APÁCÁK SZERENCSEN 20180526_210558 Full view

APÁCÁK SZERENCSEN

Hallottál már, kedves Olvasó, a Külhoni Magyar Nemzeti Színházról? Nem? Itt az ideje, hogy megismerd, megismerjük őket, mert szakmai tudásuk, művészetük szerint előkelő helyet kell kapjanak a hazai színjátszásban.


A színház maga így vall önmagáról: Színházunk elsődlegesen határon túli magyar színészekkel, rendezőkkel dolgozik, hogy bemutathassa őket az anyaországi nézőknek, ugyanakkor fontos szempont a Kárpát-medencei írók bemutatása is, ezért minden évadban tervezzük egy olyan színdarab bemutatását, amelyet nem anyaországi magyar író szerzeménye.” Kassa és Csíkszereda mellett az anyaországban Szerencsen játszanak, a szerencsi Rákóczi-vár falai között.
2018. május 26-án ez utóbbi játszóhelyen mutatták be Dan Goggin Apácák című színdarabját, melyet először 1985-ben játszottak az off-Brodwayn, Cherry Lane színházában, Magyarországon pedig 1992-ben a Madách Színház vette repertoárjára, parádés szereposztással. A világhírű darabot 21 nyelvre fordították le, több, mint 5000 produkciót élt meg világszerte – s most Szerencsen láthattuk. A gombakrémleves áldozatásul esett ötvenként nővér eltemetni kívánó maradék apácák morbid humorral megírt története önmagában garancia tud lenni a sikerre, hiszen a megszokott és ismert formából való merész kilépés mindig hálás téma, különösen, ha apácákról van szó – gondoljunk csak az Apáca-show című film megismételhetetlen sikerére.
Bevallom, az előadást évek óta üldözöm Magyarországon, így mikor egy internetes jegyáruházban megláttam, gondolkodás nélkül jegyet vettem rá, meg sem nézve, hol s melyik színház előadásában láthatom – erős meglepetésemre Szerencsre vitt az utam, a Külhoni Magyar Nemzeti Színházhoz. Sem elvárásaim, sem elképzelésem nem voltak arról, mit is várhatok, bár pici szorongással töltött el az ismeretlen színház és társulat. A színlapot nézegetve ismerős nevek mellett általam eddig ismeretlen színésznők neveit olvashattam, de színházjáró emberként azt már bőven megtapasztaltam, hogy egy-egy „nagy név” sem garancia a minőségi élményre, ahogyan egy általam ismeretlen színész is okozhat felemelő élményeket.
Szerencsen az utóbbi történt. De ne rohanjunk előre.
A szerencsi Rákóczi-vár – bármennyire is rendben lévő és gazdagon hasznosított épület – színházterme óvatosan fogalmazva sem egy magas minőségű színjátszótér. Egyszerű és viszonylag kisméretű színpada kamaradarabokra bizonyára tökéletes, ám Goggin művét erősen korlátozta, ahogyan a láthatóan „low budget” színpadkép is. Megbocsátható is lehetne mindez, ha nem lett volna végig az az érzésem, hogy a szárnyalni kívánó színművészeknek kalitka ez a tér, a szigetelőszalaggal rögzített kínai led-szalag a színpad szélén pedig kifejezetten lelombozó volt, ahogyan a terem levegőtlensége is okozott olykor kihívásokat. Mindezt némiképp ellensúlyozta Dienes Ágnes jelmeztervezői munkája, aki a mindent eltakaró apácaruhák alá a karaktereknek és a színésznők adottságainak mindenben megfelelő dresszeket álmodott, nem kis meglepetést okozva ezzel olykor.
A fenti negatívumokat azonban messze túlszárnyalta a színésznők munkája, tehetsége és tudása. Mária Regina nővér szerepében Cs. Tóth Erzsébetet láthattuk, aki nem ebben a produkcióban öltötte magára először a zárdafőnök asszony fityuláját: a Komáromi Jókai színházban játszotta már ezt a szerepet. A Madách legendás bemutatója után, ahol a feledhetetlen Psota Irén játszotta ezt a szerepet, egyetlen színésznőnek sem lehet könnyű eljátszani. Akik látták az akkori darabot, azokban bizonyára élénken él Psota minden gesztusa, hangja, mimikája. Psota a maga zseniális pimaszságában nem csupán hangjával, de eszközhasználatával is külön, egyszemélyes show-t csinált szinte bármiből. Cs.Tóth Erzsébetnek játékával nem volt célja sem Psota utánzása, nem pedig erőltetett megkerülése, amire a páratlan szövegkönyv – Téli Márta és Gebora György kimagasló munkája – nem is ad sok teret, sodor magával a szöveg, erőltetett áthangsúlyozása csak rontana a minőségen. Cs. Tóth azonban érzékenyen átszűrte saját művészi személyiségén a karaktert, egyéni hangokat szólaltatva meg mutatta be a kissé erőszakos rendfőnöknőt. Játéka a darab elején kissé harmatos volt, igazán akkor jött meg, amikor a Mária Lea nővér által megőrzésre neki átadott drog hatása miatt betépett apácaként szabadjára engedte energiáit. Talán ekkor szabadult fel a szűkös közeg nyomasztása alól, játéka ezt követően csillogó és lenyűgöző volt. Énektudására méltán lehet büszke, éneke erős és kifejező.
Mária Regina nővér után a zárda második embere, a novíciák főnökasszonya, Mária Huberta nővér, akit Szerencsen Szabó Anikó formált meg. A nagyváradi születésű színésznő játszik a József Attila Színházban és a Turay Ida színházban is, de nem szakadt el Nagyváradtól sem. Mária Huberta nővér szerepe nem a darab leghálásabb karaktere – a rendfőnök asszony pozíciójára várakozó ambiciózus, ám annak elnyomása alatt létező nővér sem humorban, sem kimagasló szólószámokban nem veheti fel a versenyt a többi karakterrel, Szabó Anikó ennek megfelelően oldotta is meg a feladatot: játékának tökéletessége éppen abban rejlik, hogy nem feszegeti a karakter határait, ám azon belül magabiztosan mozog. Sajnálatos tény, hogy a kevés kiugró poénlehetőségből Szabó Anikó nem egyet kihagyott – a több is tényleg több lehetett volna, de nem lett.
Mária Roberta nővér szerepében Germán Lívia Zille mutatott briliáns játékot, a rovott múltú apáca szerepében tökéletesen kihasználta a karakter adta lehetőségeket profánságra. A felvidéki színésznő megjárta a Soproni Petőfi Színházat, a Turay Ida Színházat és a Mikroszkóp színpadot is, számtalan szerepben mutatva be tehetségét. A kirobbanó formában lévő művésznő énekhangja és tűpontos énektudása bárhol megállná a helyét, ahogyan játéka is nagyobb színpadokra hívatta őt.
Borbély Krisztina neve sokak számára ismerős lehet, színészként, táncművészként és koreográfusként egyaránt. A táncért bolonduló Mária Lea nővér szerepében úgy színészi, mind táncosi és énekesi kvalitásaiból is bőven merített, szórakoztató és energikus játékával akkor is magára vonta a néző figyelmét, ha épp mind az öt nővér a színpadon volt. Külön kiemelendő Germán Lívia Zillével bemutatott táncjátékuk, ahol – a produkció részeként – a Hattyú halála átiratát tárják elénk, a Nővér halála címmel.
Az előadás legcsillogóbb meglepetése azonban az ifjú Csáki Edina volt. A szatmárnémeti születésű ifjú művésznő hangterjedelme lenyűgöző volt, még ha énektudása még csiszolásra is szorul-, ez utóbbi azonban semmit nem von le abból a katartikus előadásból, amit láthattunk. Színészi játékára egy erősebb rendezői munka ráfért volna – a Csáki által megformált Mária Amnézia nővér csak amnéziás, nem retardált – de ez nem Csáki hibája. Amikor le tudta vetni a rossz karakterformálás béklyóit, őszinte, hiteles és magával ragadó játékot láthattunk tőle. Csillogó meglepetésként írtam róla e bekezdés elején, s ez a csillogás éppen olyan, ahogyan egy áradó patak vize csillog: szabálytalanul, de lenyűgözően, partok közé szorítva, de megkerülhetetlenül.
Öt színésznő, öt karakter, egy fergeteges színdarab – mi kell még a sikerhez? Talán egy nagyobb kőszínház, ahol Mikó István rendező is szabadabb kézzel dolgozhat, élő zenekari kíséret, mert mind az öt művész megkérdőjelezhetetlen tehetsége élő zenét kíván. Az előadás legkomolyabb hátránya azonban talán épp a gyenge rendezői munka volt. A karakterek kibontása helyett a show-ra tette a hangsúlyt Mikó, miközben a látványos darab nem csupán vicces szövegek és furcsa karakterek hatásvadász halmaza, de öt nő – önmagában akár tragikusnak is nevezhető – élettörténete. Közülük senki nem akart apáca lenni, vagy legalább is nem úgy, ahogyan most él. A temettetés költségeire összerakott esztrádműsort bemutató nővérek a színpadon visszatérnek önmagukhoz, vagy éppen megtalálják önmagukat. A szigorú, már-már agresszív Mária Regina rendfőnökről kiderül, hogy kötéltáncos családból született, s csupán egy meggondolatlan fogadalom miatt lett apáca. Mária Lea nővér inkább a táncával szolgálná Istent, semmint alázatossággal, a brooklyn-i Mária Roberta sztár szeretne lenni, hogy nevét ismerjék az emberek, Mária Amnézia pedig egy balesetben elfeledett emlékeit, s ezáltal saját személyiségét keresi – sikerrel. Mária Huberta pedig becsvágyát és ambícióit sanyargatja apácaruhája rejtekében. Mindezekre igen kevés hangsúly esik az előadásban: történetből megtudjuk mindezeket, ott van a szövegben, de elhanyagolva jelenik csak meg a színésznők karakter-formálásában.
Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy az előadás bőven túlmutat a Rákóczi-vár színpadának keretein, ahogyan az is, hogy a darabban játszó művészek nevére, bármely színlapon olvassuk is azt, érdemes bemenni a színházba.

Dan Goggin: Apácák
Külhoni Magyar Nemzeti Színház – Szerencs, Rákóczi-vár
Mária Regina nővér – Cs. Tóth Erzsébet
Mária Huberta nővér – Szabó Anikó
Mária Roberta nővér – Germán Lívia Zille
Mária Amnézia nővér – Csáki Edina
Mária Lea nővér – Borbély Krisztina
Fordította Téli Márta és Gebora György
Rendező Mikó István
Díszlet-és jelmeztervező: Dienes Ágnes
Koreográfus Borbély Krisztina

Hellenbárt László

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.