8. MOZINET FILMNAPOK – OSCAR-JELÖLT ÉS DÍJAZOTT ALKOTÓK LEGÚJABB FILMJEIVEL

A Mozinet Filmnapokon idén október 20-23. között, immár nyolcadik alkalommal merülhetünk el a világ filmtermésének legjavában, jóval a hivatalos hazai mozibemutatót megelőzően. Az idei program a korábban Oscar-díjat nyert, vagy jelölt alkotók munkáiból áll, így többek között olyan rendezők filmjei érkeznek, mint Nemes Jeles László, Paolo Sorrentino, Asghar Farhadi, Enyedi Ildikó, és olyan Oscar-díjas színészeket láthatunk majd, mint Penélope Cruz és Javier Bardem. A rendezvénynek Budapesten ezúttal is a Puskin mozi ad otthont, és természetesen ismét számos más város art mozija csatlakozik az eseményhez.

A korábbi évekhez hasonlóan az idei MOZINET FILMNAPOK válogatás is egyedi és sokszínű: többek között olasz, lengyel, iráni, libanoni, és természetesen magyar alkotók munkáival találkozhatunk ezen a néhány napon. Az idei program premier előtti filmjei között van a korunk Fellinijének tartott Paolo Sorrentino legújabbja. Az Oscar-díjas A nagy szépség, az Ifjúság, valamint Az ifjú pápa rendezője visszatért hazájába, hogy leforgassa az olasz Wall Street farkasát, Silvio Berlusconival a középpontban. Sorrentino a Loroban a tőle megszokott vizualitással, rengeteg zenével és humorral mutatja be Toni Servillo megformálásában milliók elérhetetlen bálványát, a modern Olaszország leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnökét, az életkoráról tudomást sem vevő Berlusconit.

A kétszeres Oscar-díjas rendező, Asghar Farhadi most először forgatott nemzetközi stábbal. Az Oscar-díjas Penélope Cruzzal és Javier Bardemmal forgatott Nyílt titok egy esküvő estéjén kezdődő feszes thriller, ahol egy lány eltűnése és az utána való nyomozás évtizedes ellentéteket és titkolt szerelmeket hoz a felszínre. A programban Farhadi előző munkája, Az ügyfél is szerepel.

A lengyel Pawel Pawlikowski előző munkájával, az Idával Oscar- és BAFTA-díjat, illetve öt Európa Filmdíjat is nyert. E film éppúgy vetítésre kerül, mint legújabb alkotása, egy évtizedeken és országokon átívelő szerelmi történet. A Hidegháborúban két lengyel zenész kapcsolata bontakozik ki előttünk, akiket egy idő után elválaszt a férfi disszidálása. Ezt követően Európa különböző pontjain keresztezik egymás útját, és hiába telnek az évek, a köztük lévő vonzalom úgy tűnik, hogy erősebb az őket körülvevő világnál.

Az Oscar-díjra jelölt A kígyó ölelése alkotói ezúttal is különleges utazásra hívnak. A megtörtént eseményeken alapuló Birds of Passage egyszerre izgalmas gengszterfilm és a kolumbiai bennszülött tradíciók lenyűgöző dokumentuma.

A sértés az első libanoni film, amelyet Oscarra jelöltek. A nemzetközi elismerések egyaránt köszönhetők a végig fenntartott, thrillerekhez fogható feszültségnek és az alkotásban bemutatott mélyen emberi, rendkívül aktuális társadalmi problémát kirajzoló személyes történeteknek.

Természetesen a magyar sikerfilmek sem hiányozhatnak majd a 8. MOZINET FILMNAPOKról: Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmje mellett Nemes Jeles László két munkája is látható lesz, ráadásul egyaránt 35mm-es kópiáról: az Oscar-díjas Saul fia és a hamarosan a Velencei és Torontói Filmfesztiválon bemutatkozó Napszállta.

Related Posts

A magyar nézők 10 kedvenc halloweeni filmje – Tim Burton és a 90-es évek viszik a prímet

A Magyar Filmadatbázis az ünnephez közeledve kíváncsi volt, vajon melyek a magyarok kedvenc Halloween filmjei. A hazai nézők 8000 szavazata alapján Tim Burton Ollókezű Edward…

A Hét kis véletlen május 20-tól a mozikban

Gothár Péter legújabb filmjét május 13-ától már előjátsszák a filmszínházak. Május 20-án kerül a magyar mozikba Gothár Péter új alkotása, a Hét kis véletlent (16)…

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre – Horváth Lili filmje

A napokban a 77. Velencei Filmfesztiválon nagy sikerrel debütált Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotást premier előtt, szeptember 12-én láthatja először a magyar közönség…

Úton Online Filmfesztivál

Mit is jelent úton lenni? Legtöbben a különböző külső vagy életmódbeli kényszerek miatt úton lévő népekre (cigányok, más nomád és természeti csoportok), egyénekre és speciális…