InstaVers – az első megosztható könyv – könyvbemutató a MONÓban

Egy forradalmian új verskollekció, az InstaVers kötet bemutatója volt június harmadikán a MONO art&design centerben. Az InstaVers mozgalom ötletgazdáival és néhány, az antológiában szereplő költővel Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó főszerkesztője beszélgetett.

Bach Máté fotója_1

Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent InstaVersben kortárs magyar költők szólalnak meg az irodalmi színtér minden szegmenséből. Míg felbukkannak elsőkötetes, pályakezdő szerzők is, vannak, akik nem csak hazai, de nemzetközi közönség előtt is ismertek.

Az InstaVers projekt 2014. április 11-én a Facebookon indult útjára azzal a céllal, hogy közelebb hozza az emberekhez a kortárs magyar verseket. A művekből Kele Dóra projektvezető által kiemelt szövegrészletek köré Szabó Imola Júlia grafikus, könyvtervező épít vizuális környezetet, vagyis az InstaVersek hatása kép és szöveg együttműködésével jön létre. Míg kezdetben az irodalomnépszerűsítés a verses kreatívok utcán való osztogatásával és rengeteg közvélemény-kutatással történt, a Facebook oldal egyre növekvő látogatottsága és az olvasók érdeklődése mára már két saját szervezésű fesztivált és ennek a kötetnek a megjelenését hozta el az alkotóknak.

Verseskönyv még soha nem volt ennyire interaktív – a könyvben nem csak a költők művei szerepelnek, de maguk az InstaVers-képek is, valamint a szövegek mellett elhelyezett QR-kódok segítségével az olvasó még több munkáját is megismerheti az adott szerzőnek. Ezen felül a könyvbe kötött képeslapok is készültek a képekből és szövegrészletekből – így az oldalak fotózhatóak, kiemelhetőek, továbbadhatóak.

A teltházas bemutató délután hatkor kezdődött; a kötetben megjelent költők, Sirokai Mátyás, Pion István, Balaskó Ákos, Nagy Kata, Áfra János és Bende Tamás a projekttel kapcsolatos érzéseikről és munkásságukról beszéltek, majd fel is olvasták a műveiket a közönségnek.
Kele Dóri, a projekt vezetője és Szabó Imola Julianna, a kötet tervezője pedig a munkafolyamatokba, a kezdeti ötletelésekbe és az InstaVers teljes lebonyolításába engedtek betekintést.
A bemutató végén minden megvásárolt kötetről és új gazdájáról polaroidos, valamint digitális fénykép is készült – vagyis program szintén megosztható és továbbadható volt, épp, mint az InstaVers.

https://www.facebook.com/InstaVers/?fref=ts

Hogyan lehet használni? https://www.facebook.com/InstaVers/photos/?tab=album&album_id=860384214091040

Related Posts

Könyvajánló – PFLIEGEL DÓRA: Feleséged története

Dédé te vagy, meg én vagyok. Mi, akik tíz, tizennégy éves házasságokban élünk ki így, ki úgy. Van, aki marad, és van, aki kimondja, és…

Könyvajánló – Pachmann Péter: Misu háborúja

Ezt a könyvet többször is le kellett tennem. Mint minden nő és anya, magam is rosszul tűröm, ha gyerekeket bántanak, ha kiszolgáltatottan, betegen kell szenvedniük.…

Könyvajánló: Hatala Csenge: Requiem

Jómagam még gyerek voltam, amikor az a tragédia történt, amiről Csenge ír ebben a kötetben. Néhány év múlva egyik kedvenc dalom lett a Requiem. Kicsivel…

Könyvajánló – Izsó Zita-Bach Máté: Pesti nő

A pesti nők hétköznapiak, híresek vagy éppen különlegesek. Történetük megejtő, szórakoztató vagy elgondolkodtató.