Régi szép idők

Fölötted már megint elment egy egész évtized. Korszakok vonulnak át a fejed fölött úgy, hogy csak a legvégén kapsz észbe. Akkor, amikor már szinte el is múlt, mikor már nem lehet tenni ellene, vagy kiállni érte.

Demokráciát ordítasz a tüntetéseken, és nem látod, hogy tán már a demokratikus rendszereket is meghaladta valamiféle államrend, amit el kéne érni, nem pedig éltetni azokat a demokráciákat, amelyek mást sem tettek, mint a saját polgáraikat uniformizálták. Amik észrevétlenül váltak diktatúrává. Hagyták, hogy elszemélytelenedjen minden, hogy hódolhassunk a fogyasztás istenének.

Elmorzsolgatsz egy kis könnycseppet, mert a „régi szép idők”. Nem, a régi szép időkkel az a helyet, hogy most vannak. A régi szép időkben háromhatvan volt a kenyér. Igen, csak a szádat nem nyithattad ki. Nem utazhattál. Jobb, ha nem volt véleményed, és nem vettek fel az egyetemre, mert nem káder volt az apád, hanem kisiparos.

És hogy milyen szép utazások voltak azok! Még Erdélyt is láttad, meg Bulgáriát! Most meg nem dugod ki az orrod Európába, pedig megtanulhatnád tőlük, hogy a kevesebb néha több. Hogy sok náció meg tud élni békében egymás mellett. Hogy a fűre igenis szabad néha lépni, és nem minden a pénz és a státus. Hogy az emberek alapvetően jók.

Jó előre leszögezed, hogy nem vagy te homofób, de az azért mégiscsak sok, hogy ilyen holmi PRIDE-on vonulhatnak a buzik. Mondjuk téged nem érdekel, de csinálják otthon, a négy fal között. LMBTQ? Az meg mi? Buzik, és kész, mit kell ezen szépíteni. Mögötted kínosan összenéznek, legközelebb már nem hívnak. Te meg nem érted az istennek se. Nagyképű bunkó mind.

Műanyagba teszed a műanyagot, tuszkolod bele a nájlonzacskóba a banánt, és jót röhögsz a klímavészen. Persze, mindmeghalunk, mi? Pár nejlonzacskótól, mi? Mikor majd betiltják, fel leszel háborodva, hogy mi ez a marhaság, és mennyivel kényelmesebb volt régen. A régi szép idők, ugye.

Nem érted, mit hőbörögnek a fiatalok. Mert azt ők nem tudhatják. Te átélted. Neked mesélte az apád. Különben is honnan tudhatnának bármit is? Nem figyelsz rájuk oda, pedig az övék a jövő. Ott csillog a szemükben, okosak, mint a nap, de te csak arra használod őket, hogy beállíttasd velük a mobiltelefonod. Mert az valamiért nem azt csinálja, amit szeretnél. Különben lenézed őket, a kis szarosokat, akik talán megoldják majd neked, hogy legyen levegő, amit szívhatsz vénségedre, és teremjenek még virágok. Akik feltalálják a még gyorsabb vonatokat, a még okosabb szerkezeteket. A gyereked és a gyereke.

Hoaxokat, fake news-t osztasz meg, meg persze kis cuki kutyákat. A chemtrailben hiszel, és az összeesküvés elméletekben. De nem segíted fel az utcán fekvőt. Mert biztos részeg, vagy drogos.

Káromkodsz a foteledből, hogy milyen rossz minden. Az árak is. A munka nincs megfizetve. A korrupció. A politika. Ez a sok borzalom a világon. A régi szép idők.

Nem kelsz fel, nem állsz ki, nem teszel. Tíz év múlva újabb évtizeddel leszel lemaradva, keserűen, nem értve a világot. Megérdemled.