Álomautók és Varázsszavak Kowalsky meg a Vega-val

A 15. jubileumi Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál programjai a szemet gyönyörködtető csodajárgányok és lélegzetelállító mutatványok mellett zenei fronton is hozzátesznek egy nagy adaggal a rock & roll életérzéshez. Esténként igazi „ereszdelahajam” bulikkal fokozzák a hangulatot, és hozzák még közelebb az amerikai álmot augusztus első hétvégéjén a Monostori Erődben.

Kowalsky meg a Vega
Élmények szemnek és fülnek három napon keresztül, és ha már Amerika, akkor természetesen a pop, rockabilly és blues sem hiányozhat a repertoárból. A tőlük megszokott őszinte és apait-anyait beleadós koncerttel készül szombat estére a Kowalsky meg a Vega, hogy a fesztiválozók egész napos adrenalin-mámorának adjanak még egy kiadós löketet.
A zsivány pop-ot rendületlenül és nagy sikerrel űző csapat pozitív kicsengésű szövegeivel, könnyen énekelhető és táncra perdítő dallamvilágával, valamint a koncertjeik különleges légkörével hódít évek óta. Ezúttal legújabb albumuk, a Varázsszavak dalai is megelevenednek majd a színpadon, és garantáltan hatásuk alá kerítik az autóimádó közönséget. Az áprilisban megjelent lemez előkészületeivel járó rengeteg munka meghozta gyümölcsét, és várakozáson felül teljesítve már most dupla platinaként csillog. A zenekarral nagyon komoly stáb dolgozik, akiknek köszönhetően minden egyes fellépésen intenzív látványvilágot hoznak Kowáék a rajongóknak, így társítva képi elemeket a dalok mögötti mélyebb mondanivalóhoz.
Az együttes basszusgitárosától, Jimmy-től megtudhattuk, hogy ha nem is minden bandatagot, de többségüket bizony lázba hozzák az amerikai autók. „Nem mondom, hogy autó őrült a zenekar, Kowa nem is vezet, de a többiekkel, ha meglátunk egy komoly „amerikai izomautót” akkor leesik az állunk! A 60-as, 70-es években készült autócsodák jönnek be nekem igazán, illetve az előtte készítettek! Karakteresebb autók voltak, nem igazán számított a fogyasztás, erő volt bennük.”
A fesztivál Tribute Night programjában a legjobb Tribute zenekarok fognak a színpadra lépni péntek este! Fellép a ZZ Copy, akik a texasi blues-rock együttes, a ZZ Top cover zenekaraként táncoltatják meg a közönséget. Maszkot festve és jelmezbe öltözve várja a bulizni vágyókat a Kiss Forever Band, és együtt tombolhatunk az AC/DC Tribute, AB/CD csapatának dalaira is. A blues utánozhatatlan hangulatú világába kalauzol az első hazai házibuli-zenekar, a Madarak koncertje. De napközben is készíthetik a táncos lábakat a rajongók, hiszen szombaton kora délután óriási rockabilly bulit csap a Johnny Cash dalokat játszó Nyughatatlan zenekar.
Biztosra vehetjük, hogy filmbe illően látványos, mozgalmas és őrületes rock & rollal vegyített napok elé néznek azok, akik a Monostori Erődbe látogatnak augusztus 4. és 7. között. Egy fesztivál, ahol leesnek az állak, amikor felzúgnak a motorok, ahol egy hosszú hétvégére valóra válik az amerikai álom, és ahol a látogatók közül is bárki bátran megmutathatja, hogy ő és négykerekűje mire képes együtt. Mindezt pedig vérpezsdítő zenével megfejelve élhetjük át, hogy teljes legyen az extázis.
A kedvezményes elővételes jegyek már elérhetők a 15. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra a Ticketportál online hálózatán és jegyirodáiban.
www.usacar.hu

Related Posts

Amerika sosem volt még ennyire szexi

Benzinfaló izomautók, bikinis autómosó lányok, táncoló autók, nehézsúlyú Big Foot-ok, élő bika rodeó és 100% rock and roll – immáron 15. alkalommal vették be a…

15 érv a 15. jubileumi Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál mellett

Ismerősen hangzik a V8-as kifejezés? Te is rajongsz az amerikai autókért? Ha azt mondom, Low Rider show és Big Foot autótaposás, akkor tudod, miről beszélek?…

Oldtimer Premier – Veterán Járművek Találkozója

A Magyarországi Bogarasok Klubja, a Mini Club Hungary és a Trabant-Wartburg Klub szervezésében az Oldtimer Premier rendezvény idén 2014.04.26-án, szombaton kerül megrendezésre.

13. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál – 5.000.000 cm3 és 400.000 lóerő egy helyen

Füst és por – csodálatos amerikai autók és örült rodeósok… 2014. március 21-én megtartották a 13. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál sajtótájékoztatóját az Autó, Motor és…