Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke

Húszezer rendezvényt meg lehetne menteni

A Music Hungary Szövetség szerint a járvány ellenére legalább húszezer hazai zenei rendezvényt meg lehetne menteni. A szervezet megkezdte egy zenei újranyitási terv előkészítését.

A rendezvényszervezők és a közreműködők számára kiemelten fontos, hogy az újranyitás tervezhetően történjen. Ha a szakma nem lát előre, augusztusig várhatóan újabb 40 ezer zenei rendezvény marad el, amelyből akár húszezer megmenthető lenne – szerepel a Music Hungary Szövetség által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

Mint írták, a döntéshozóknak fel kell ismerni: a kultúrát meg kell menteni ahhoz, hogy a társadalom egyben maradjon. A Music Hungary Szövetség munkacsoportot alakított, és együttműködik a kormányzati szervekkel, hogy hatékony és biztonságos zenei-kulturális újranyitási tervet dolgozzanak ki.

„Ehhez három alapvető dologra van szükség: tervezhetőségre, azonnali és hatékony állami segítségre és az 5 százalékos kulturális áfa bevezetésére” – idézte Weyer Balázst, a szövetség elnökét a kommüniké.

A zenészek, alkotók, előadók, koncert- és fesztiválszervezők, zenei menedzserek és rendezvénytechnikai szakemberek érdekvédelmi szervezeteként működő Music Hungary Szövetség arra kéri a kormányt, hogy hozzon nyilvánosságra egy tervezhető menetrendet a rendezvények számára. A közlemény kiemeli: az Egyesült Királyság három hete bemutatott egy hasonló ütemtervet, miután több nyári nagy fesztivál is bejelentette, hogy elmarad, ám azokra, amelyek a tervezett nyitási lépcsők szerint várhatóan megtarthatóak lesznek, néhány nap alatt elfogyott minden jegy.

A közlemény kitér arra, hogy az áfacsökkentés kérdésében megnyerték maguknak Demeter Szilárdot. A javaslatot magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos is támogatja, annak alapját az a hatástanulmány biztosítja, amelyet novemberben publikáltak és részletesen olvasható honlapjukon.

„A zene a nemzeti kultúra alappillére, minden magyar életének szerves része. Támaszt ad a nehéz időszakokban, és segíteni fog a kilábalás során is. Ha nem őrizzük, védjük meg az alkotókat, nem támogatjuk azokat, akik létrehozzák, elérhetővé teszik, színpadra állítják, az beláthatatlan, hosszú távon is fájdalmas morális és anyagi károkat fog okozni Magyarországon” – hangsúlyozta a szövetség.

A kormány pénteki bejelentése szerint addig nem várható a korlátozások enyhítése, amíg be nem adtak legalább 2,5 millió oltást, ami jelen állás szerint április második felére prognosztizálható.

Mint írták, az elmaradó koncertek egyszerre sújtják az otthonába zárt, közösségi élményre sóvárgó közönséget, a színpadra vágyó, egzisztenciális problémákkal küzdő zenészeket és azokat, akik a háttérben várják, hogy dolgozhassanak: menedzsereket, roadokat, fény- és hangtechnikai szakembereket, koncert- és fesztiválszervezőket, színpadépítőket és másokat.

Tavaly a szokásos átlag hatvanezer zenei rendezvényből csupán csak nyolcezer tudott megvalósulni az év első három hónapjában, illetve a nyári, ötszáz fősre korlátozott formában, ami 87 százalékos visszaesés az előző évhez képest. 2020 márciusa óta 52 ezer zenei rendezvény maradt el, nyárig várhatóan további negyvenezer zenei esemény nem fog megvalósulni.

MTI

fotó: Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke

Music Hungary Szövetség

Music Hungary honlap
Music Hungary facebook oldal

Related Posts

A zene szárnyain – swing és gospel Vácon és Bánkon

2013. júniusában igazán különleges programban lehet része a jazzkedvelő közönségnek Vácon és Bánkon. A Jazz and gospel – A zene szárnyain 2013. június 29-én egy-egy…

Ezekkel indul a FEZEN: Deeep Purple, Fear Factory és a többiek

Azt, hogy a székesfehérvári FEZEN evolúciója csodával határos mértékben felgyorsult, az elmúlt évek kiválóan bizonyították, azt pedig, hogy ez a fejlődés idén is folytatódik, azt…

Újra Veszprém lesz az operett fővárosa

VII. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál 2024 Veszprém városa ismételten készül a magyar operett ünneplésére, hiszen 2024. június 20-23. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Veszprémi…

Az egyetemisták és főiskolások 2024-es országos turisztikai találkozója

Az egyetemi közösségek találkozásának egyik legfontosabb nyári színtere lett az EFOTT 500 EFOTT-bérletet ajánl fel a Kulturális és Innovációs Minisztérium a külhoni felsőoktatási intézmények számára…