Jelen vagyunk, megosztunk, véleményezünk – Dave Eggers A Kör című regénye a közösségi médiában elmerülő társadalom félelmetesen aktuális víziója. Egy olyan világé, ahol nincsenek titkok, ahol mindenki mindent láthat és tudhat.
Mae Holland huszonéves ambiciózus lány, akit barátnője révén felvesznek a Kör nevű céghez. A Kör fiatalos, menő kaliforniai szoftvercég, amelyben nem nehéz ráismernünk a Facebookra vagy éppen a Google-re. Az ott dolgozók mind elkötelezettek, dinamikusak, szociálisak, és nagy erővel dolgoznak a világ jobbá tételén. Lelkesedésük és profizmusuk pillanatok alatt elhozza a tökéletes modernizációt – de mi a helyzet a privát szférával és az egyéni szabadságjogokkal?
Egy olyan világban, ahol már nincsenek rossz lehetőségek, ott nincs más választásunk, mint hogy jók legyünk – vallja a könyvben a Kör egyik alapítója, a Három Bölcsek egyike.
Mae kezdetben felemelő álma, a csodás munkahely és a rohamosan fejlődő technológia nagyszerűsége lassan és szinte észrevétlenül csúszik át a szorongató disztópiák hangulatába. A kulcskérdés az, hogy Mae ráeszmél-e az őt körülvevő világ torzulására, ezzel együtt pedig magunknak is feltehetjük a kérdést: mi észrevennénk a körülöttünk eluralkodó abszurditást?
Dave Eggers amerikai író, forgatókönyvíró. Már első könyvével világszerte ismertté vált, könyvei díjak sokaságát nyerték el. Hologram a királynak című regényéből (Európa Könyvkiadó, 2015) Tom Hanks főszereplésével készül film. Most megjelenő könyve sokkoló erővel rajzolja meg napjaink szép új világát, regénye dermesztő víziója közelebb van hozzánk, mint elsőre gondolnánk.
A Kör filmváltozatát idén mutatják be Amerikában Emma Watson és Tom Hanks főszereplésével.
A Kör Nemes Anna fordításában jelenik meg március végén az Európa Könyvkiadó gondozásában.
Related Posts
Az idei év első felében két ikonikus divattervezőről jelentetett meg életrajzi kötetet az Európa Könyvkiadó. Yves Saint Laurent-ről Laurence Benaïm írt alapos, a múltszázadtól napjainkig…
Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.
Az Európa Könyvkiadó gondozásában június elején jelenik meg a Budapest Katalógus projektből született könyv. A kötet színes portréfotókkal és a hozzájuk tartozó magyar és angol…
Vámos Miklós 1995 és 2003 között dolgozott televíziós műsorvezetőként. Beszélgetős műsorai kihagyhatatlan programok voltak: Vámos kiválóan kérdezett, vendégi – színészek, írók, zenészek – pedig remek…