Újra a BT az Év Családbarát Vállalata

Harmadik alkalommal nyerte el az Év Családbarát Vállalata díjat a BT (British Telecommunications) magyarországi szolgáltató központja a nagyvállalati kategóriában. A díjat Szabó Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója vette át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gáláján. A cégvezető a díj kapcsán a családbarát intézkedések munkaerőmegtartó szerepét hangsúlyozta.

csaladbarat_bt_1

A BT dinamikusan fejlődő csapatát többségükben fiatal, a családalapítás küszöbén álló munkatársak alkotják. A dolgozók átlagéletkora 31 év, és a munkatársak több mint fele nő. A vállalat felismerte a szervezet összetételéből adódó kihívásokat, és átfogó intézkedéseivel törekszik arra, hogy minél előnyösebb lehetőségeket kínáljanak a munkatársak és azok családtagjainak egyaránt. A vezetői szemlélet és nyitottság eredményeként, valamint a BT globális tapasztalatainak és fejlett infrastruktúrájának köszönhetően már a kezdetektől lehetővé vált számos jól bevált munkavállaló- és családbarát intézkedés bevezetése – úgy mint fizetett magán egészségbiztosítás orvosi ellátásra és megelőzésre, mely rendkívül kedvező feltételekkel a családtagokra is kiterjeszthető, köztük a terhesgondozással. A kismama program, mely segíti a szülési szabadság utáni visszatérést a vállalat kötelékébe, társulva a családi napközis férőhelyek biztosításával, vagy a cafeteria juttatásokkal, melyek között a bölcsődei és óvodai költségek térítése is szerepelni fog a jövő év elejétől. Fontos még kiemelni, hogy a kollégák számára szintén elérhető a rugalmas- vagy részmunkaidő, valamint a távmunka lehetősége.

A családbarát intézkedések fenntartása és bevezetése szerves részét képezik a vállalat stratégiájának, melyet díjak sora is kíséri. A BT 2012 és 2014 után, immáron harmadik alkalommal 2016-ban is elnyerte az Év Családbarát Vállalata díjat nagyvállalati kategóriában. Az eseményen Szabó Zoltán a BT magyarországi szolgáltató központjának ügyvezető igazgatója vette át a cég díját, aki elmondta: „Kollégáink nagy része, a korukból adódóan, még a családalapítás előtt áll vagy éppen az elején jár. Ezért kulcsfontosságúnak tartjuk a családbarát intézkedéseket és a hosszútávon történő fenntartásukat, mivel ez fontos érték és megtartó erő a munkatársaink számára. Legyen a szó magán-egészégbiztosításról, a fenntartott családi napközis férőhelyekről, vagy széles körű cafeteria elemekről, mind-mind azért születtek, hogy támogassuk kollégainkat az egészséges munka-család egyensúly kialakításában és fenntartásában”.

A BT 1999-ben a gyorsan növekvő kelet-közép-európai piacon elsőként nyitotta meg budapesti irodáját. 2007-ben jelenlétét tovább erősítve Magyarországon hozta létre Európai Szolgáltató Központját (BT ROC Kft.), mely ma már két telephelyen, Budapesten és Debrecenben, összesen több mint 2000 főt foglalkoztat.

Related Posts

Feketelista.hu: rekordszámú céget töröltek az idén

Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki…

Hajnóczy Soma mosolyt varázsolt hajléktalan emberek arcára – Rendhagyó módon cselekedett jót a bűvész világbajnok

Több mint 50 000 hajléktalan ember él Magyarországon, akiknek az utca jelenti az otthont. Ezek az emberek napról napra élnek, és már a legapróbb feléjük…

A megszűnő cégek harmada kényszertörléssel tűnik el

Idén, az első négy hónapban a cégbíróságok 4378 vállalkozás nevét húzták ki kényszertörléssel a céglistáról, 32 százalékkal kevesebbet, mint 2016 első négy hónapjában (6429). Az…

„A legjobb ötletek a konyhában születnek” – A coworking irodák a kreativitás, a tudásmegosztás és a közösségépítés színterei

Egyes szakértők szerint 2020-ra a munkaerő 40 százalékát szabadúszók, egyéni vállalkozók és független tanácsadók teszik majd ki. A gazdasági és a demográfiai változások folyamatosan alakítják…