A hét legfurcsább dolog, amit az interneten eladtak

Vadászbombázó, az eredeti Hollywood-felirat és egy kétfejű szarvasmarha. Az internetes webáruházak, és aukciós oldalak tele vannak bizarr termékekkel, amelyek közül sok vevőre is talált. A legfurcsább üzleteket a MiniBolt Webáruház Készítés nevű oldal gyűjtötte össze.

hollywood

Éppen most

A múlt héten értékesítette a New York-i Önkormányzat azt a halottasházból származó fagyasztószekrényt, amely évekig az egyik manhattani kórházat szolgálta ki. A fagyasztóra nagy volt a kereslet, végül több mint félmillió forintért kelt el. A napokban értékesítettek egy kétfejű tehenet is az egyik e-kereskedelmi oldalon. De ez még csak a kezdet, a webáruházakban ennél furcsább dolgokat is hirdettek már meg.

Vadászrepülő is kapható az interneten

Egy roncstelepről szerezte be tulajdonosa azt az F/A–18-as vadászbombázót, amelyet egymillió amerikai dollárért hirdetett meg az egyik legnagyobb e-kereskedelmi oldalon. A tulajdonos szerint a repülő fenntartása, havi mintegy tízmillió forintba kerül.

Miután az FBI tudomást szerzett a hirdetésről figyelmeztette az eladót, hogy kizárólag amerikai állampolgárnak adhatja el a vadászgépet, és az nem hagyhatja el az amerikai légteret sem. Hogy emiatt-e vagy sem, a vadászgép végül nem kelt el.

A katonai eszközök egyébként igen népszerűek az e-kereskedelmi oldalakon. 2006-ban egy kínai üzletember egy cseh MIG–21-est vásárolt meg, alig több mint ötmillió forintért.

Aukciós oldalon kelt el a legendás felirat

Nagyobb sikerrel járt az a férfi, aki az eredeti Hollywood feliratot birtokolta, amelyet 1923-ban állították fel legendás helyén. Az eredeti táblát az 1940-es években cserélték le a most láthatóra, a régi végül közel 100 millió forintos összegért kelt el az eBay internetes aukciós oldalon.

Izland eladó, Björk nélkül

A 2008-as izlandi bankcsőd után egy férfi Izlandot hirdette meg egy webáruház oldalán. A hirdetés szerint a teljes sziget eladó, kivéve a világhírű énekes Björköt. A licitálás végére közel négy milliárdos ajánlat is érkezett a szigetre. Bár Izlandot végül nem vették meg, ám a földeladás nem mindig sikertelen. Egy magánkézben lévő és felfedezetlen sziget a Virgin szigetcsoportnál, mintegy 3 millió dolláros áron sikeresen vevőre talált – írja a webaruhazkeszites-web.hu oldal.

Britney Spears haja az e-kereskedelemben

2007 februárjában Britney Spears egy Los Angeles-i szalonban levágatta az összes haját. A szalontulajdonos a szerencsének megörülve azonnal feltette eladásra egy elektronikus kereskedelemmel foglalkozó oldalra, egy millió dollárt kérve az éneskesnő hajáért. Az üzlet azonban végül nem jött össze, mert a meghirdetett termék ütközött a weboldal elveivel.

Egy ausztrál férfi azonban sikeresen adta el a teljes életét egy internetes oldalon. A közel 100 milliós vételár tartalmazta a házát, minden ingóságát, egy próbaidőt a munkahelyén, valamint egy személyes találkozót és bemutatkozást az összes ismerősével és rokonával.

Szellem a webáruházban

A bizarr ötletek közül kiemelkedik még a Német Nyelvvédő Szövetség elektronikus hirdetése, amely az egész német nyelvet tette fel eladásra, így tiltakozva az angol nyelv egyeduralma ellen. Egy brit állampolgár pedig a híres angol szellemek egyikét próbálta meg az eBayen értékesíteni. A webáruház azonban törölte a hirdetést, arra hivatkozva, hogy olyan termékek nem árusíthatóak az oldalon, mint a szellemek, lelkek és tündérek, mivel létezésük számlával nem igazolható.

Forrás: http://webaruhazkeszites-web.hu/

 

Related Posts

Segítség, facebook függő vagyok!

Na lássuk, mennyire vagy rácsavarodva a kék-fehér közösségi drogra. Mik a jelei a Facebook függőségnek?

Innen tudhatod, hogy magyar vagy!

Külön Istened van: a magyarok Istene.Úgy tudsz káromkodni tíz percig, egy levegővel, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer, sőt, még rokon értelmű szavakat se…

Jó, rossz és vicces autóvezetési szokások világszerte

A sofőrök többsége világszerte meg van arról győződve, hogy kiválóan vezet és semmilyen rossz vezetési szokása nincs, viszont a körülötte lévőknek van némi hiányosságuk. Több…

Iskolai karrierem pár pillanata

Van itt ez a fiú, Barna, aki, ha beszélni is úgy tud, mint írni, bármelyik stand up színpadán is megállná a helyét. Eddig a Pesten…