MÜPA, Művészetek Palotája, Budapest

Várja a családokat a Müpa a húsvéti ünnepek alatt

Az egész családot várja a Müpa Home a húsvéti ünnepek alatt, a kínálatban Saint-Saëns Az állatok farsangja, Händel-oratórium, Sztravinszkij és orgonás dzsessztrió is szerepel.

Csütörtökön Larry Goldings, Peter Bernstein és Bill Stewart trióját hallhatja a közönség. A Hammond-orgonára, gitárra és dobra épülő zenekar Toy Tunes című lemeze anyagával érkezett Budapestre 2019-ben, a koncert felvétele pedig igazi csemege a Müpa Home programjában.

A komolyzene kedvelőit pénteken Händel Messiása várja, amely 1742-es bemutatója óta töretlenül népszerű. Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus 2018-ban ezt a verziót állította teljes terjedelmében színpadra – közölte a Müpa szerdán az MTI-vel . A Müpa és Budapesti Fesztiválzenekar zenei maratonjának fókuszában 2015-ben Igor Sztravinszkij állt. A Müpa Home ezúttal két művét idézi fel szombaton a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában: a meglehetősen váratlan befejezéssel lekerekített, zongorára és zenekarra írt Capricciót Fejérvári Zoltán zongoraművész szólójátékával, valamint a Zsoltárszimfóniát, amelynek előadásában a Nemzeti Énekkar működik közre.

A Müpa 2011 óta tagja az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO), aminek köszönhetően az elmúlt évtizedben számos nemzetközi fiatal tehetség mutatkozhatott már be a magyar közönség előtt, valamint a hazai művészeknek is lehetősége nyílt a kontinens legjelentősebb színpadain megmutatni magukat. A Konserthuset Stockholm Trillák és sárkányfülek című, illusztrációkkal színesített előadásán szombaton a szimfonikus zenekar hangszereivel ismerkedhetnek meg a gyerekek, míg a portugál Casa da Música produkciójának középpontjában Saint-Saëns Az állatok farsangja című műve áll vasárnap. A hamburgi Elbphilharmonie-ban pedig az Ensemble Resonanz cirkuszművészetre és zenére épülő koncertje az álmok világába vezeti a kicsiket április 5-én.

A Müpa Home koncertjei megtekinthetőek a Müpa honlapján és hivatalos YouTube-csatornáján. Az ECHO által közvetített előadásokat a Müpa Facebook-oldalán követhetik.

MTI

Művészetek Palotája, Budapest

MÜPA Home honlap
MÜPA youtube csatorna
MÜPA műsorfüzet

Related Posts

Nemzetközi dzsessznap online eseményekkel

Tizedik alkalommal ünneplik a nemzetközi dzsessznapot világszerte április 30-án. A koronavírus-járvány miatt idén is a virtuális térben tartanak koncerteket és beszélgetéseket világszerte, a kapcsolódó ingyenes…

Dvorák művei szólalnak meg a Budapest Quartet Weekenden

Antonin Dvorák cseh zeneszerző műveire épül az idei online Budapest Quartet Weekend (BQW) április 16. és 18. között, a programokat ingyenesen, online közvetítik. A fesztivál…

Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégén a Müpa

Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a fennállásának 16. évfordulóját ünneplő Müpa. A kínálat többek között a Special Providence, Jamison Ross, Bogányi Gergely…

Húszezer rendezvényt meg lehetne menteni

A Music Hungary Szövetség szerint a járvány ellenére legalább húszezer hazai zenei rendezvényt meg lehetne menteni. A szervezet megkezdte egy zenei újranyitási terv előkészítését. A…