Könyvajánló: Simon Márton: Dalok a magasföldszintről

Még hogy a fiatalok nem olvasnak verseket! Adjatok bármelyiknek a kezébe egy Simon Márton kötetet, és megtanulja, idéz belőle, megosztja a közösségi oldalakon. Még talán József Attiláig is eljuthat tőle.

TN6_B1250336

Valami van ebben a srácban és a könyveiben. Nem romantika, azzal ezt a generációt nem tudná megfogni, de van benne valami egészen magas fokon égő szenvedély, amitől az érzelmek mégis a magasba hágnak. Van még sok cinizmus, de mértéktartóan, és a kamasz korosztálynak ez is bejön. Vannak hangulatok, jók és rosszak, valami olyan módon, ahogy az ember napjai, órái változnak. És persze az aha-élmény: igen, ez velem is pont így történt, igen, ezt én is így éreztem. Én meg úgy vagyok ezzel, hogy verset olvasni igenis kell, és ha már rendre sikerül az efféle érdeklődést kiölni az általános és a középiskolának a fiatalokból, akkor tessék örülni egy kortárs költőnek.

Könyveiről tartott beszélgetésein csillogó szemmel ülnek a fiatalok, és ha verset próbálnak fabrikálni, azt biztosan az ő könyveinek hatására is teszik. Szóval nincs baj. A versolvasás sem hal meg, része a kortárs irodalomnak, és azt a generációt fogta meg, amelyik már alig – alig néz ki az okostelefonjából. Egyszóval olvassatok Simon Mártont, és idézzétek a sorba rendezett Polaroidokat, vagy vígasztalódjatok a Dalok a magasföldszintről című kötettel. Mert felnőtt szemmel is értékesek.

Simon Márton 1984-ben született Kalocsán. Verseket 2004-óta publikál, első kötete Dalok a magasföldszintről címmel jelent meg 2010-ben. Fordítóként és szerkesztőként dolgozik, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemen végzős, japán szakos hallgató. A József Attila Kör és a Slam Poetry Budapest egyesületek tagja, zenei programszervező, szövegíró és aktív slammer. Hat centi híján két méter magas. Egyszer hónapokig majdnem látszott az ablakából az Atlanti-óceán. Szabadidejében főleg hallgat. Budapesten él. Honlapja: simonmarton.wordpress.com

Borsos – Kőszegi Erika

Kiadó: Libri
56 oldal
Kötés: papír / puha kötés
ISBN: 9789633104316

 

 

Related Posts

Reneszánszukat élik a versek

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk…

Decemberben is Bödőcs íróparódiái nyertek

A Bookline utolsó 2017-es sikerlistájának több mint a fele új könyv volt, miközben Bödőcs zseniális íróparódiáit év végéig senki nem tudta letaszítani a trónról. A…

Bödőcs íróparódiáinak trónfosztása lehetetlen

A Bookline novemberi sikerlistáján a karácsonyi szezonnak köszönhetően több mint 30 új könyv szerepel. Bödőcs sikerszériája a szeptemberi megjelenés óta töretlen, a második helyre Vavyan…

„Kimondanának minket a szavak, de a torkukon akadunk” – Závada Péter: Roncs szélárnyékban

Závada Péter immáron harmadik verseskötete látott napvilágot, a Jelenkor kiadó gondozásában. Ezen verseiben ezúttal elzárkózik a személyességtől, és egy teljesen új perspektívából jeleníti meg az…