A Sziget egy nagy, közös ünnep

A naptárba mindenki írja be: augusztus 8-15-ig Sziget! A jegyek gyorsan fogynak, érdemes mihamarabb beszerezni őket, mert idén kiváló zenei felhozatallal ünnepel a Sziget, ami tavaly jelentkezett 25. alkalommal, idén viszont 25 éves.

„Minden idők legerősebb zenei programját sikerült idén összehoznunk, elég ha csak a Nagyszínpad headliner sorát említjük, amelyben olyan aktuális világsztárok sorakoznak, mint Kendrick Lamar, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo vagy az Arctic Monkeys” – kezdte a szokásos éves Sziget sajtótájékoztatót Kádár Tamás, aki tavaly vette át Gerendai Károlytól a fesztivál főszervezői posztját. Kádár azt is hozzátette, hogy a Nagyszínpad főműsoridős sztárjai elé is olyan nevek kerültek, mint Liam Gallagher vagy Shawn Mendes, akik számos európai nagyfesztiválon headliner pozícióban szerepelnek. A főszervező elmondta, hogy idén – az év elején a cégbe befektető külföldi tulajdonosokkal egyeztetve – egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd’ 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint tavaly. A Sziget teljes költségvetése idén várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12%-kal magasabb, mint az előző évben.

Rohamosan fogynak a jegyek

A kiváló zenei kínálatot látva nem csoda, hogy rohamtempóban fogynak a jegyek az idei fesztiválra. Az 5 napos bérletek már el is fogytak és a Mastercard-Sziget Diákprogram keretében árusított jegyekből is már csak korlátozott számban lehet kapni. A tavalyi sikeres próba után idén is lehet kapni a 3 napos bérleteket, bármely, egymást követő három napra. Kádár elmondta, hogy ez a magyar vendégek között is népszerű, nem is titkolt cél volt, hogy az egyre nagyobb itthoni érdeklődést tovább növeljék. A főszervező azt is elmondta, hogy a 3 napos bérletek száma is véges, valószínű, hogy ezek árusítását is jóval a fesztivál előtt le kell majd állítaniuk.

Karszalaggal is fizethetünk

Idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet fizetni a Szigeten. A rendszer lényege, hogy a karszalagok RFID chippel lesznek felszerelve, így amellett, hogy minden belépési jogosultságot tartalmaznak (napok, kempingek, stb.) a fizetési funkciót is magukban foglalják. Ez a rendszer a heti és napijegyeseknél is egyaránt működik, és gyakorlatilag a Festipay fizetőkártyát beépül a karszalagba. Így megszűnik a korábban a kártyáért fizetendő 500 forintos letét is, illetve a karszalag további előnye, hogy sorbaállás nélkül, a Sziget mobil-applikációján keresztül is fel lehet tölteni és aki az applikáción keresztül tölti föl az egyenlegét, az a fesztivál végeztével a 300 forint fölötti összegét visszakapja a bankkártyájára. Emellett természetesen egyérintéses (contactless) bankkártyákkal is lehet majd ugyanúgy fizetni, mint eddig. „Mind a jegyekkel való visszaélés, mind a fizetési visszaélések jelentősen visszaestek az elmúlt években, abban bízunk, hogy ez a tendencia folytatódik majd ezzel az új technológiával is” – emelte ki Kádár Tamás.
A bankkártyás és karszalagos fizetés mellett mobiltelefonnal is lehet majd fizetni a Szigeten. „A Szigetre látogatóknak ma már természetes, hogy egyetlen érintéssel fizetnek a fesztivál területén. Az pedig magától értetődő, hogy a mobiljuk mindig náluk van. A mobilfizetés éppen ezért a legkézenfekvőbb megoldás számukra, hiszen ez ugyanolyan gyors, kényelmes és biztonságos, mint ha bankkártyával fizetnének. Reméljük, hogy egyre több fiatal ismeri fel ezeket az előnyöket, és ők már mobiltárcával a zsebükben készülnek a Sziget felejthetetlen élményeire” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard igazgatója.

Love Revolution

„A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes álomállamot, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga legyen az szexuális-, vagy vallásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága” – idézte Kádár Tamás a Sziget idén meghirdetett LOVE REVOLUTION – a Szeretet Forradalma kiáltványát. Ennek keretében a Sziget négy kiemelt célt tűzött a zászlajára, ahogy azt a kiáltványban is fogalmazták: „A “szeretet forradalma” egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés.” Ezen célok és értékek nem újak, hanem összefoglalják mindazt, amiért a fesztivál az elmúlt 25 évben folyamatosan kiállt.

Környezettudatos Sziget – Re:pohár és EcoKemping

A Love Revolution egyik üzenete a Sziget környezettudatosság és a fenntartható fejlődés, amire idén a korábbinál is nagyobb energiát fordítanak a szervezők. A tavalyi év nagy újítása volt például az, hogy miután a szervezők több ezer köbméter vizet használnak pormentesítésre, ballaszt tartályokba súlynak, vagy egyéb célokra, ezt a mennyiséget nem ivóvízből, hanem a Duna vizéből fedezték. Ez így lesz továbbra is.
Az idei évtől már a hulladék mennyiségének csökkentésére is nagy hangsúly kerül. Bevezetésre kerül a Re:pohár – azaz a visszaváltható pohár – rendszer, aminek a segítségével mintegy másfél millió eldobható műanyagpoharat szeretnének kiváltani. Idén is szelektíven gyűjtik a PET palackokat, az ALU dobozokat, a kartont és a vendéglátóhelyek pultjában képződő üveghulladékot. A tavalyi évvel megegyező mennyiséget, mintegy 2000 köbméter hasznos anyagot várnak ettől. Az elhasználódott palackokat és dobozokat három Recycling Centerben lehet majd ajándékokra cserélni.
Idén egy környezeti hatástanulmányt is készítenek, aminek a célja megvizsgálni a Sziget hatását az Óbudai-sziget zöldfelületére és a természetes élőhelyekre, illetve megvizsgálni, mennyire hatékonyak a Sziget zöldfelületét érintő negatív hatások csökkentését célzó intézkedései.
Az idei évben először EcoKempinget is nyitnak a környezetvédelem iránt elkötelezett kempingezőknek. Itt napelemes vízmelegítéssel, víztakarékos wc-vel, közösségi étkező- és tartózkodó helyekkel, illetve egyéb környezettudatos megoldásokkal várják a látogatókat.
Szintén újdonság lesz 80 db vákuum-öblítéses wc rendszerbe állítása a fesztiválon, mellyel 85%-os vízmegtakarítás érhető el. 10.000 darab zsebhamutartót is kiosztunk, az étkezőhelyek pedig csak lebomló tányérokat és evőeszközöket használhatnak. Továbbra sem lehet nejlonzacskót forgalmazni a Szigeten, illetve a szponzorok számára is fennáll a szórólaposztás tilalma. Aprónak tűnő, de fontos lépés, hogy a vendéglátóegységekben csak kérésre adnak majd szívószálakat.

Love Revolution a programokban

Bár az egész Sziget egy „nagy Love Revolution” számos programhelyszín külön fókuszál a kiemelt üzenetekre. Álljon itt néhány ezek közül, a teljesség igénye nélkül: Az Afro-Latin-Reggae Falu helyszínen például ONE HOUR – ONE LOVE címmel naponta kezdődnek beszélgetések, melyek témái – egyebek mellett – az ökoszisztéma megóvása, a környezettudatos fogyasztás és életmód, mit tehetünk a klímaváltozás ellen, de vizsgálják a rasszizmus és tolerancia, nacionalizmus és multikulturalizmus, migráció és integráció kérdéseit is. Az egyik leglátványosabb program a Szigeten a Nagy Utcaszínház. Idén a Wired Aerial Theatre angol társulat AS THE WORLD TIPPED című előadását láthatjuk, ami egy valódi „katasztrófafilm” a levegőben, mely a környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet. A Sétáló utcaszínházak közt érkezik a Kamchàtka társulat, előadásuk az emberi jogokkal is foglalkozik. Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Élőszobor Bajnokságon azok a jelentkezők élvezhettek előnyt, akik pályázata a Love Revolution koncepciójához kapcsolódik.
Az ArtZone helyszínén újrahasznosított anyagokból készülnek tárgyak, felhívva a figyelmet a környezettudatos életmódra és az ökológiai lábnyom csökkentésére. A Sziget határokon átívelő rendkívül népszerű Mission: Szitizen játéksorozata is a Love Revolution üzeneteire épül. A Mission: Love Revolution játékban a résztvevők olyan ügyekkel töltik el a közös időt, mint az emberi jogok védelme, a világbéke vagy a környezetvédelem. Nem véletlen, hogy a játék a Föld Napján indul. A Civil Sziget pályázati elbírálásának is a legfőbb kritériuma, hogy a pályázók megvalósítandó programja illeszkedjen a Sziget által idén meghirdetett Love Revolution koncepcióhoz. „Olyan eszméknek szeretnénk teret adni és olyan ügyeket akarunk támogatni, melyek előbbre viszik a világot és jobb hellyé teszik a Földet. Hiszünk abban, hogy közösen képesek vagyunk elérni, hogy háborúk és nukleáris fenyegetés helyett békében éljünk, hogy senkit nem rekeszthetnek ki, nem sérthetnek meg a bőrszíne, vallása vagy nemi identitása miatt, hogy a fenntartható fejlődés és a környezetünk megóvása a mindennapjaink része kell legyen, valamint annak elismerését, hogy a származástól függetlenül mindenkit megilletnek az emberi jogok”- írták a pályázatban.
Art of Love Revolution
Idén 5. alkalommal hirdették meg szervezők az Art of Freedom művészeti pályázatot, melyben arra kérték a legkreatívabb Szitizeneket, hogy tervezzenek olyan feltűnő, elgondolkodtató, kiemelkedő, lenyűgöző, mulattató, megkerülhetetlen alkotást – szobrot, installációt, dekorációs elemet vagy funkcionális tárgyat -, amely pozitív üzenetével és vizuális erejével hirdeti a szeretet forradalmát és tovább színesíti a Sziget Love Revolution üzenetét. Az idei évben tehát a Love Revolution kampány keretében elsősorban olyan elképzeléseknek ad teret a Sziget, amelyek társadalmi célú üzenetet hordoznak, vagy fenntarthatósági elveket figyelembe véve készülnek el: lesznek újrafelhasznált anyagokból alkotások – pl. hulladékanyagból szőtt hatalmas szőnyeg vagy sörösrekesz installáció – és lesz olyan is, amelyik utazásra invitálja a fesztiválozókat egy önismereti labirintusban, vagy lélekerősítő üzenetekkel inspirálja őket világító fényfeliratokkal egy fakoronán.

Izrael állam fennállásának 70. évfordulója alkalmából a Sziget és Izrael Állam Nagykövetsége együttműködési megállapodást írt alá, mely keretén belül a fesztivál ideje alatt számos meghívott izraeli művész és egyéb kísérőprogramok segítségével igyekeznek bemutatni az izraeli kultúra sokszínűségét.
„Izrael idén ünnepli függetlenségének 70. évfordulóját. Az elmúlt hét évtizedben az egyik legfontosabb eredményünk az izraeli kultúra sokfélesége és szépsége, amely egy vibráló, fiatal és élénk társadalmat képvisel, ahol kelet találkozik a nyugattal, dél csatlakozik északhoz, a dallamok, a hangok és a színek valós mozaikjában. Örömmel tölt el az együttműködésünk a Sziget Fesztivállal, amely gazdagságot hoz a szeretet, a fiatalság és a boldogság egy szigetére. Az együttműködés a Szigettel visszatükröződése a jó kapcsolatoknak és a folyamatban lévő kulturális csereprogramoknak Magyarország és Izrael között” mondta Yossi Amrani, Izrael Állam nagykövete.

Szemezgetés az együttműködés keretében megvalósuló programokból: Az izraeli zene iránt érdeklődők kitombolhatják magukat Borgore és Asaf Avidan koncertjén a Mastercard Színpad by A38 színpadnál, megismerhetik a tradicionálisabb ritmusokat a Világzenei Színpad Jewish Monkeys koncertjén és felfedezhetik legújabb kedvencüket az Ibis támogatásával megvalósuló Európa Színpad Omer Netzer, The Paz Band, Sol Monk & Jenny Penkin, vagy akár az izraeli Europe Talent Contest nyertesének fellépésén. A Karaván Sátorban fellép a tadzsikisztáni zsidó kisebbséget képviselő Alaev Family, valamint az érdeklődők megtekinthetik az életüket bemutató dokumentumfilmet is. Illetve, ha már a filmeknél tartunk, nem maradhat ki a felsorolásból a 2017-es Cakemaker című film, melyet a Magic Mirror filmprogramjának részeként vetítenek le.

A Színház- és Táncsátorban az egyre nagyobb nemzetközi hírnévnek örvendő Roy Assaf két koreográfiáját mutatják be, Girls és Boys címmel, mely az egyes nemek sajátosságaira fókuszál. Az előadások között lazításként – és mindenkinek, aki szeretne megfiatalodni akár csak egy kis időre is –, ajánlják az OGE Group Forever Young! fényinstallációját, ahol saját grimaszaikat vetíthetik egy óriás csecsemő arcára.
Egy másik fontos eseményről, Nelson Mandela születésének 100. évfordulójáról is megemlékeznek idén a Szigeten. A Dél-afrikai Köztársaságot és kultúráját az Európa Színpad presented by Ibis Színpadon a hazájában sztárnak számító Moonchild Sanelly, az Afro-Latin-Reggae Falu színpadán az ország egyik vezető előadóművészeti társulata, az Ubuhle be Afrika, a Music Box színpadán a Sean Koch Trio, a legújabb programhelyszínen, a Karaván Sátorban pedig a dél-afrikai bantu zenét játszó Bantu Continua Uhuru Conciousness népszerűsíti.

Zenei programok

Dan Panaitescu Nagyszínpad
Számos név már napvilágra került a Dan Panaitescu Nagyszínpad – idén rendkívül erősre sikerült – felhozatalából. Most álljanak itt a már biztos nevek felsorolásszerűen: Clean Bandit, Stormzy, Lykke Li, The Kooks, Parov Stelar, Lianne La Havas, Bastille, Kaleo, Liam Gallagher, Milky Chance, MØ, Shawn Mendes, Gogol Bordello, Blossoms, The War On Drugs, valamint a headliner sor: Kendrick Lamar, Gorillaz, Lana Del Rey, Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo és az Arctic Monkeys. Hamarosan a hiányzó néhány név is napvilágra kerül.

Mastercard Színpad by A38
Majdnem 100%-os már a változatos zenei kínálatáról híres megasátor programja, benne, WhoMadeWho, Unknown Mortal Orchestra, Cigarettes After Sex, Seasick Steve, Lemaitre, Alle Farben, SG Lewis, Shame, Scarlxrd, JP Cooper, Bilderbuch, Asaf Avidan, Joe Goddard, Perturbator, The Living End, Everything Everything, Fink, Sofi Tukker, Aurora, Zhu, Borgore, Slaves, Wolf Alice, King Gizzard & the Lizard Wizard, Desiigner, Petit Biscuit, Jan Blomqvist and Band, My Baby, Yellow Days, Goo Goo Dolls, La Femme, Little Dragon, Nick Murphy, Damian Lazarus & The Ancient Moons, Lewis Capaldi, Nothing But Thieves, Børns, Zara Larsson, Fever Ray, Gorgon City live és Delta Heavy.

Világzenei Színpad
Első napi magyar hullám, valamint a világzene legnagyobb hatású előadói a múltból és a jövőből – Kelet-Európától Nyugat-Afrikáig. Retró-fíling és progresszivitás, lokális színek és multikulturalizmus, élő zene és techno, elmélyültség és fergeteges buli – ezt kínálja a Világzenei Színpad az idei Szigeten.
A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. Az elmúlt tizennyolc évben kirívó nemzetközi rangra tett szert, egyrészt annak köszönhetően, hogy a műfaj valamennyi kiválósága fellépett itt, másrészt pedig annak, hogy mindig is érzékenyen reagált az újabb és újabb trendekre, hullámokra.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a program tükrözze a világzene multikulturális – és gyakran multinacionális – jellegét, a különböző kultúrák egymás iránti nyitottságát, tiszteletét és gazdagító befolyását.
Ezt képviseli a francia sanzon, az angol punk, az algériai rai és a spanyol flamenco fúziójával iskolát teremtő francia Les Négresses Vertes, mely most lép fel először Magyarországon, harminc évvel ezelőtti Mlah albumának slágereivel. Az angol Transglobal Underground és az arab gyökerű Natacha Atlas huszonöt éve kezdett együtt dolgozni, és most újra összeállnak, közös lemezeik – mint például a jelképes című Dream of 100 Nations – „best of”-ját kínálva. A nagy múltú klasszikusok közé tartozik a finn Värttinä is, mely most úgy érkezik a Szigetre, ahogy eddig soha: a híres finn rapper, Paleface társaságában. A svéd Garmarna tizenöt év hallgatás után jelentkezett a „6” című új albummal 2016-ban, hogy bebizonyítsa, töretlenül a legjobb skandináviai zenekarok közé tartozik.
A tangó és az elektronikus alapú tánczenék híveit két együttes is kényezteti. A Plaza Francia Orchestra ott folytatja, ahol a kultikus Gotan Project abbahagyta – ezt a formációt is a Gotan Project két alapítója, Eduardo Makaroff és Christoph H. Müller hozta össze. A másik társaság, a belga-argentin El Juntacadáveres a tangó és a hip-hop fúziójával tűnt ki.
A világszerte kedvelt rezesbandák közül két német társaságot látunk vendégül: a rockos alapú LaBrassBanda már többször bizonyított a Szigeten. A gitáros-énekes Žarko Jovaševic Szerbiából költözött Berlinbe, és ott alapította meg Mr Žarko nevű együttesét, mely a balkáni rezes zene, a surf rock, a funk, a rap és a pop különleges elegyét alkotja.
A legjobb minőséget kapják az afrikai zenék rajongói is. A kongói Jupiter & Okwess a legvadabb afrorockot játssza, és a múlt év egyik legsikeresebb afrikai albumát jegyezte Kin Sonic címmel; a Griot Bluesban pedig Mighty Mo Rodgers amerikai bluesénekes és Baba Sissoko mali ütős-ngonis folyatta össze a Mississippi és a Niger hagyományait. A francia-tunéziai Ifriquiyya Electrique 2017 egyik legnagyobb szenzációját keltette rituális zenéjével, az archaikus sivatagi banga hagyományt forrasztva össze ipari- és zajrockkal.
A mediterrán dallamok rajongóinak az olasz Canzoniere Grecanico Salentino, a francia Mon Côté Punk és a spanyol Hora de Joglar okozhat felejthetetlen élményt, a közép- és kelet-európai bandák közül pedig a német Bukahara, a lengyel Warsaw Village Band, a tuvai Hartyga, a horvát Kries és az ukrán Onuka ajánlott.
A Közel-Kelet legnagyobb durranásait sem kell nélkülöznünk. Az isztambuli Baba Zulát a török pszichedelikus rock és az orientális dub fúziója tette legendássá, az izraeli Jewish Monkeys pedig a klezmert, a kabarét, a rockot és a skát gyúrta ellenállhatatlanul szórakoztató egységbe.
Végül, de nem utolsó sorban: a magyarországi világzenei színteret sem hagyja érintetlenül programunk. Helyet kap benne a Besh o droM, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Chalaban és az Amsterdam Klezmer Banddel kollaboráló Söndörgő; az első napi felhozatalt pedig egytől egyig hazai társaságok alkotják: a Zuboly, a Kistehén, a Ladánybene 27, az idei Fonogram-díjas Meszecsinka és a huszonöt éves fennállását ünneplő Anima Sound System. Egy szó, mint száz; a Világzenei Színpad nem adja alább: szigetet képez a Szigeten, a világzene csúcsán.

Bacardi Aréna
A Sziget legnagyobb partihelyszínén idén már az alábbi nevek biztosan megpörgetik a látogatókat: Flux Pavilion, What so not, The Him, Sam Feldt, Ummet Ozcan, Jay Hardway, Grum, Above & Beyond, Seven Lions, Gabriel & Dresden, Michael Calfan, KSHMR, Tujamo, Kideko és Don Diablo. Néhány nevet még későbbre várhatunk.

Colosseum sponsored by Telekom
Az egyedi felépítményű helyszínen az alábbi előadókat várhatjuk idén: The Martinez Brothers,
Tiga, Jesse Calosso, Andhim, Rodrigez Jr. & Liset Alea (Live), Nakadia, Mind Against, Eagles &Butterflies, Luke + Alvarez, Popof, Enrico Sangiuliano, Dense and Pika, Sama’, Hernan Cattaneo, Elke Keijn, Rebekah b2b Paula Temple, Dave Clarke, Raresh, Ben UFO és Nicolas Lutz

Európa Színpad presented by Ibis
Az Európa Színpad presented by Ibis programjának összeállításakor minden évben az egyik legfőbb cél, hogy olyan feltörekvő és már nagyobb népszerűségnek örvendő zenekarokat mutasson be, akik hazájukon kívül még kevésbé ismertek, és a Szigetes fellépésük által lehetőséget kaphatnak a bemutatkozásra egy nagyobb, nemzetközi közönség előtt. A színpadon – annak nevétől függetlenül – nem csak európai fellépőkre kell számítani, hiszen idén lesz ausztrál, izraeli, valamint amerikai és kanadai fellépő is.
Ebben az évben is marad a tavaly jól bevált struktúra, hogy a Sziget Europe Talents nemzetközi tehetségkutató győztesei egész héten az első két programsávban lépnek fel, őket követi a színpad hivatalos programjaként napi öt fellépő. A programhelyszín igazi varázsereje abban rejlik, hogy a látogatók elsőre talán ismeretlen, de zeneileg különlegeset, érdekeset nyújtó előadókat fedezhetnek fel.
Első nap a remek portugál The Poppers rock zenekar után a szlovák Strapo rappel, majd a Dan Panaitescu Nagyszínpados Kendrick Lamar koncert után az olasz Willie Peyote kicsit vidámabb, de szintén hip-hop koncertjére lesz érdemes visszajönni. Második nap délután a hazai Shell Beach és a spanyol Sexy Zebras zúznak, majd a nemzetközileg is egyre népszerűbb, svéd Francobollo varázsol el mindenkit. Este a hazájában szupersztárnak számító Fresku pörgeti a rapet, természetesen anyanyelvén, hollandul. Harmadik nap három rock zenekar lép fel egymás után, a japán turnét is megjárt hazai Run Over Dogs, majd két izraeli klasszikus power rock fellépő, a The Paz Band és Omer Netzer. A nap sztárja a francia Klub Des Loosers lesz, akitől megkapjuk az igazi francia hip-hop adagunkat.
Negyedik nap Peter Aristone fellépése tökéletes bemelegítés lesz az esti Mumford & Sons koncerthez, majd a fenékrázós dancehall német képviselői, a Chefboss lépnek színpadra. Őket a világhírű észt Tommy CA$H vicc-rap koncertje, majd az amerikai kritikus rap szószólója, Astronautalis követi.
Az ötödik nap igazán rappesre sikerült, hiszen délután a török Ezhel, majd a román Satra B.E.N.Z. csapata mondja el, mi az, ami a szívüket nyomja. Este a francia Smokey Joe & the Kid koncertje, majd éjjel egyik alaptagjuk, Senbeï önálló live actje lesz a menü.
Hatodik nap a dél-afrikai sztár Moonchild Sanelly, majd a mexikói Nortec Collective Bostich + Fussible formációja lép színpadra. Az olasz gitáros-énekes Motta után Németország egyre felkapottabb zenekarát, a Kettcar-t nézhetjük meg. Éjszaka a techno fúvós zenekara a Meute szórakoztat, akik egy délutáni vonulós akusztikus fellépést is vállaltak a fesztiválon.
A hetedik napon sem pihenünk meg, itt lesz a kanadai, valódi old-school hip-hop zenét játszó The Lytics, valamint végre eljön hozzánk Belgium üdvöskéje, Témé Tan is. A koncertet követően Blaudzun zenéjére átgondolhatjuk a mögöttünk álló hetet, melyet az ausztrál Electric Fields bulijával koronázhatunk meg.

Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpad
A magyar zene nagyszínpada idén is a hazai zene krémjét vonultatja fel, jön például a Lóci Játszik, a 30Y, az Intim Torna Illegál, a Cloud9+, a Bohemian Betyars, a Margaret Island, a Hiperkarma, a Blahalousiana, a Szabó Balázs Bandája, a Bagossy Brothers Company, az Ivan & the Parazol, a Fran Palermo és az Esti Kornél. A Kendrick Lamar napra pedig egy különleges produkcióval készülnek, melyet a feltörekvő magyar hip-hop előadók alkotnak majd, ’Pesti Műszak’ néven.

Hungarikum falu
A Hungarikum falu idén újra a Szigetre varázsolja a magyar vidéket, hogy a fesztiválra érkező külföldiek ízelítőt kaphassanak a magyar hagyományokból, virtusból, ételekből és italokból.
A szentendrei Skanzen a szerelem sátrát hozza a Szigetre. A szigetlakók párválasztási játékban ismerkedhetnek egymással és szerelmi ajándékot készíthetnek. Az érdeklődők a témát körüljárva napközben kézműves műhelyekben készíthetnek szerelmi ajándékokat, kipróbálhatják a Skanzen népi játékparkjának különleges játékait és szívrabló magyar táncokkal ismerkedhetnek a délutáni tánctanításokon is. Esténként aztán a táncházban ki-ki úgy járhatja, ahogy délután tanulta. A talpalávalót a magyar népzenét játszó zenekarok legjava húzza majd a Hungarikum falunak helyet adó különleges, fából ácsolt sokszögletű csűrben – ahol ki tudja, a mulatság hevében hány életre szóló szerelem szövődik majd?

Afro-Latin-Reggae Falu
A Sziget Fesztivál 2018-as Love Revolution tematikájának legautentikusabb helyszíne idén még több különleges programmal várja a Sziget-látogatókat. A One Love Village-ben garantált a végig konzisztens közösségi hangulat és a pozitív afro-karibi-raszta zene. Vegán ételekkel, társadalom- és környezettudatos üzenetekkel, valamint kényelmes,”chillezős” terekkel inspiráljuk a minőségi közösségi együttlétet.
A tudatosság és a Love Revolution elvei számos módon megjelennek a programhelyszínen: A fesztivál minden napján ONE HOUR – ONE LOVE címmel izgalmas beszélgetéseket szerveznek angolul/magyarul aktuális globális témákról meghívott vendégekkel. Téma lesz az ökoszisztéma megóvása, a környezettudatos fogyasztás és életmód és megvizsgálják, mit tehetünk a klímaváltozás ellen, valamint foglalkoznak a rasszizmus és tolerancia, nacionalizmus és multikulturalizmus, migráció és integráció kérdéseivel is. Az emberi és polgári jogok jelenlegi alakulása, az empátia és az etikus élet sem hiányozhatnak témák közül. Szóba kerül Afrika és az afrikai diaszpóra jelene, jövője és hatása a világra, de beszélgetnek majd a vegán forradalomról, állati és emberi jogokról, civil aktivizmusról, társadalmi szerepvállalásról, valamint alulról szerveződő mozgalmakról, a lélek forradalmáról és a spiritualitás szerepéről is mindennapi életünk során. A helyszín hét napon keresztül igazi multikulturális programokkal várják az érdeklődőket: minden nap 11 és 18 óra között változatos zenei és tánc workshopok (jóga, capoeira, autentikus afrikai dob és tánctanítás, hastánc, salsa, samba és afro-karibi táncok), 18 óra után pedig nemzetközi és magyar afro-reggae fellépők szórakoztatják a látogatókat.
Az idei zenei felhozatal olyan csemegéket tartogat a látogatók számára mint Mike Love spirituális rastafari előadó, aki a műfaj sajátosságait más zenei stílusokkal – flamenco, jazz, blues, r&b, pop, soul – ötvözi, vagy éppen a Samory I & The Black Heart Band egyenesen Jamaikából, aki amúgy a műfaj egyik legnagyobb fiatal tehetségének számít. Fellép Ubuhle be Afrika, az egyik vezető dél-afrikai előadóművészeti társulat, Claudia Masika kenyai énekesnő, valamint a szenegáli Ballet Camara társulat is, továbbá vendégünk lesz többek között G Ras & The Fyah Rebels, a Los Orangutanes cumbia zenekar.
A programhelyszínt minden nap olyan Sound System és DJ formációk zárják mint Acido Pantera, Red-Red feat. Sena, Dubapest Hifi, Bottah Rankin Sound System, Bassrunner, Love Alliance, Jahfar & Babystep, Selecta Joe-Z ft. G Ras, RE-G Sound System, Pina DJ Set, DJ Azou, DJ Galamb, DJ Elo, vagy éppen DJ Paolo de Jesus.
Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpad
Klasszikusok, opera, jazz és kortárs zene – egy helyszín, ha valami másra vágysz, idén is a Papageno szervezésében. A programot ezúttal is minden nap kórusok nyitják, három napon át a két éve nagy sikert aratott holland Dekoor Close Harmony lesz a vendégünk, hétfőn az idén tízéves Budapest Show Kórus, kedden pedig a NOISE Festival-győztes Magyaróvári Viktor együttesei érkeznek színpadunkra.
Szerelem és ármánykodás, konfliktusok és boldog békülések, humor és egy kis szomorúság, látványos jelmezek, kiváló énekesek – ez nem más, mint a Nagy Primadonna Show! Az Magyar Állami Operaház csapata Böhm György és Aczél András rendezésében, az Operaház Sziget Kamarazenekarának közreműködésével várja az érdeklődőket a fesztivál minden napján.
A Snétberger Központ legjobb fiatal jazzmuzsikusai mellett ismét színpadra lép a tüzes, extravagáns, virtuóz kubai zongorista, Jorge Luis Pacheco, ezúttal saját triójával. Természetesen a szimfonikus koncertek sem maradhatnak ki a programból: a kifejezetten a Szigetre összeállt, fiatal nemzetközi együttest a szintén huszonéves, lendületes karmester, Dobszay Péter dirigálja.
Tavaly először moziztunk is, a nagy sikerre való tekintettel idén is lesznek CineConcertek – a francia Radiomentale három produkciója többek között Fantomassal érkezik, két estén pedig éppen százéves magyar mozgóképeket láthattok a Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából a népszerű zeneszerző-zongorista, Darvas Ferenc kíséretével.
Idén két jazzkoncert is lesz éjszakánként: érkezik a Swing á la Django a hegedűfenomén Roby Lakatossal, jön a Balogh Balázs Quintet és a Balogh Tamás Quintet, Karosi Juli és Szőke Niki, Barabás Lőrinc és zenekara, a Cymbal Rush, az Oláh Dezső Trió, a Pátkai Rozina Trió, valamint a Rafael Mário Trio, tehát szórakozásban és vérpezsdítő ritmusokban ezúttal sem lesz hiány.

Karaván Sátor
A Sziget új helyszíne egy olyan interaktív tér, ahol a koncerteket a fellépő művészekhez kötődő dokumentum- és játékfilmek vetítése, kulináris bemutató és szakmai találkozások kísérik.
Évszázadok során az egymás mellett élő különböző közösségek, mint például a romák és magyarok, a romák és szerbek, vagy a románok és makedónok mindig is hatással voltak egymásra. Igaz ez a zenére, a kulináris hagyományokra, a szokásokra. A Karaván sátorba olyan együtteseket, énekeseket hívtak meg, akik egy-egy országon belül egy etnikai kisebbséghez tartoznak, évtizedek óta ebben a kisebbségi létben élnek vagy több identitást is a sajátjuknak vallanak, de megtartották jellegzetes kultúrájukat.
A helyszín programjának alapját olyan magyarországi és kelet-európai roma zenekarok adják, akik a helyi közösségek ünnepeit végigkísérték és kísérik mind a mai napig: játszanak esküvőkön, névnapokon, falusi bálokon és némely vidéken elkísérik a halottakat is az utolsó útjukon. A különböző napok egy-egy tematikára épülnek: az első este a magyar, a balkáni és a szláv cigányzene sokszínűségét mutatja be, Rádzsasztántól Magyarországon keresztül Spanyolországig, a második nap Afrikáé, a harmadik a latin kultúrát járja körbe, a negyedik nap a gazdag magyar és roma hagyományokat mutatja meg, az ötödik nap a Közel-Kelet és Észak-Afrika ízeit hozza, az utolsó este pedig a balkán színes-zajos forgatagába repít el minket. A napokat a fellépő együtteshez kapcsolódó dokumentum- vagy játékfilmmel kezdik, amit egy közös főzés egészít ki, amelyen a fellépők országuk vagy etnikumuk jellegzetes ételeit főzik meg, bevonva a folyamatba a közönséget is. A filmvetítést és a főzést minden nap három koncert és egy világzenei DJ szettje követi.
Augusztus 9-én, a nyitónapon, egy autentikus rádzsasztáni cigány együttessel, a Dil Mastanaval kezdik a programot, amelyet a francia La Caravane Passe zenés-színházi produkciója követ „Le vrai-faux mariage”, vagyis „Igaz-hamis esküvő címmel”, amely egy megakoncert tizenhét zenésszel, táncossal, artistával, egész estés programot kínálva az érdeklődőknek.
Fontosnak tartják olyan magyar hagyományőrző együttesek bemutatását, akik tovább viszik a tradíciókat, inspirálódnak belőlük és saját stílusukkal ötvözve irányt mutatnak a következő generációnak. Ezért a sátor első koncertjein magyar együttesek lépnek fel: Poklade, Dűvő, Fanfara Complexa, Szalonna és Bandája és a Fix-Stimm.
Az est második koncertjén magyar és külföldi zenekarok mutatkoznak be, akik hagyományaikat megújítva, új hatásokkal gazdagítva képviselnek egy-egy kisebbséget. Ide olyan zenekarokat hívtak, mint Dzambo Agushevi makedón roma fúvós tehetség bandája, akiknek legújabb projektje egy Mamak Khadem nevű iráni énekesnővel való együttműködés, a híres romungro cimbalmos, Balogh Kálmán által vezetett Gypsy Cimbalom Band Magyarországról, vagy éppen Ialma, egy Belgiumban élő, de a spanyolországi Galíciából származó női zenekar. Fellépő lesz továbbá Labess, aki az arab zene és a katalán rumba zenei hagyományait dolgozza fel, valamint a Nishtiman nevű zenekar, melyet különböző régiókból származó kurd zenészek alkotnak.
Az est utolsó koncertjét olyan zenekarok adják, amelyek jól ismertek a fesztiválokat látogatók körében: az erdélyi szászcsávási cigányzenét játszó Nadara együttes Romániából, a pugliai romákat képviselő Mascarimiri Olaszországból, a Parno Graszt, lovari roma együttes Magyarországról, a tadzsikisztáni zsidó kisebbséget képviselő Alaev Family Izraelből és a bantu zenét játszó Bantu Continua Uhuru Conciousness Dél-Afrikából. Mind az izraeli, mind a dél-afrikai zenei program kiemelt programja a 2018-as Szigetnek.

TRIBUTE:
A képlet egyszerű, a világ zenei életének legnagyobbjai hallhatók itt: Rage Against The Machine, Limp Bizkit, Gun’s’Roses, ACDC, Metallica, Rammstein, Abba, Blink182, Pearl Jam, Foo Fighters, Linkin Park, Red Hot Chili Peppers zenéket tolnak ezen a helyszínen az eredeti zenekarok tribute változatai.

Retró Színpad:
A helyszín idei újdonsága, hogy külföldi zenekarok is helyet kapnak a színpadon, és visszatér az idősebb korosztályok nagy kedvence, a videodiszkó is. Külföldről érkezik a brazil Regina és a német Brooklyn Bounce, a hazai vonalat pedig többek közt a Kerozin, a Help, a Bon-Bon, a Groovehouse, a Shygys, az Ámokfutók, Csordás Tibi/Fiesta, az UFO, a Bestiák/Miss Bee, a Desperado, a Splash és V-Tech/Kefír, valamint videodiszkóval is készülünk a retro-dallamok szerelmeseinek.

MUSIC BOX
A tavaly nagy sikerrel debütált helyszín idén klasszikus singer-songwriter produkciókat vonultat fel az első három idősávban, a Dan Panaitescu Nagyszínpad zárását követően pedig indul az utolsó programsáv, ahol eggyel hangosabb és – a műfaj keretein belül maradva ugyan, de különböző – stílusban szólalnak meg az előadók. Az elektronikusabb vonalat például az utolsó napon Chelou képviseli majd. The Inspector Cluzo – francia Soul/Funk’n’Roll duo a rock zene rajongóinak kedvez, míg a The Summer Rebellion karneváli hangulattal szórakoztatja az érdeklődőket. Dél-Afrikából érkezik a Sean Koch Trio, akik folk-reggae-ambient stílusukkal varázsolják a színpadra hazájuk pozitív életérzését. Természetesen nem maradhatnak ki a műfaj hazai képviselői sem, hallhatjuk majd többek között Hangácsi Mártont, de fellép az egyre népszerűbb Szeder duó, valamint az amúgy rockban utazó Apey, és a Svédországban élő magyar lány, I am Soyuz is.

Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden
A Sziget Beach – Cökxpôn Chill Garden panorámás folyópartján, színes, óriás csillag-dekorációk és az óriás nyárfák hűsítő lombjai alatt, mesés fényekkel és mámoros illatokkal elvarázsolt kertben, párnákon heverészhet a látogató chai teát szürcsölgetve, vagy éppen puha szőnyegen táncolhat a felkelő Nap sugaraiban. A Cökxpôn Chill Gardenben számos rekreációs program segíti a testi-lelki felfrissülést, hogy a buliforgatag közepette is megtarthassuk a lelki békénket. A már tradicionális délutáni jóga mellett különböző tánc-, kézműves- és zsonglőrtanfolyamon vehetünk részt, feltöltődhetünk energiával a Pránanadi sátorban, az agytorna kedvelői számára pedig izgalmas logikai játékokkal készül a Játszóház Projekt. Aki az önismeret útját járja éppen, de valami mozgásra vágyik, akkor látogassa meg a Táncterápia és a kontakt improvizációs tánc workshopokat!
Egészen egyedülálló módon, a halál átgondolásával kerülhetünk közelebb saját értékeinkhez, vágyainkhoz, félelmeinkhez a Halál kávéház: Jelentés a komfortzónán túlról program keretein belül.
A pszichedelikus és ambient zenei műsorokat esténként modern, hip-hop, orientális táncelőadások és tűzzsonglőrök kísérik. Az ambient körökben méltán híres Entheogenic psychill zenéjével a koradélutáni napsütésben szólaltatja meg a természet hangjait, hogy a zenéjével egybeolvadva tapasztaljuk meg az egységet a természettel és minden létező lénnyel. Az angol előadó zenéje az egybetartozásról, a természet és az ember tiszteletéről szól.
Gabriel Le Mar, aki a Saafi Brothers formáció egyik tagja, békésen táncolós hangulatot teremt zenéjével a vízparton ejtőző közönségének, a hétvége harmadik nagyágyúja pedig Hamid Mantu, a Transglobal Underground lemezlovasa lesz, aki élőzenével vegyítve kényezteti majd hallgatóit világzenei pszichedelikus dallamokkal.
Éjszaka mind a zeneileg töltődni vágyóknak, mind a vizuális élményekre kiélezettek találnak szórakozást a sátorban, amikor Gonzo Visuals és az oroszországi VJ Anima kápráztatják el a szemeket.
A Cökxpôn Chill Garden a Sziget egyedülálló non-stop programhelyszíne, mely alkotói végigkísérik a fesztiválozókat az ébredezés pillanatától a napsütötte délutánon át a holdfényes éjszakáig igazi közösségi élménnyé varázsolva az együtt eltöltött időt.

Lightstage
Idén is az Alternativa Kemping bejáratánál épül fel a Blokk Építésziroda által tervezett Lightstage, hogy a koradélutáni órákban ejtőző Szitizenek feltörekvő európai tehetségeket ismerhessenek meg. Fellép többek közt a Andead, akiket társadalomkritikus, emberi jogi aktivista dalszövegeik és nagyon intenzív színpadi jelenlétük emel ki a punk-rock szcénából. Az Interpol és az Editors világát a klasszikus olasz dalszerző hagyománnyal ötvöző Siberia dark-pop-ja igazi különlegesség a műfaj kedvelőinek.
Galeffi az olasz indie-szcéna egyik leggyorsabban emelkedő csillaga. Dalszerző-énekes, aki saját bevallása szerint fociból, filmekből és a Beatles-ből merít ihletet. Alig egy éve jelentette meg első lemezét „Scudetto” címmel, de már masszívan turnézik hazájában és Európában is. A színpadot a MiBact és a SIAE támogatja a „Sillumina – copia privata per i giovani, per la cultura” keretében. A Szitizeneket idén is árnyas chill-out zóna, vegán-slow bisztró, olasz étterem, valamint smoothie bár várja a színpad mellett.

Tábortűz
Közös éneklés, nyugalom, meghitt hangulat és nagyszerű zenészek várnak minden érdeklődőt a Sziget hatalmas tábortüzénél, mely évek óta a fesztivál egyik legkülönlegesebb programhelyszíne. Nem pusztán azért, mert a fellépők maguk is Szitizenek, hanem azért is, mert a beérkezett pályázati anyagok közül a közönség tagjai választhatták ki azokat a produkciókat, amelyeket szívesen meghallgatnának a lobogó tűz mellett. Az akusztikus előadások a fesztivál minden napján 23:00-kor kezdődnek a Civil Sziget területén.

Nem zenei programok

Nagy Utcaszínház – Wired Aerial Theatre (UK): AS THE WORLD TIPPED
Valódi katasztrófafilm játszódik a levegőben az idei Nagy Utcaszínház különleges produkciójában. Drámai filmes trükkök, vizuális effektek és lélegzetelállító légi akrobatika egyesül az előadásban, mely egy ökológiai krízishelyzetet mutat be. A produkció napjaink egyik legsürgetőbb problémáját dolgozza fel látványos és humoros formában.
„Idén igyekszünk felhívni a figyelmet a társadalmunkat sújtó problémákra – ez az előadás a klímaváltozást helyezi célpontba, sokkoló formában bemutatva annak veszélyeit. A cselekmény a koppenhágai Klímakonferenciától indul, majd igencsak felgyorsulnak az események és nagyon gyorsan bajba kerülünk…” – mesélte Kardos József programigazgató.
A Mastercard Színpad by A38 melletti réten augusztus 8-13. között a Dan Panaitescu Nagyszínpad utolsó koncertjei után látható műsor segítségével szeretnék felhívni a látogatók figyelmét a környezettudatosságra – a fesztiválon belül és kívül egyaránt.

Cirque du Sziget
A Cirque du Sziget évek óta fontos eleme a fesztivál változatos programkínálatának. A szervezők idén igyekeztek egészen különleges újcirkuszi előadásokkal kedveskedni látogatóik számára, így a 900 férőhelyes cirkuszi sátor színpadán megelevenedik Guinea, Marokkó és Kambodzsa varázslatos világa is. Afrikából a Groupe Acrobatique de Tanger csapata érkezik Halka című előadásával, melyet öt napon át (augusztus 10-14. között) 20:00 órától, míg az Afrique en Cirque élőzenével kísért előadását minden nap 23:30-tól tekinthetik meg az érdeklődők. Ázsiából a Circus Phare Khmer Metal című darabja színesíti a kínálatot minden nap 17:00 órától. Ahogy a visszatérő látogatók a korábbi évek során megszokhatták, a Baross Imre Artistaképző diákjai is színpadra lépnek minden nap 14:15 órától egy különleges produkcióval, melyet Samuel Tétreault, a világhírű 7 Fingers kanadai cirkusztársulat igazgatója és társalapítója koreografált.
A szabadtéri színpad ezúttal is különleges hangulattal és interaktív előadásokkal várja a fesztiválozókat. Augusztus 10-e és 14-e között minden nap 15:15 és 21:40 között az angol Etta Ermini Dance Theatre, az olasz La Sbrindola és a The Loser Show, valamint az egyenesen Japánból érkező ACE-K kápráztatja el a nézőket. A szabadtéri színpadot minden nap 20 perces tűzzsonglőr show zárja.

Fidelio Színház- és Táncsátor
Az idei Fidelio Színház- és Táncsátor a korábbi évekhez hasonlóan több színpadon, egész napos programmal, a Love Revolution gondolatának jegyében várja az idei szigetlakókat. A reggeleket közös, frissítő és pezsdítő tánccal kezdik, ahol mindenki vérmérsékletének megfelelően mozgathatja meg előző éjjel megfáradt tagjait, ezt követően pedig a fedett sátor és a szabadtéri színpad a hazai és nemzetközi kortárstánc-szcéna legjavát vonultatja fel, miközben bemutatkozási lehetőséget kínál feltörekvő társulatok számára is.
A programhelyszín egyik kiemelt napjának számít augusztus 13-a, ugyanis aznap kerül megrendezésre a Koreai Est, mely keretein belül – már kora délutántól kezdődően – három koreai produkció lép színpadra.
A sátorban az első estén a spanyol Insectotròpics társulat különleges előadása látható, mely a színpadi mozgás és a vetített felületek ötvözésével kíséri végig Piroskát az erdőn – bemutatva a jól ismert mese egy egészen új, képzőművészek és előadóművészek által létrehozott adaptációját. Szintén Spanyolországból érkezik a Compañia de circo ”eia” társulat in Tarsi című előadása, mely az újcirkusz és a kortárstánc határmezsgyéjén mozog, jobban mondva billeg, hiszen a táncosok talpa alatt minden mozgásnak vagy éppen gurulásnak indul. Az izraeli kortárstáncot a közönség leginkább a táncosok fantasztikus technikai tudásáról, a koreográfusok hihetetlen precíz, a vizuális művészet határain mozgó alkotásairól ismeri – Roy Assaf a fiatalabb, de a már nemzetközileg is elismert generációhoz tartozik, két 2015-ben létrehozott koreográfiáját láthatjuk, melyek a női és férfi nem egyedülálló sajátosságait mutatják be. A libanoni Guy Nader és a spanyol Maria Campos közös, Németországban készült koreográfiájában, a Fall Seven Times-ban a táncosok a gravitációt meghazudtolva, fergeteges virtuozitásukról tesznek tanúbizonyságot.
A brazil Bruno Beltrao a hip-hop táncot ötvözi a kortárstánccal nyolc férfitáncos kirobbanó előadásában. Magyarországot Mészáros Máté 2018 februárjában bemutatott United Space of Ambivalence című koreográfiája képviseli, mely hierarchiáról, az együttműködésről, valamint a testről, mint dinamikus tárgyról szól.
A korábbi évekhez hasonlóan a szabadtéri színpad a magyarországi és nemzetközi feltörekvő, fiatal, friss kortárstánc alkotóknak ad helyet, többek között két angol társulat, a No Fit State és a Motionhouse közös produkciójának, amelyben fergeteges, akrobatikus táncukkal hat táncos-akrobata kápráztatja el a nézőket. A szlovén Alien Express szellemes duója rivalizálásról, barátságról és egy létráról szól, míg a francia Ardestop a parkour elemeit használja fel egy kis tűzzel és döbbenetes mennyiségű kartondobozzal vegyítve. Az ausztrál Intimate Spectacle duója, valamint Cserepes Gyula előadása szintén ezen a színpadon lesz látható, utóbbi sajátossága, hogy a produkció zenei anyagát a helyszínen, a szigetlakók és a fellépők közösen hozzák létre. A francia Bilbobasso társulat előadásában egy férfi és egy nő néha gyengéd, néha kegyetlen kapcsolatába kapunk betekintést, melyben gyakorlatilag minden meggyullad – a színes szikrák, füst és lángcsóvák kísérte produkció öt estén át várja majd a közönséget, a Sleeping Beauty Project alvó installációja pedig egész héten délutánonként áll a pihenésre éhes szigetlakók rendelkezésére.

Vándor Vurstli és kis utcaszínházak
A Sziget múltidéző házi vidámparkja, a Vándor Vurstli változatlan jókedvvel és varázslatos játékokkal várja idén is a játékos lelkű Szigetlakókat. Vásári mutatványok, célba dobó szerkezetek és szemfényvesztések színes kavalkádjából épül fel a káprázat a jelen lévő úri közönség szórakoztatására. A platánfák árnyékába a múlt század fordulójának békés idillje költözik a fesztivál minden napján. Bűvész, bábszínház, jósok és jövendőmondók, zsonglőrök, artisták, valamint Németország legkisebb óriáskereke várja az érdeklődőket.
A régi jó vurstli deszkakerítése megmarad, viszont nemzetközi mutatványosok egész sora települ köré, hogy a vásári mulatság még színesebb lehessen. Érkezik hozzánk a spanyol Cia La Tal társulata, akik füstölő, pörgő, zenélő építményükkel egy igazi vízi katasztrófát idéznek elő, de vendégünk lesz a holland Yelling Kitchen Prince, valamint a francia Les Frères Jacquard lakókocsija is. Csak tessék, csak tessék, csak közelebb és közelebb!

Sétáló utcaszínházak
Ezúttal is vonuló utcaszínházi előadások, zenekarok, furcsa lények, távoli országokból érkezett idegenek sora kerekedik fel, hogy a legváratlanabb helyeken és időpontokban lephessék meg a Szitizeneket. A Deabru Beltzak baszk társulat egy káprázatos és vad, tűzijátékkal és fergeteges ritmusokkal kísért utcai buliba csábít, míg a francia Nomad Men motorosai – egy triciklire épített duó-dobszereléssel és az utánfutón utazó szaxofonossal – közös rezgésekre, élményekre vadászva járják a Szigetet a fesztivál öt napján. Az emberi jogok is témája a spanyol Kamchàtka társulat előadásának. Furcsa idegenekként érkeznek a Sziget kapuihoz, és ha itt beengedik őket, már csak a Szitizeneken múlik, hogy megértik és értékelik-e különbözőségüket. Indiából indultak útnak a The Rajasthan Heritage Brass Band vándorzenészei, hogy hagyományos és modern rádzsasztáni hangulattal mutassák meg: az indiai muzsikusok értékeik megőrzése mellett képesek saját kultúrájuk részévé tenni akár a nyugati könnyűzenei trendeket is, Hollywood és Bollywood közös sétányává változtatva a helyszíneket összekötő utakat. A Noisy Oyster brit csapata két, látszólag mogorva szerzettel állít be, akik valójában nagyon is szeretnék megismerni a Szigetlakókat. A Crimplene Crusaders rakoncátlan, nyolcvanas éveiket taposó „nagymamái” szintén a szigetországból érkeznek, és ne legyen egy cseppnyi kétségünk sem: igencsak határozott véleményük lesz mindarról, ami a Szigeten folyik, bár ők maguk sem vetik meg néhanapján a dögös ritmusokat és a divatos frizurákat. Ne lepődjünk meg akkor sem, ha hirtelen egy operaelőadás kellős közepébe csöppenünk: a szlovén Bunker Ljubljana társulat tagjai spontán előadásaikkal szokatlan helyszíneken okoznak lírai meglepetéseket.

A Mozdulatlanság Művészete – Élőszobor Bajnokság
Az idei évben első alkalommal rendezik meg a Sziget Élőszobor Bajnokságát. A fesztiválon bemutatkozási lehetőséget kap az elődöntőbe jutott tíz élőszobor, akiket negyven pályázó közül választottak ki szakmai partnerünk, a világ legnagyobb élőszobrokat felvonultató eseménye, a holland World Living Statues Festival képviselői segítségével. A megjelenésen és kreativitáson kívül az elbírálásnál előnyt élveztek azok a jelentkezők, akik témájukban kapcsolódnak a Love Revolution küldetéséhez. A kiválasztott tíz élőszobor közül szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján kerül ki a győztes, aki a Sziget Élőszobor Bajnokaként részt vehet a 2019-ben megrendezésre kerülő Élőszobor világbajnokságon is.

Sátor Határok Nélkül
A Néprajzi Múzeum 2018-ban is a különböző kultúrák példáin keresztül járja körül a programhelyszín fő témáját, mely idén a beavatás és beavatkozás hiedelmeire, szokásaira, régi és új gyakorlataira fókuszál. A múzeum partnerei immár harmadik alkalommal a párizsi Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum (Musée national de l’histoire de l’immigration) valamint idén először az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottság.
A párkapcsolati, családi és közösségi beavatás és a szerelmi vagy családi életbe történő beavatkozás interkulturális élményét a Sátor Határok Nélkül egy nemzetközi lakótérben mutatja be, sokszínű kényelemmel, különböző kultúrákhoz kapcsolódó tevékenységekkel, műhelyekkel, játékokkal, előadásokkal, filmvetítésekkel és folyamatos párbeszéddel. A lakótér helyiségeiben – ahol a Szigetlakók különféle korok és kultúrák embereinek mindennapjaiba tekinthetnek be – azok funkcióihoz illeszkedően kapnak helyet a beavatás és a beavatkozás hazai és nemzetközi kulturális vonatkozásai.
A Néprajzi Múzeum gazdag gyűjteménye a hazai és a világ népeinek sokszínű kultúrája, a Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum a menekülés, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottság pedig a gyermekjogok és az emberi jogok felől közelítenek a beavatás és beavatkozás tematikához.
A sátorban vendégeskedik majd többek között az On the Spot sorozat csapata (Cseke Eszter és S. Takács András), Al Ghaoui Hesna és Kepes András újságírók, Gőbölyös Luca képzőművész vagy a Romano Glaso együttes is.
Tavalyi sikeres bemutatkozásuk után 2018-ban az érdeklődők ismét a Sátor határok nélkül programhelyszínen találkozhatnak a Path Out számítógépes játékkal és fejlesztőivel, melyben újraélhetővé válik a szíriai menekült, Abdullah útja. Emellett a programhelyszín előtti nyílt téren az izraeli OGE Group Forever Young! elnevezésű interaktív fényinstallációjával bárki felidézheti csecsemőkori önmagát.

Múzeumi Negyed
A 2008-ban létrehozott Múzeumi Negyed, a legnagyobb és legérdekesebb budapesti és magyarországi múzeumok interaktív bemutatkozásának helyszíne, egy kulturális és művészeti találkozóhely.
Kitelepülő intézmények: Aquincumi Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Mai Manó Ház, Magyar Természettudományi Múzeum és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum közös sátra, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.
A múzeumok kihelyezett programokkal, játékokkal várják azokat a fesztiválozókat, akik a lazítás mellett történelmi, művészeti ismereteiket is szeretnék bővíteni. Az előző évekhez hasonlóan augusztusban a résztvevő múzeumok aktuális kiállításai kedvezményes, félárú jeggyel látogathatóak a sértetlen Sziget, valamint CITYPASS karszalaggal érkezőknek!

Ji Csing Labirintus
Az Élőkép Színház az elmúlt közel két évtizedből már jól ismert nyolcszögletű labirintusában az ősi kínai javaskönyv, a Ji Csing alapját képező nyolc háromvonalas ősjelet (trigramot) személyesíti meg. Ezek sorban: Az Ég, A Föld, A Dörgés, A Szél, A Víz, A Tűz, A Hegy, A Tó. A látogatók a bejáratnál – életük aktuális kérdésére fókuszálva – egy nyolcszögletű (bágua) kerék segítségével kipörgetik maguknak azt a két trigramot, melyeket a labirintusban bolyongva az azoknak megfelelő szereplőkkel interakcióba lépve tudnak önmagukra vonatkoztatni és megfejteni. A labirintus fesztivál minden napján naponta 8 órát van nyitva: 14.00 – 22.00 között. Kapuzárás minden nap 21.00-kor.

GameLandHub
Rubik kocka és Darts – az egész világon egyet jelent a közös nyelvvel és a közös élményekkel. A GameLandHub helyszín, ahogy az elmúlt közel két évtizedben, 2018-ban is garantálja a minőségi lazítást és szórakozást. A party társasjátékok legfrissebb és legnépszerűbb formái változatos és vidám időtöltést biztosítanak. Az együttműködés, a közösségi élmény, ahogy az élet számtalan területén elengedhetetlen – már a társasjátékok világában is megjelent. Képzett Gémland játékmesterek segítségével többek között, a Dixittel és a Banggel, a kooperatív játékok gyöngyszemeivel, a Hanabival és a Pandemic-kel lehet szórakozni. Természetesen lesz Concept és Firkaland is.
Póker versenyeket és oktatást is terveznek, mint minden évben, a digitális világot pedig több konzollal a PS4 és az Xbox képviseli. A programhelyszín a fesztivál minden napján 12:00-tól 20:00 óráig várja a játszani, lazítani vágyókat.

Sakksátor
A Magyar Sakkszövetség támogatásával megvalósuló Sakksátor már évek óta remek lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódásra, kizökkentve látogatóit a fesztivál nyüzsgő forgatagának zajából. A sátorban amellett, hogy a partibemutató elemzésekkel egybekötött oktatások segítségével mindenkiből egy kicsit jobb játékos válik, lehetőség van arra is, hogy a Fesztiválköztársaság polgárai sakk és feladványfejtő versenyeken összemérjék tudásukat a világ minden pontjáról érkező társaikkal. Azok számára is tartogat meglepetést a sátor, akik ennél nagyobb kihívásra vágynak: ha igazán profinak érzed magad, mérd össze tudásod hazánk legjobb sakk nagymestereivel! A Sziget legjobb sakkozóját a napi előselejtezőket követően az utolsó napon rendezett döntőn hirdetik ki. Idén először a sakkban forradalmi újításként szerelmes párok mérhetik össze a tudásukat, úgy, hogy egy pár csapatként felváltva lépnek a másik szerelmes pár tagjai ellen.

Idén ismét közös sátorban lesz megtalálható a Nemzeti Filmalap és TEDxBudapest programja:

#CinemaHungary – #MoziASzigeten
A mozi szerelem. A #CinemaHungary – #MoziASzigeten a legfrissebb magyar filmsikerekkel, a nemzetközi filmfesztiválok kedvenceivel, kultfilmekkel, felújított magyar klasszikusokkal, némafilmekkel és továbbra is pattogatott kukoricával várja a nézőket. A ’Gyere, ülj mellém! Nézzünk magyar filmeket a Szigeten!’ mottóval a Filmalap és a Sziget közös kezdeményezéseként indított vetítéssorozat immár negyedszer tűz műsorra magyar filmeket a #CinemaHungary légkondicionált sátrában. A teltházas előadásokon felbuzdulva a Filmalap idén is több mint húsz magyar alkotást vetít, a külföldi látogatókra gondolva angol felirattal.
Műsorra tűzik a közelmúlt legnagyobb közönségsikerei közül a Valami Amerika 3, A Viszkis és a Pappa Pia, sőt a legfrissebb magyar filmeket is, köztük a Lajkó – Cigány az űrben című fekete komédiát is, valamint folytatódik a Filmarchívum Igazgatóság kincseiből válogatott korszakalkotó klasszikus filmek, kultfilmek és animációk bemutatása. A Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon élő zongorakísérettel két, éppen idén százéves magyar némafilm is műsoron lesz: A bánya titka és A leányasszony című alkotások, melyek koruk szuperprodukcióinak számítottak. A Filmalap fő céljainak egyike, hogy visszahódítsa a közönséget a magyar filmekre, és felhívja a figyelmet a mozizásra, mint értékes és emlékezetes közösségi élményre. Augusztusban irány a #CinemaHungary!

TEDxBudapest Szalon
A SZIGET idei közösségét, közönségét arra hívják, hogy megragadják az időt, arra, hogy megálljanak, és átgondolják a következő lépéseiket. Mert utána menni kell, mert az élet ott van, hol mozgás van, ahol változás és fejlődés van. A TEDxYouth@Budapest csapata majd’ 10 éve keresi és támogatja azokat a fiatalokat, akik a maguk eszközeivel tesznek egy jobb világért, a saját vagy a generációjuk álmaiért. A TEDx konferenciáinkon olyan embereknek teremtenek platformot, akik nagyszerű ötleteikkel, közösségi kezdeményezéseikkel, innovatív termékeikkel formálják a jövőt – akiket érdemes felkarolni, akikre érdemes odafigyelni. Az idei Szigeten többek között velük és vendégeikkel találkozhatunk.

Magic Mirror
A Sziget minden szempontból egyik legkülönlegesebb helyszíne 2018-ban is arra törekszik, hogy minél sokrétűbben mutassa be az LMBTQ közösség változatosságát. A Magic Mirror idén is mindenkihez szól: egyrészt azokhoz, akik otthont és „safe space”-t keresnek, másrészt azokhoz, akik szeretnék megmutatni, fontos számukra, hogy nyitottsággal forduljanak a többi ember felé, és nem törődnek azzal a szűklátókörű megkülönböztetéssel, amely csak hátráltatja az emberek egymás mellett élését. A Magic idei programja mindennek fényében a lehető legszélesebb spektrumát mutatja be a queer kultúrának, amelyen itt minden olyan művészeti megnyilvánulást érthetünk, amely túllép a meleg-heteró ellentétpáron.
A Magic Mirror sátor délutáni programja idén is Steiner Kristóf LMBTQ pódiumbeszélgetéseivel egészül ki – az angol nyelvű talk-show naponta változó tematikával várja azokat, akik már kialudták az előző napot, de még pihennének az esti buli előtt. Társadalmi tabutémák az Internet útvesztőiből, utazás hétköznapi és korántsem hétköznapi hősökkel a gay szubkultúra szivárványszín mérföldkövein át – Budapesttől Bejrúton át Olaszországig, és még tovább. Számos hazai véleményformálón, aktivistán, művészen túl a nemzetközi porondról velünk lesz többek között Hassan – drag queen nevén szimplán csak Cupcake -, libanoni színész és performer, aki manapság Berlinben él, valamint feltűnik a pódiumon a Bellaugello Gay Country House megálmodója és alapítója – a brit születésű Alec Furtek, aki Olaszországba álmodott új, szabad életet magának és vendégeinek egy 400 éves farmot meztelenbarát boutique hotellé alakítva. Náluk – ahogy a Magic Mirror sátorban is – egyetlen szabály van: légy önmagad, és hagyd másoknak is, hogy önmaguk lehessenek!
A beszélgetéseket idén is a Sziget Comedy követi, ahol a fellépők jó része kifejezetten a meleg közösség kérdéseire reflektál.
Az esti program zenével indul, bizonyos fellépők azonban – a Magic Mirror szellemiségének megfelelően – túllépnek a „koncert” fogalmi határain és inkább minősülnek performereknek mint énekeseknek/zenekaroknak: a brit Liz Aggiss ironikus, a zenét humorral és polgárpukkasztással vegyítő one woman show-ja mindenképp ide sorolható. Kifejezetten a koncertekhez sorolható a világhírnévvel kacérkodó Big Freedia a maga egészen egyedülálló egyéniségén keresztül mutatja meg, igenis jogunk van ahhoz, hogy önmagunk legyünk, míg Ivo Dimchev a maga fantasztikusan lírai, érzelmes, ám sosem érzelgős hangvételével és különleges színpadi megjelenésével bátorít minket arra, hogy – szexuális irányultságtól függetlenül – önmagunkhoz híven éljünk a mindennapokban is.
A késő esti showműsort idén a két éve is hatalmas sikert arató Markus Pabst, Berlin queer pápája állítja össze és áldja meg. A műsor címe Fame Fatale, amelyben többek között a Szitizenek előtt már ismert Jack Woodhead queer előadó-énekes és Tim Kriegler, a világhír küszöbén álló, rendkívül tehetséges akrobata is fellép. A nemzetközi kavalkád részét képezi majd a balettet és a rúdtáncot egészen új és egyedi módon ötvöző Holoda Péter is, aki lenyűgöző kitartásának köszönhetően egyre határozottabban hódítja meg a nemzetközi színtereket.
Az éjszakai DJ-sáv általában két, egymáshoz kapcsolódó fejezetre osztható: egyrészt meghívjuk a budapesti éjszaka legkurrensebb buliszervezőit, majd hozzájuk társítunk a stílusukhoz jól illeszkedő nemzetközi fellépőket. A Garçons-t a Berghainba vissza-visszatérő olasz Hard Ton liveactje előzi meg, a VIBE popritmusaihoz az immár nemzetközi, egyébként barcelonai illetőségű Tanga! partysorozatot társítottuk, az underground színtérről a technoszexuális OMOH mellé a szintén berlini illetőségű, egyébként német-angol Furfriendet húztuk be, de régiónk nagyjairól sem feledkeztünk meg: a szlovák Tepláren és Homomat, illetve a cseh Pioneer szervezőcsapatát is a Szigetre csábítottuk, mert semmi sem fontosabb a jószomszédi kapcsolatnál… Végezetül pedig: aggodalomra semmi ok! Programunkban idén is helyet kap a Pop Királynője, akinek méltó módon történő megünnepléséről a Papa Don’t Vogue csapata gondoskodik majd.

ArtZone

Az ArtZone az idei évben is a Sziget egyik legkedveltebb nappali helyszíneként várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat minden nap 12-20 óra között. A kreatív workshop-zónában a látogatók olyan programokkal találkozhatnak, amelyek segítségével részeseivé válhatnak egy izgalmas, alkotásfókuszú közösségi élménynek.
A képzőművészet mellett teret kapnak a művészeti intézmények hallgatói, valamint hazánk kiemelkedő képzőművészeti csoportjai és galériái is részt vesznek abban, hogy a Szigetlakók az alkotás örömével gazdagodhassanak. A helyszín koncepciójának megalkotását az idei évtől a Medence Csoport veszi át. A 2000-ben alakult közösség már a kezdetek óta színesíti a Sziget művészeti életét, számos legendás helyszínt terveztek és építettek meg az évek során.
A csapat a kreatív újrahasznosítás elkötelezettje, így az idei programsorozat megalkotásánál fontos szempont volt, hogy ez az egy hét ne csak a színes és változatos programokról szóljon, legalább ilyen fontos része legyen a környezettudatosság is.
A közösségi alkotás fontosságát hangsúlyozva az idei évtől egy új központi helyszín jön létre: a Gallery of ArtZone installációban az ArtZone résztvevői arra kapnak lehetőséget egy egész héten át, hogy folyamatosan építsék, változtassák az ott készülő művészeti alkotást – legyen szó stencil falról vagy egy közös térképről, egészen biztos, hogy minden Szitizen megtalálhatja azt a felületet, ahol aktív részese lehet ennek a páratlan élménynek.
Az ArtZone új színfoltjaként az acb Galéria szervezésében augusztus 9-13. között este 20 órakor progresszív képzőművészeti performanszokkal magyar és nemzetközi kortárs alkotók mutatkoznak be a Sziget fesztivál közönségének.
Az ArtZone területén 2018-ban is az alkotóművészeti szcéna legérdekesebb szereplőivel találkozhatnak a fesztiválozók: minden idei résztvevő intézmény és csoport már a korábbi évek során is elkápráztatta a résztvevőket. Így biztosan ott lesz a Technika #1 | Közösségi faműhely csapata, akik a barkácsolás rejtelmeibe vezetnek be mindenkit, akit vonzanak a DIY és a Nifty ötletek. Itt az alkalom, hogy végre teret kapjon a fantázia, hiszen a megvalósításban a Technika csapata segédkezik majd. A korábbi évek egyik legnépszerűbb eseménye volt a Szék-készítő workshop, ahol praktikus napozóágyak készülhetnek fából, illetve újrahasznosított reklámmolinókból.
A Medence Csoport Re+concept márkája a méltán népszerű táskakészítő workshopjával vonja be a fesztiválozókat, ezzel is felhívva a figyelmet a környezettudatos életmódra és az ökológiai lábnyom csökkentésére. A résztvevők egyedi dizájner táskákat készíthetnek újrahasznosított reklámmolinókból, ezzel meghosszabbítva az egyébként kidobásra és megsemmisítésre ítélt molinók élettartamát. A szintén reklámponyvából készített Re+boot bútoraik pedig tökéletes pihenőhelyet biztosítanak majd a megfáradt fesztiválozóknak.
A cARTc Kulturális Egyesület szervezésében idén faragó workshop készül, ahol az érdeklődők választ kaphatnak arra a kérdésükre, vajon hogyan is lesz egy kockából portré vagy éppen a téglatestből figura? A program keretein belül egy tisztán ásványi alapanyagokból készült, ám mesterségesen előállított kőzet, az Ytong segítségével ismerkedhetnek meg a szobrászat egyik legősibb technikáját, a faragást.
A kortárs magyar művészek és művészet szakmai támogatását célul kitűző Art Label Budapest sem hiányozhat az igazán színvonalas felhozatalból. Workshopjaikon az általuk képviselt művészek vázlatait bocsájtják továbbgondolásra a nagyérdemű közönség számára.
A Kisképző idei koncepcióját a „Let it Bloom” szlogenre fűzte fel. Inspirációul a virágok sokszínűsége, egyszerűsége és természetessége szolgált. Foglalkozásaikon újrahasznosított papírból és egyéb hulladékokból készülhetnek azok a virágok, amelyekkel az ArtZone közösségi kertjét színesíthetik a fesztiválozók, a határtalan fantáziával rendelkezők pedig egyéb dekorációkat készíthetnek sátortáboraik számára, illetve extravagáns kiegészítőkkel dobhatják fel az esti szettjüket.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem már több éve aktív részvevője a Sziget fesztiválnak. A MOME hallgatói idén is izgalmas programokkal várják az érdeklődőket. A „Love Revolution” kampány szellemében az egyetem intézetein átívelő közös brainstormingok lévén keltek életre a változatos aktivitások, mely során a közösség alkotóerejét használják fel a részvevők.
A Rainbow Textile sátrában lehetőségük lesz a fesztiválozóknak újrahasznosított textilek felhasználásával egyedi fejdíszeket, hajfonatokat, karkötőket vagy akár egyéb kiegészítőket is készíteni.
Az idén 25 éves Nemzeti Táp Színház világszínvonalú társulata ebben az évben is kulturális programokkal kényezteti nézőit. A közönség szemtanúja lehet az Egyperces színház találkozásának a képzőművészettel. Minden este 19 órától egyedülálló és exkluzív programokat nyújtanak kizárólag a Sziget Fesztivál közönségének.
A Kortárs Építészeti Központ – KÉK – idén is készül a Szitizeneknek egy igazi Közösségi Kerttel: a CHILL GARDEN-ben várnak mindenkit, aki virágot szeretne ültetni és örökbefogadni. WALK-on túráikon pedig minden Szitizen felfedezheti a Fesztiválköztársaság művészeti alkotásait, kreatív-festős eseményeik pedig egész nap várják az érdeklődőket.
Az új részvevők között van a Bélaműhely, ahol az érdeklődőket interaktív hangszerkészítő workshoppal várják. Ezen felül a fémből, fából, papírból vagy akár műanyagból készült egyedi hangkeltő eszközeiket lehet kipróbálni. 19 órától egyedülálló módon lehetőség nyílik arra, hogy a részvevők a saját zenéjüket alkothassák meg élőben a Karmesterjáték és a HuMan DJ elnevezésű interaktív játékok során.
Az Art Zone-ban Kovács Andrea/Kurszán közreműködésével idén először lesz kollázs alkotóműhely, ahol egyedül, vagy akár barátokkal és ismeretlenekkel közösen is lehet majd képeslapokat, képeket készíteni. A fókuszban a sokszínűség és az ehhez biztonságos közeget nyújtó emberi jogok lesznek.

Before I Die
A tajvani származású Candy Chang nemzetközi hírű designer-művész munkatársával arra törekszik, hogy a várost és közvetlen környezetét ábrándozásra, több érzelemre sarkallja, aktiválja a társadalmat az elmélkedésre és minél több lehetőséget adjon arra, hogy az emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket. Ez az interaktív, nyitott, művészeti projekt minden nap 12:00-22:00 óra között várja az érdeklődőket, akik megosztanák gondolataikat vagy éppen újakat keresnének. Idén az egész fal a látogatók rendelkezésére áll, hogy kifejezzék, mi az, amire vágynak életük során, a Sziget közössége a hét folyamán gondolataival építheti ezt a végtelen bakancslistát. A “Before I Die” fal az évek alatt körbeutazta az egész világot, ebben az évben is a Sziget és a Banner Casting közös projektjeként érkezik a Szigetre. A szervezők ebben az évben egy különleges video projekttel egészítik ki a falat – a Szigetlakók 10mp hosszúságú videó üzeneteket is hagyhatnak a vágyaikról, terveikről. Ezek az üzenetek kivitetőn keresztül lesznek láthatóak zárás után, így az írott vágyak és az elmondott vallomások együtt üzennek a világnak.

Sport TV Sport Zone
A világ minden kontinensén, minden országában az élet fontos eleme és állandó szereplője a mozgás, a sport. Az emberek kortól és nemtől függetlenül időt és energiát fektetnek abba, hogy egészségesek és napról-napra fittebbek legyenek. Az Instagramon a #sport keresőszóra keresve 47 millió találatot kapunk. Ez is mutatja, hogy igenis fontos és egyre fontosabb az, hogy tegyünk magunkért és fejlesszük magunkat. Miért lenne ez másként pont itt a Szigeten? A Sziget más, mint a többi fesztivál, itt, amikor felkel a nap, az élet folytatódik tovább, színes nappali programokkal, szórakozási és kulturális lehetőségekkel és természetesen a hivatalos Sporthelyszín nyitásával. Minden nap reggel tíztől este hétig tartunk nyitva, így a látogatók napközben bármikor betérhetnek hozzánk, hogy alaposan átmozgassák magukat, focizzanak vagy éppen csocsózzanak a többiekkel.
Műfüves focipálya, két strandröplabda pálya, streetball, frizbi, pétanque, tollaslabda pályák és persze pingpongasztalok várják az érdeklődőket. Minden nap két alkalommal street workout edzést szervezünk, így a felsőtest izmai sem maradnak tétlenek. A street workout edzőkeret az edzéseken kívül is a látogatók rendelkezésére áll.
A klasszikus sportágakon kívül egyéb élményalapú programok is várják a Szitizeneket, így lehetőség nyílik falat mászni három különböző nehézségű pályán, kalandparkozni, goldsprinten tekerni, vagy kifáradni az evezős ergométeren. Focibiliárd, csocsó, darts, Bagjump és TEQBALL is várja a mozogni vágyókat.

Civil Sziget

A Civil Sziget a Sziget egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja. Története a Sziget első éveiben kezdődött, eleinte egy-két, később egy egész utcányi társadalmi szervezet érezte fontosnak, hogy jelen legyen a fesztiválon programjaival, szolgáltatásaival és közvetlen kapcsolatba kerüljön a fiatalokkal. Az utcából napjainkra már egy egész „sziget” nőtt ki. A Civil Sziget olyan találkozóhellyé vált, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban információt, szolgáltatást, segítséget kapnak, részt vállalhatnak a szervezetek munkájában. Nagyon fontos színtere lett a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén a nemzetközi tapasztalatcserének is.
A sok jelentkező miatt évek óta pályázatot írnak ki a szervezők a Civil Szigeten való megjelenésre. A pályázatok elbírálásának legfőbb kritériuma, hogy a pályázók megvalósítandó programja illeszkedjen a Sziget által idén meghirdetett Love Revolution koncepciójához. Olyan eszméknek szeretnénk teret adni és olyan ügyeket akarunk támogatni, melyek előbbre viszik a világot és jobb hellyé teszik a Földet.
Hiszünk abban, hogy közösen képesek vagyunk elérni, hogy háborúk és nukleáris fenyegetés helyett békében éljünk, hogy senkit nem rekeszthetnek ki, nem sérthetnek meg a bőrszíne, vallása vagy nemi identitása miatt, hogy a fenntartható fejlődés és a környezetünk megóvása a mindennapjaink része kell legyen, valamint annak elismerését, hogy a származástól függetlenül mindenkit megilletnek az emberi jogok.

XS Land
Interaktív élményparkban több, fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet közreműködésével, az általuk kifejlesztett és működtetett játékok segítségével mutatják be a fogyatékossággal élő emberek mindennapjainak kihívásait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást.
Az élménypark mellett működő Easy XS Camping pedig könnyű hozzáférést biztosít a fesztiválozáshoz különböző kemping- és egyéb szolgáltatásaival, azoknak a látogatóknak, akiknek speciális segítségre van szükségük a kikapcsolódáshoz. A kemping kapacitásai korlátozottak, ezért regisztrálni kell. A kempingben akadálymentes WC, valamint akadálymentes fürdőkonténer is található.
A Mozduljunk ki! Egyesület konduktorokból és konduktor hallgatókból álló önkéntes csapata kerekesszékes és/vagy mozgássérült fiatalok számára biztosít szakképzett asszisztenciát. Van szállítószolgálat, vakkísérő szolgálat, kerekesszék és moped kölcsönzés, valamint jelnyelv tolmácsok is segítik a fesztiválozókat.

Mission: Szitizen – Mission: Love Revolution
Évek óta hatalmas sikerrel és többszáz csapat részvételével fut a Mission Szitizen játék, melynek lényege, hogy a jelentkező csapatoknak különböző pontokat érő feladatok végrehajtásából kell összegyűjteni a lehető legtöbbet, a nyertesek pedig a Szigeten élvezhetik a „VIP vendégek” kényelmét. A tavalyi adatok szerint 275 csapat több mint 40 országból vett részt a játékban, összesen több mint 8172 játékkal eltöltött óra alatt 2143 feladatot teljesítettek, Az idei játék Mission: Love Revolution címmel indul világkörüli útjára, olyan feladatokkal, játékokkal, melyek a Love Revolution kiáltványában megfogalmazott célokra fókuszál. Indulás a Föld Napján.

A Sziget ismét elhozza Európa legnagyobb mozgó táncterét
Idén már a második alkalommal léphetünk a Sziget Partyhajó fedélzetére. 7 napon keresztül, 3 szinten, akár 1000 fővel bulizhatunk egyszerre, válogatva a különböző stílusok és tematikák között.
A tavalyi bulituristáink ajánlásával mindenki megtalálhatja a számára legszimpatikusabb programot, legyen az a féktelen partyzás a panorámateraszon, laza chillezés a babzsákokon vagy dudorgás és beszélgetés a klimatizált fedélközben. Persze, ha jönnek a hidak, akkor kötelező a terasz! Hihetetlen élmény áthaladni a Lánchíd alatt, miközben a teljes partylegénység kiabálja Budapestnek, „ma ők a legmenőbbek a városban”. Hiszen a Sziget Boat Parties egyik legkülönlegesebb élményét az állandóan változó háttér, vagyis maga a nyüzsgő főváros adja a látványos Gellért-heggyel, modern épületeivel, százéves látképével. Táncold át Budapestet, bulizz a Parlament előtt, légy tagja a Sziget partyhajó legénységének!

Related Posts

Robbie és a 90-es évek a Szigeten!

A nulladik napon a Szigeten 80 ezren voltak, a látogatók zöme Robbie koncertjét nézte, ahol megtelt a nézőtér. Gyakorlatilag lépni nem lehetett, innivalót szerezni meg…

Buborék teríti be a Szigetet

Óriás buborék fedi be majd a közönséget, az égből emberek szállnak alá és beindul egy soha nem látott show. A Sziget minden eddiginél látványosabb Nagy…

A Sziget a legolcsóbb és legjobb európai fesztivál

Az idei Sziget fesztivál nem tart külön magyar dalok napját, vagy olyan napot, ahol csak egy fellépő van a nulladik napon, mint tavaly a Quimby.…

Szent fogadalmak a Sziget utolsó napján

Az idei Sziget Fesztivál tanulságos utolsó napot zárt számunkra vasárnap. A szerkesztőség tagjainak le kellett fektetniük a következő aranyszabályt: Sziget Fesztivál után soha, érted, soha…