Egy „regény”, egy dalgyűjtemény és egy önéletrajz megjelentetésével tiszteleg az Európa Könyvkiadó Bob Dylan irodalmi Nobel-díja előtt. A három könyvet 2017 tavaszán vehetik kézbe az olvasók.
Ki ez a Bob Dylan? – tette fel a költői kérdést harminc éve, Barna Imre Bob Dylan-könyvének első kiadásakor az akkor hamar nagy sikert arató kötet fülszövege. – Sokunk számára élmény és talány. Dalait a dilettáns is dünnyögheti-pengetheti, rockzenekar is játszhatja, táncolni is lehet rájuk, tüntetni is, filozofálni is. Szövegeit csak félig értjük,mégis nekünk, helyettünk szólnak. Bob Dylant láttuk szakadt, didergő, folyton cigarettázó Magányos Fiúnak, láttuk elkötelezett folkénekesnek, bőrdzsekis rockernek luxusvillás milliomosnak, megtért izraelitának és megtért kereszténynek, filmszínésznek, írónak, festőnek. Egyes dalszövegeit versként elemzik, nem is egészen alaptalanul. Mindig mást csinál, mint amit várnak tőle, mindig tud kellemes és kellemetlen meglepetésekkel szolgálni rajongóinak és ellenségeinek.
Barna Imre „regényében” végigköveti a gitározó vidéki srácot a sztárságig s tovább, s közben érzékletes képet rajzol emberi és zenei környezetéről, a rockkultúráról és annak kísérőjelenségeiről. Az életrajzi fejezetek közé Dylan saját írásaiból és interjúiból összeállított fejezetek illeszkednek. Az új kiadás természetesen az eltelt három évtizedre is visszatekint.
Bob Dylan Krónikák című önéletrajzában hol szellemesen, hol költőien mesél pályafutásának kezdeteiről. Milyen volt, amikor a hatvanas évek elején megérkezett New Yorkba, amely a lehetőségek városa volt akkor: hajnalig tartó bulik, a világirodalomra való rácsodálkozás, a múló szerelmek és az életre szóló barátságok születésének színhelye. Dylan különleges kifejezőerővel és a dalaira is olyannyira jellemző sajátos ritmusban mesél az emberekről és a helyekről, amelyek formálták őt: emberként, költőként, dalszerzőként, előadóként.
Lyrics. Dalok címmel az Európa Könyvkiadó újból megjelenteti az immár Nobel-díjas „költő” dalait, néhány újabb darabbal kiegészítve az egykori válogatást.
Related Posts
Szellemes, átfogó könyvet jelentett meg az Európa Könyvkiadó Richard Wagnerről. Michael Tanner könyvében jól megfér egymás mellett a zeneszerző műveinek szellemi, filozófiai háttere, a könnyed…
Az idei év első felében két ikonikus divattervezőről jelentetett meg életrajzi kötetet az Európa Könyvkiadó. Yves Saint Laurent-ről Laurence Benaïm írt alapos, a múltszázadtól napjainkig…
Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.
Az Európa Könyvkiadó gondozásában június elején jelenik meg a Budapest Katalógus projektből született könyv. A kötet színes portréfotókkal és a hozzájuk tartozó magyar és angol…