Könyvajánló: James Dashner: Az Útvesztő

Reneszánszukat élik a disztopikus történetek, s Az Útvesztő is egy ilyen kalandra invitálja az olvasót. Gondolhatjuk, hogy ebben a műfajban már nem nagyon van mit elmondani, ám ez nagy tévedés, mert Dashner trilógiája olyat tud, amit nem minden világvége regény.

A nyelvezetben rejlik a kulcs. Itt ugyanis nem éreztem azt, amit egy-két hasonló témájú könyvnél igen, nevezetesen azt, hogy a szerző bizonytalan a célközönségben, és vagy nem egységes a nyelvezet, vagy egyértelműen az ifjúságot célozza meg az elbeszélés módja. Az Útvesztő esetében megvan a kellő érettség ahhoz, hogy a fiataloktól az idősebbekig bárki magáénak érezhesse a történetet. A regény felépítése is nagyon jó, hiszen fokozatosan ismerjük meg az okokat, de közben a szerző csepegtet elegendő információt ahhoz, hogy elkezdjünk agyalni azon, hogy akkor most mi is lehet a megoldás. Mi is ez az Útvesztő, és miért éppen ezek a fiatalok lettek a kiválasztottak, és mik azok a lények, akik miatt nem ajánlatos sötétedés után kint maradni a falakon kívül.

Természetesen Dashner is megalkotta a saját lány, illetve fiú főhősét, akik átveszik a csapat irányítását, és eltökélten vezetik a társaságot a megoldás rögös és veszélyekkel teli útján.
A történet elején megismerhetjük Thomast, aki egy liftben ébred, ám semmire sem emlékszik korábbi életéből, és hamarosan megtudja, hogy a többi fiatalnak is hasonló sors jutott. Mindannyian a Tisztáson élnek, amit egy Útvesztő gigantikus falai vesznek körül, s ezek a falak minden este bezáródnak, megakadályozva, hogy a fiúk ki-, vagy hogy a Siratók bemenjenek.
A Thomas megjelenését követő napon egy lány érkezik a lifttel, ami két okból is nagyon szokatlan: addig ugyanis csak fiúk éltek a Tisztáson, illetve két egymást követő napon nem érkeztek új lakók.
A szerző remelkül adagolja a feszültséget, miközben minden oldalon történik valami, ami miatt valóban az az érzésünk, hogy a könyv letehetetlen. Észre sem vesszük, és máris beszippant minket egy olyan világ, ami lenyűgöző, félelmetes, ám hihetetlenül részletesen megalkotott.
Számomra egyértelmű, hogy a folytatások elolvasása kötelező.
A kötetért köszönet a Cartaphilus Kiadónak.
Dobos Attila

Kiadó: Cartaphilus
Fordította: Tosics Dávid és Wiesenmayer Teodóra
Megjelenés éve: (2012) 2014
Terjedelem: 361 oldal