A két egyetlen - Karinthy Frigyes nagy szerelmei

A két egyetlen című produkció bemutatója a Madách Színházban

Április 16-án tartja A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei című produkció online bemutatóját a Madách Színház. Az előadást Fekete Ernő, Jordán Adél és Fekete Réka-Thália szereplésével, Szirtes Tamás rendezésében láthatja a közönség.

A Madách Színház a kormány által kihirdetett lezárásra tekintettel módosította A két egyetlen című produkció bemutatójának és előadásainak időpontját: a korábban március 13-ra tervezett bemutató új időpontja április 16., a premiert követő előadásokat pedig április 18-án és 21-én tartják meg – olvasható a színház MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írják, az előadást a Madách Színház Online színházában mutatják be, amelynek célja, hogy a nézők közelebb kerüljenek az irodalomhoz.

Fráter Zoltán költői játéka Karinthy Frigyes írásai alapján született. Az előadás az online színház sajátosságait szem előtt tartva készül. A közönség olyan művet láthat, amelyet a rendező, Szirtes Tamás minden elemében úgy álmodott meg, hogy a képernyők előtt ülőknek a legteljesebb színházi élményben legyen részük – áll a közleményben.

„Karinthy Frigyes huszonöt éves, amikor kalandos körülmények között megszökteti nagy szerelmét, a háromgyermekes Judik Etel színésznőt. A férj haragja elől fél évig bujkálnak Berlinben, majd nagyobb összeggel megbékítve a férjet, Budapesten házasságot kötnek” – olvasható a darab szinopszisában.

Mint írják, az író a „bogárka, bogaram” becézéséből adja a Boga nevet párjának, aki az első világháború után kitörő spanyolnátha-járvány áldozata lesz. Karinthy ezt jegyzi naplójába felesége halála után: „Úgy érzem, agyamban daganat képződött, amikor ő meghalt.” A gyászoló férfi csaknem két év múlva, egy telefonvicc meghívását komolyan véve ismerkedik meg az akkor még férjes asszonnyal, Böhm Aranka orvosnővel.

A szenvedélyes Aranka már másfél évtizede színesíti érzelmi viharaival a házasság hétköznapjait, amikor Karinthyt, aki mindvégig olthatatlan szerelemmel gondol Bogára, 1936-ban valóban műteni kell. Az élet-halál között lebegő író egyszerre két nővel viaskodik, képzeletben Bogával, a valóságban Arankával – olvasható a darabról a közleményben.

Az előadásban Fekete Ernő Karinthy Frigyest alakítja, Jordán Adél Böhm Arankaként, Fekete Réka-Thália Boga szerepében látható. A produkció zenéje Gulyás Levente munkája, a jelmezeket Baracsi Orsolya tervezte, a dramaturg Szabó Csilla. A szcenikus Szűcsborus János, a produkció vezető operatőre Seregi László.

MTI

A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei

Madách Színház
bemutató
2021 április 16.

bővebb információ a honlapon

Related Posts

Újra Veszprém lesz az operett fővárosa

VII. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál 2024 Veszprém városa ismételten készül a magyar operett ünneplésére, hiszen 2024. június 20-23. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Veszprémi…

Kezdődik a Thealter színházi fesztivál Szegeden

A Katona József Színház Médeia című produkciójával kedden kezdődik a 33. Thealter fesztivál Szegeden, a hatnapos rendezvényen klasszikus művek kortárs adaptációit, személyes történeteket, női sorsokat,…

Budapesti Őszi Fesztivál, kortárs városi ünnep

Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál; a fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10.…

eSzínház Fesztivál 2021

Pénteken kezdődik és szeptember 26-ig tart az eSzínház Fesztivál. Az online színházi szemlén 25 előadás látható. A fesztiválon prózai előadás kategóriában 19, míg a gyermek-…