Amennyiben felmerülne a kérdés, hol húzódik meg a határ a történetek és a valóság között, valamint hogy meddig mehet el maga az író, Németh Zoltán ezen műve biztosan rácáfol korábbi feltételezéseinkre.
Az állati férj magába foglal mindent, amire az olvasónak szüksége lehet – humort, groteszk vonásokat, tragikumokat, és nem utolsó sorban mérhetetlen szaktudást. Mindezek egyvelege hozza létre azt, hogy az ember az első pár oldalban nem feltétlenül hiszi el, amit lát. Utána elkezdi megszokni, bár az érzés még mindig furcsa, elvégre nem egyszerű összeszedett mondatokba sűrített szerelmes versekről vagy tájleírásokról beszélünk. Legbelül minden egyes mű hasonló, mégis rengeteg eltérő elemet tartalmaz.
Más kultúrákkal ismertet meg, mégpedig az állati lét abszurd jelenetein keresztül. Ebben az ember és az állat között létrejövő bármilyen viszony a legkevésbé sem perverz, pláne nem abnormális. Rávilágít az egyes nézőpontok közötti különbségekre, és mindig új meglepetésekkel gyönyörködtet. Polgárpukkasztó, ezzel együtt pedig végtelenül őszinte, miközben feszegeti fantáziánk határait. Az olvasás során kilépünk a komfortzónánkból, és olyan érzelmekbe ütközünk, amelyeket csak kevés vers képes elérni: undor, megrökönyödés, tanácstalanság.
Németh Zoltán egy korábbi interjújában elárulta, egyik verséhez hetekig nézte élő közvetítéseken egy dél-afrikai állatkert vakondpatkány-kolóniájának életét. Ha másért nem is, ezért a tényért mindenképpen megér egy olvasást a naturalizmus modern bibliája.
Szauer Lilla
Kiadó: Pesti Kalligram Kft.
Oldalszám: 80 oldal
Megjelenés: 2016. november 17.
Kötés: Kötött
ISBN: 9788081019463
Related Posts
Van valami hátborzongató abban, ha az ember élvezettel olvas el egy ilyen kötetet. A költő archetípus megkívánja az örökös szenvedést, önmarcangolást ahhoz, hogy valódiságot tudjon…
„Fáradt vagyok. Csupa rés, melyeken át kicsurran, elfolyik az erő, míg üres nem leszek egészen.” (Részlet a Kórházi reggelek című versből)
A Szőrapa (2011) után hat évvel, Bábhasadás címmel jelent meg Deres Kornélia második kötete. Már a cím is sokat sejtet a versekben rejlő kettősségről, dinamikus…
Különleges születésnapi kötettel lepte meg a Magvető Kiadó Tóth Krisztina költőt, írót. A lírai életmű ötven verséből álló Ünnep című könyvet Lator László állította össze.