft értékű, csúcsminőségű digitális angiográfiás (DSA) készüléket helyeztek üzembe az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben, melynek december 16-i, hivatalos átadóünnepségén megjelent az egészségügyi kormányzat több vezető képviselője is. A GE Healthcare által kifejlesztett, harmadik generációs, prémium diagnosztikai műszer közvetlen, 3D digitális képalkotó technikával, minimális sugárterhelés mellett segíti az agyvérzés és az akut stroke bizonyos eseteinek gyors és hatékony ellátását.

unnamed (1)

Az eseményen mások mellett részt vett dr. Szócska Miklós államtitkár (EMMI), Horváth Attila Imre államtitkár (NFM), dr. Cserháti Péter miniszteri biztos (EMMI) és dr. Török Krisztina főigazgató (Gyemszi).
Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet vezetőségének egyik kiemelt célja, hogy nagy múltú Idegsebészetének és a közelmúltban alakult Komprehenziv Stroke Centrumának szoros együttműködésével, a Nemzeti Stroke Program keretében minél eredményesebben kezelhessék a szélütést szenvedett vagy a stroke által fenyegetett betegeket. Mint azt Prof. Dr. Nagy Zoltán, az OKITI főigazgatója köszöntőjében elmondta, a magyarországi klinikai idegtudományok egyik csúcsintézményeként arra törekednek, hogy egy-egy népegészségügyi jelentőségű betegségcsoportban a teljes szakmai spektrumon képesek legyenek a legkorszerűbb gyógyászati eljárások bevezetésére, az új DSA pedig arra is alkalmas, hogy az akut stroke betegeknek világszínvonalú ellátást biztosítson. „Az elmúlt évek során az OKITI megtalálta azt a harmóniát az idegsebészet és a neurológia között, amely így a két szakma optimális együttműködésének köszönhetően a leghatékonyabban segíti a professzionális betegellátást.” – fogalmazott Prof. Dr. Nagy Zoltán.
dr. Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az átadó ünnepségen hangsúlyozta: az elmúlt években lezajlott az egészségügyi rendszer újjászervezése, melynek során egyrészt kialakították azokat a betegutakat, amelyek az állampolgárok részére elérhetővé teszik a korszerű gyógyászati ellátásokat, másrészt megteremtik az ezekhez szükséges infrastrukturális, technológiai és orvosszakmai hátteret. Az új csúcsminőségű diagnosztikai berendezés üzembe helyezése ennek a folyamatnak egy fontos mérföldköve.
Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a fejlesztés finanszírozásához nélkülözhetetlen volt a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, valamint a Gyemszi együttműködése, többek között ennek is köszönhető, hogy az innovatív technológiák – mint azt az OKITI példája is jól mutatja –, már a közvetlen betegellátásban is kiemelt szerepet kapnak.
dr. Cserháti Péter miniszteri biztos hozzászólásában kitért arra, hogy kiemelt népegészségügyi területként, az agyi érbetegségek ellátásának javítása érdekében, milyen konkrét kormányzati döntések születtek. A többlépcsős program egyik fontos állomása az új DSA beszerzése, hiszen országos szinten az OKITI látja el a műszeres beavatkozást igénylő agyi érbetegségek 50 százalékát.
dr. Török Krisztina, a Gyemszi főigazgatója annak a véleményének adott hangot, mely szerint elengedhetetlen, hogy fenntartóként a korszerű, innovatív műszerek beszerzését támogassák, s egyben ötletgazdái legyenek a gyógyászati technológia területén tevékenykedő ipari gyártóknak.
Vincze Rita, a GE Healthcare regionális igazgatójának tájékoztatásából kiderült az is, hogy az új DSA berendezés szoftvereinek nagy részét Magyarországon fejlesztették, s reméli, hogy a hazai partnerekkel és szakemberekkel zajló együttműködés a jövőben is eredményes lesz. A GE büszke arra, hogy a világ egyik leginnovatívabb vállalataként olyan technológiákat fejleszt és értékesít, amelyek javíthatják az egészségügyi ellátás színvonalát és hatékonyságát Közép-Európában, többek között Magyarország is.

A hétfői ünnepélyes átadás során az OKITI szakorvosai, Dr. med. habil. Szikora István vezetésével a sajtó nyilvánossága előtt mutatták be az új DSA működését, melynek során szemléltették egy beteg agyi ereinek vizsgálatát. Tájékoztatása szerint az OKITI betegeit ezentúl egy olyan berendezéssel tudják vizsgálni, melyből Európában is csak néhány, Kelet-Európában pedig csak egy van. Mint azt az osztályvezető főorvos elmondta: A hazai idegtudomány egyik legtekintélyesebb fellegvárának számító OKITI-ben abban bíznak, hogy a DSA készülékek következő generációja már lehetővé teszi, hogy akut stroke esetén az összes szükséges vizsgálatot, illetve magát a beavatkozást is egy helyen, egyetlen berendezéssel tudják majd elvégezni, s így minimálisra lesz csökkenthető az ellátást megelőző kritikus időszak.

Related Posts

Új szemlélet a hazai egészségügyben

Új, univerzális magánegészségügyi rendelő kezdte meg működését Pasaréten. A 120 millió forintos beruházással kialakított rendelő társadalombiztosítási finanszírozást nem vehet igénybe, hiszen a pszichoszomatikus megközelítés Magyarországon…

Hallássérült-segítő kutyák

Mindenki hallott már a vakvezető kutyákról, de talán kevesebben ismerik a hallásukban korlátozott embertársainkat segítő négylábúakat. Pedig a világon már elterjedt módja a hallássérültek e…

A betegek negyede csak a legvégső esetben fordul orvoshoz

A visszér is népbetegségnek számít Magyarországon. Az egeszsegeslabak.hu visszérbetegségről szóló tájékoztató weboldalhoz kapcsolódó friss hazai felmérés szerint a válaszolók mindössze egytizede fordul orvoshoz már enyhébb…

SZTÁROK A CUKORBETEG ÓVODÁSOKÉRT –EGY CSEPP FIGYELEM ALAPÍTVÁNY

Vegyék fel a cukorbeteg gyerekeket óvodába – ezt szeretné elérni az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, amelynek céljaihoz számos ismert ember is csatlakozott a szervezet budapesti…