Mint minden évben, megint jön a fesztiválszezon, a szervezkedés, a namelyikremenjünkidén. Gyorsan letudódnak a kötelező körök, miszerint felsoroljuk azokat a helyeket, ahová úgyis minden nyáron odakeveredünk, ha akarjuk, ha nem, és ennek a listának évről évre oszlopos tagja a Fishing on Orfű fesztivál is. A kérdés viszont az, miben rejlik a kis családias programok vonzereje, avagy hogyan csinál teltházat minden egyes alkalommal a szervezőgárda?
Tény, hogy a nagyvárosokból mindig kellemes a vidéki életbe menekülni, hogy a tóban úszni két koncert között különleges atmoszférát biztosít egy fesztiválnak, de a látkép még mindig nem minden. Az, hogy szinte minden magyar alternatív zenekar, a legkisebbektől a legnagyobbikig szerepel a fellépők listáján persze az egyik legmérvadóbb, de külön öröm, hogy a Fishing arról is gondoskodik, hogy az üresjáratokat is eseménydúsan tudjuk eltölteni. Ha a nyugodt környezet önmagában nem lenne elég, még olyan programokból is válogathatunk szabad időnkben, mint a színház, vagy a zsonglőrködés, de számos túrára is benevezhetünk, melyek esetenként tartalmazhatnak szeszesitalokat és biciklit is. Az tehát nem kérdéses, hogy ha már lent vagyunk, mindenképpen hasznosan töltjük el az időnket, összekötve eközben a pihenést a szórakozással.
Itt a sátrazás sem olyan, ahogy az a gyermekkori táborainkból él emlékezetünkben, hogy beázik, hogy kényelmetlen, hogy mégis miért kell. A hangulathoz jócskán hozzá tesz ennek élménye, de ha ezt mégsem preferáljuk, választhatjuk a kényelmes kőházakat is csomagjainknak, meg annak a néhány óra alvásnak reggelenként, amikor a szemeink már feladják az ébrenléttel folytatott harcot. A folyamatos alkoholfogyasztáshoz nem árt a normális táplálkozás, hogy egy rosszullét ne vágja félbe a kedvenc koncertünket, ezért az étkezést illetően a fesztivál igyekszik minden létező igényünket kielégíteni. A nomád életmód egyik alappillére, hogy ilyenkor az ember vagy konzerveken, vagy fesztivál gyorskaján él közel egy hétig, a végére pedig már a nagymama főztjén kívül semmit nem tudna befogadni, de még éppen túléli a szervezete a megszokott tortúrát. Itt szerencsére hazai termelők áruival is találkozhatunk, valamint a külföldi konyha ízeit is végigkóstolhatjuk, ha esetleg a hamburgeren és a sült krumplin kívül mást is megkívánnánk.
A Fishing on Orfűn tehát minden adott, amire egy nyár megkezdéséhez szükség lehet: kulturális események színes palettája, jéghideg fröccs termelői borokból, valamint családias környezet a természetben. Éppen ezért, remélhetőleg sokak listáján van szintén bérelt helye Magyarország egyik legizgalmasabb fesztiváljának, amely idén jubileumi programokkal várja a lelkes érdeklődőket.
Szauer Lilla
Related Posts
Fishing on Orfű 2018 – Jelezz vissza!
A „nightclub” ebben az esetben jelentheti számodra a kis kedvencedről elnevezett Nagy Színpad előtti küzdőtéren való őrjöngést, de ugyanakkor az erdő mélyén, a tábortűz körüli…
A fesztivál egy majd’ 400 koncertet tartalmazó archívummal ünnepli jubileumát – a szervezők az elmúlt 9 év összes felvételét közzétették egy óriási videótár formájában. Az…
Közzétette külső helyszínei programját az idén 10 éves Fishing on Orfű fesztivál. Ahogy azt már korábban bejelentették, idén a falu pezsgését igyekeznek tovább fokozni új…