Esküvő kiállítás és vásár a Budapest Sportarénában

Az Esküvő Kiállítás 11. alkalommal, 2015. január 31 és február 1 között kerül megrendezésre a Papp László Budapest Sportaréna területén.

10847836_330570613818043_4005443259220928509_n

Az eddigi esküvői kiállításokat alapterületben, felszereltségben, befogadóképességben, megközelíthetőségben felülmúló helyszínen a szervezők igyekeznek minden olyan, a Nagy Naphoz kapcsolódó szolgáltatást bemutatni, amely egész biztosan minden résztvevőt elbűvöl majd.

A január végi időszak megelőzi a báli szezont, és nem utolsósorban az esküvőkre való felkészülés időszakát. Látogatóik számára átfogó képet kívánnak adni a hazai piac nyújtotta lehetőségekről, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a családi-események és ünnepi alkalmak nagyobb hangsúlyt és megfelelő rangot kapjanak mindennapi életünkben. A kiállítás célcsoportja tehát elsősorban a „család”.
A látogatók a helyszínen felmérhetik a kínálatot, tájékozódhatnak az árakról, lehetőségekről, és természetesen vásárolhatnak is, ezzel időt, és sok esetben pénzt is megtakaríthatnak.
A nyitvatartást úgy határozták meg, hogy időbeosztásuktól illetve lakhelyüktől függően lehetőleg a legtöbben látogathassák kiállítást.

10696328_330578317150606_4258357339093296295_n

Várható programok:

2015. január 31. szombat

10.00 Kapunyitás
11.30 Megnyitó
11.45 Táncos hangulatban – a Jolly Joker zenekar műsora
12.15 Mi a legújabb frizura- és sminkdivat? – az Újhullám Design bemutatója
13.00 Ízelítő a Bonjour Szalon legújabb menyasszonyi ruháiból
13.45 Tarjáni Andrea ruhatervező divatbemutatója
14.20 Az esküvő apró szereplői – gyermek divatbemutató
14.40 Nyereménysorsolás
15.00 A Díszruha Szalon esküvői ruha- és a Ceffa Virág bemutatója
15.45 Egy varázslatos hang – Gájer Bálint műsora
16.30 Zámbó Szilvia smink és hair master látványos bemutatója
17.30 Barna László – A ceremóniamester választás veszélyei
17.50 Nyereménysorsolás
19.00 Kapuzárás

2015. február 1. vasárnap

10.00 Kapunyitás
11.45 Tarjáni Andrea ruhatervező divatbemutatója
12.20 Mi a legújabb frizura- és sminkdivat? – az Újhullám Design bemutatója
13.00 Ízelítő a Bonjour Szalon legújabb menyasszonyi ruháiból
13.40 Az esküvő apró szereplői – gyermek divatbemutató/Polgár Peti – Zenés paródiaműsor. Egyedi dalírás az ifjú párról. Humoros mulatós show
14.00 Nyereménysorsolás
14.20 Zámbó Szilvia smink és hair master látványos bemutatója
15.00 Gájer Bálint műsora
16.00 Hasznos tanácsok a ceremónia mestertől
16.30 Nyereménysorsolás
18.00 Kapuzárás

A szünetekben táncbemutatók

A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.

Kapcsolódó tartalom

Finisszázs – Érzelmes utazás

„Az én fotóim sokat beszélnek” – mondja Araki. Azt is mondja: „Ha az ember élete unalmas, a fotói is unalmasak lesznek.” Neki a fényképezőgépet elkattintani…

Március 2-4. között irány a Konyhakiállítás!

2018 talán egyik legfontosabb változása a konyháról alkotott fogalmunkat érinti. Napjainkban a lakástulajdonosok egyre inkább a személyes otthon megteremtésére törekednek, épp ezért szinte az összes…

MyBudapest Photo Project kiállítás – Az utca más képen. Az utcán másképpen

Budapest sokunk otthona. Megvannak a törzshelyeink: a kedvenc padunk a Margitszigeten, az utca, amin mindennap végig tekerünk, vagy a sarok, ahol a péntek esti sörözés…

Pablo Picasso: Alakváltozások – kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

2016. április 22. – 2016. július 31. Éreztet, láttat A Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető 100 remekmű Picasso alkotásaiból magába foglalja munkássága legjelentősebb korszakait. Mindamellett, hogy…