Könyvajánló: Kimberley Freeman: Álom-öböl

Kimberley Freeman, jó szokásához híven, megint elkényezteti az olvasót, mert egy regényben két történetet mesél nekünk. Ezúttal is, csakúgy mint legutóbb, két idősíkon zajlanak az események. Két nő történetét ismerhetjük meg a kötetből. A múlt Isabella Winterbourne-é, a jelen pedig Libby Slateré. Mindkettejük életében éppen egy nagy változás következik be, amikor megismerjük őket.

1151026_5

Isabella, egy dúsgazdag ékszerészfamília sarja, egy tragikus hajótörés egyetlen túlélőjeként vetődik partra, valahol Ausztrália kietlen partjainál, egy ládányi ékszer társaságában. Napokig csak bolyong a számára ismeretlen helyen, miközben igyekszik feldolgozni a katasztrófát. Hamarosan találkozik néhány bennszülöttel. Először kétségbeesik, mert azt hiszi, hogy kannibálok, ám erről szó sincs. Ételt adnak neki, és egy kunyhóban még el is szállásolják. Isabellát azonban hajtja a vágy, hogy civilizált emberek közé kerüljön újra, ezért hamarosan maga mögött hagyja a benszülötteket. Visszatér az elrejtett ékszerekért, és elindul a távolban megpillantott világítótorony felé. Itt találkozik Matthew Seawarddal, a toronyőrrel. A férfi lesz az, aki segít neki munkát találni egy családnál, ahol nevelőnőként alkalmazzák Isabellát. A kisfiú, akiről gondoskodnia kell napra pontosan akkor született, amikor az ő gyermeke, aki azonban már nem él…
A jelenben Libby Slaterrel talákozhatunk, aki éppen egy temetésen van. Élete nagy szerelme, Mark Winterbourne szertartása zajlik, aki éppen Libby negyvenedik születésnapján halt meg. A lány úgy érzi, hogy nincs többé maradása Párizsban, mert elveszített mindent, ami ehhez a helyhez kötötte, ezért elhatározza, hogy visszatér a szülővárosába. Ezt a döntést sem tudja könnyen meghozni, hiszen a húgával – aki soha nem költözött el a városkából – már két évtizede nem állnak szóba egymással, ezért az újrakezdés nem tűnik zökkenőmentesnek…
Aki szereti a romantikával fűszerezett, jól megírt családregényeket, nem fog csalódni Kimberley Freeman könyvében, még ha a lezárás igen gyorsra is sikeredett. Azt lehet mondani, hogy a Vadvirágok lányai egy leheletnyivel erősebb írás, illetve számomra ezúttal is sokkal jobban kidolgozottabbnak, izgalmasabbnak tűntek a múltban zajló történések, mint a jelen leírása – ám mindezek semmit sem vonnak le a regény értékéből. Könnyen olvasható, jól fordított és kellően izgalmas könyv az Álom-öböl, ami után az olvasóban ott a jóleső várakozás, hiszen hamarosan megjelenik a szerző harmadik kötete magyarul.
A könyvért köszönet az Athenaeum kiadónak.

Dobos Attila

Kiadó: Athenaeum
Fordította: Szieberth Ádám
Megjelenés éve: 2014
Terjedelem: 527 oldal

Related Posts

Könyvajánló – Sylvia Day: Rabul ejtve

Végre itt a nemzetközi sikersorozat várva várt 4. része: Eva és Gideon szenvedélyes szerelmének története folytatódik!

Könyvelőzetes – Colleen Oakley: Nem hagylak egyedül

Daisy Richmond gyermekkora óta tudja, hogyan szervezze az életét, még a mellrák sem zökkentheti ki. Tennivalói listájára a heti bevásárlás és a szakdolgozat megírása mellé…

Könyvajánló – Rachel Gibson: Szerelmi katasztrófák

ELSŐ KATASZTRÓFA: FÉRFIAK Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és…

Könyvajánló: J. Kenner: Őrült vágy

Úgy nőttem fel, hogy hittem abban, hogy létezik jó és rossz, helyes és helytelen, fekete és fehér. Több eszem volt, minthogy megbízzak az emberekben. Aztán…