Menetszél az Óbudai Kulturális Központban Kiscsillag módra

Egészen különleges akusztikus koncertet adott a Kiscsillag zenekar az Óbudai Kulturális Központban február 20-án. Még a masszív rajongókat is sikerült pár dologgal meglepni.

Lovasiék hozták az akusztikus koncertekre jellemző zenei csemegék sorát rendben, és persze a szokásos spontaneitást is, amivel a zenekar mindig bebizonyítja, hogy örömzenélés folyik a házuk táján. Impróznak, jönnek-mennek a poénok, és olyan zenei megoldások is születnek, amiket szerintem ők maguk sem látnak előre. Félre írom le, hogy talán voltak új dalok is, mert azzal elismerném, hogy nem tudom mindet kívülről…

Nagyon nagyot szólt Császári Gergely (Csaszi) Fellegajtó feldolgozása, amit saját zenekarával, a Magyar Császári Pillanatművekkel ad elő többnyire, de az itteni közönség is lélegzetvisszafojtva hallgatta.
Németh Juci nem csak a Budapest Bárban, hanem a Kiscsillag zenekarban is hozza a profi énekesnő formát: mindig, mindenre reagál, vokálozik, szólót énekel, és együtt lélegzik a zenekarral.

A koncert aktuális szomorú híre az volt, hogy Mihalik Ábel, aki 2008 óta, még a Kispálban, majd a Kiscsillagban dobol, elhagyja a zenekart és a maga útját járja majd. Szerettük Ábelt.

A Facebookon már néha olvasható volt pár titokzatos kérdés a zenekar oldalán. Minden kérdés a SEMMI-re irányult. Lovasi aztán elmondta, hogy április 26-án tartják a Semmi Konferenciát az Erkel Színházban, de ettől sem lettünk okosabbak. A Színház oldalán még nem jelent meg az esemény, a Facebook event már igen, de ettől még teljes a hírzárlat. Amint tudunk valamit, azonnal jelentkezünk!

A koncertet pedig köszönjük az Óbudai Kulturális Központnak, valamint a Kiscsillag zenekarnak és vendégeinek.

Borsos-Kőszegi Erika

Related Posts

MENETSZÉL – A KISCSILLAG ZENEKAR ÉS VENDÉGEI AZ ÓBUDAI kULTURÁLIS KÖZPONTBAN

Február 20-án, szombaton 20 órakor Akusztikus koncertet ad a Kiscsillag zenekar az Óbudai Kulturális Központban.

Négy és fél oktávnyi tökéletesség

Az Óbudai Kulturális Központ sokat látott színpadán 2018. március 10-én este Kovács Kati lépett a közönség elé. A Központtól megszokott, izgalmas és változatos koncertkínálatban is…

Udvaros Dorottya az Óbudai Kulturális Központban

30 év telt el Udvaros Dorottya első hanglemeze, az 1985-ös Átutazó óta, míg 2015-ben megjelent a Majdnem valaki című albuma. Az Óbudai Kulturális Központban 2017.…

Cseh Tamás est a Békásmegyei Közösségi Házban

A Vodku fiai 2010 óta időről időre összegyűlnek, hogy barátaik körében újra eljátsszák a dalokat, amelyek nélkül más lenne ez a város, és mások lennének…