Az Óbudai Kulturális Központ márciusi programjai

Az Óbudai Kulturális Központ márciusi programjai lenyűgözőek: lesz Udvaros Dorottya és Szinetár Dóra koncert, jótékonységi opreaelőadás a hajléktalan emberek megsegítésére, Hamupipő és Csipkerózsika a gyerekeknek, és persze kiálítások, irodalmi kávéház, börzék. Gyertek!

Március 10. péntek 18.00
Rajz képek – Adorján Attila festőművész kiállítása
Adorján Attila az Óbudai Kulturális Központ épületében működő, Gyémánt László által vezetett festőiskolában kezdte pályafutását az 1980-as években. Festőművészként végzett a Képzőművészeti Egyetemen, később számos díjat nyert, és számtalan kiállításon szerepeltek munkái. Ma már érett, sikeres művészként, a kiinduló ponthoz visszatérve állítja ki alkotásait a San Marco Galériában.
A kiállítást megnyitja: Gyémánt László festőművész és Bárdosi József művészettörténész
Közreműködik: Bíró Katinka és a zenekara
A kiállítás március 14-ig hétköznaponként 9–16 óra között látogatható.

Április 21. péntek 18.00
YES! – T. Szabó László festőművész kiállítása
T. Szabó László képzőművész különleges technikával készített frottázs-munkái a grafika és a festészet határán mozognak. Szólnak az élet megkötözöttségéről, beszélnek az emberi kapcsolatokról, és kérdeznek az útkeresés irányairól. A kiállítás az új technikára és művészi továbblépésre való rátalálást és az emberi és művész életigenlés attitűdjét fogalmazza meg a képzőművészet nyelvén.
Köszöntőt mond: Bús Balázs, Óbuda–Békásmegyer polgármestere
A kiállítást megnyitja: Kováts Albert festőművész-művészeti író
Közreműködik: Pozsár Eszter fuvolista-szaxofonos
A kiállítás május 12-ig hétköznaponként 9–16 óra között látogatható.
ÓBUDAI TEÁTRUM
KONCERT
Március 11. szombat 20.00
Udvaros Dorottya: Majdnem valaki
„Ezek a dalok nagyrészt 2015-ben születtek – ez is fontos – az énekes Udvaros Dorottya számára, úgyhogy a zeneszerző és a szövegíró (és a rendező) előre hallották az ő hangját.
Egymás után jöttek a zenei és szöveg témák: hogy mi lenne, ha egy anya várná a fiát a Nyugati pályaudvaron; aztán egy történész elemezné a kora 21. századot; majd jönne valaki, aki rájönne arra, hogy ha ő gondolkodik, akkor nincsen. Másvalaki – egy nő – leostobázná a férfiakat, és tudná a receptet, mitől bolondulnak meg a nők; újabb valaki szerelmet vallana a Bizonytalanságnak; egy megint másik eldalolná tizenegynéhány sorban az egész életét; majd fel kéne mutatnia Shakespeare nagyon gyatra önazonosságának kórlapját, ráadásul azt is, hogyan sajátítja ki kegyetlenül egymást a nő meg a férfi; stb… Saját, minden saját ezen a lemezen, ezért az a címe, hogy Majdnem valaki.” (Bereményi Géza)
Közreműködők: Hrutka Róbert – gitár, vokál, az album zeneszerzője, Markó Ádám – dobok, Dely Domonkos – ütőhangszerek, vokál, Fehérvári Attila – basszusgitár, Kalmus Felicián – cselló, Galambos Zoltán – billentyűs hangszerek
Jegyár: 4200 Ft, 3900 Ft, 3600 Ft

12c6fc06c99a
Április 8. szombat 19.00
Col Legno – Csábi István: Az egyetlen hajléktalan
Jótékonysági operaelőadás 2 felvonásban, magyar nyelven a hajléktalan emberekért
A sikeres 2015-ös premier után újra láthatja a közönség a Fedél Nélkül utcalap szerzőinek írásaira épülő, nagyon kellemes zenéjű operát. A bevételt ezúttal is otthontalan embereknek ajánlja fel az előadáson társadalmi munkában közreműködő stáb.
Karmester: Csányi Valéria, címszerepben: Viszló István tenor, szociális munkás: Bauer Andrea szoprán, polgármester: Pataki Bence basszus. Zenekar: Homeless Symphonic Orchestra, helyi lakosok/hajléktalanok: Homeless Choir, rendező: Col Legno
Védnök: Bús Balázs Óbuda–Békásmegyer polgármestere
Jegyár: 2000 Ft
Április 28. péntek 20.00
Szinetár Dóra: Újratervezés! – lemezbemutató koncert
Szinetár Dóra Jászai-díjas színésznő, énekesnő, több mint két évtizedes pályafutása alatt a zenés színpad klasszikus főszerepeiben és nagysikerű musicalszerepeiben nyújtott felejthetetlen alakítást és vált a nézők kedvencévé. Újratervezés! címmel nemrég jelent meg Dóra legújabb szólólemeze, melyen az elmúlt 30 év alatt számára ikonikussá vált musicalslágerekből kapunk különleges válogatást. A dalokat áthangszerelve, felfrissítve hallhatják.
Jegyár: 2900 Ft, 2700 Ft, 2500 Ft
Irodalmi kávéház
A galéria ezen az esten kávéházzá alakul, ahol kellemes hangulatban, kávé és tea mellett, az asztalokon elhelyezett irodalmi étlapról lehet rendelni.
Jegyár: 500 Ft, ami magában foglalja egy kávé/tea árát!
Március 17. péntek 19.00 Jeszenyintől Paszternakig (Erdődi Gábor műfordításai).
Verspincérek: Závory Andrea, Erdődi Gábor, Sebestyén Kátja és László Anna

Április 21. péntek 19.00 Verspincér: Papadimitriu Athina színművésznő
ZENÉS–MESÉS BÉRLET
Jegyár: alkalmanként 1500 Ft
2017. március 29. 10.00 és 14.30 Csörömpölők Együttes koncertje
2017. április 12. 10.00 és 14.30 Péter és a farkas – Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház

Turay kreatívok (Körmendi és Nyugdíjas)
CSALÁDI VASÁRNAPOK
Március 5. vasárnap 10.00
Malek Andrea és az Eszement Meseband koncertje
A koncert elején Aranka, a takarítónő bejelentést tesz, hogy a meghívott művésznő lemondta a fellépést, ezért őt kérték meg, hogy a gyerekeket versekkel, mesékkel, dalokkal szórakoztassa. „Hiszen énekelni nem nehéz, énekelni azt mindenki tud…”, és Aranka piros bevásárlókocsijából a takarítás kellékein kívül előkerülnek Laczkfi János, Varró Dániel, Szabó T. Anna és Bartos Erika versei. A vicces és tanulságos versek, mesék mellett elhangzik két átdolgozott klasszikus is, Halász Judit műsorából.
Az előadások helyjegyesek. Jegyváltás 2 éves kortól! Jegyár: 1300 Ft és 1500 Ft
Március 12. vasárnap 10.00
Hamupipő
Élőbábos mesejáték a Bóbita Bábszínház előadásában, a Grimm testvérek népszerű meséje nyomán.
Vajon mit érhet a királyi bál után a palotában talált cipellőcske? A királyfinak a beleillő kicsi láb nélkül semmit… A gonosz és irigy testvéreknek fájós nagylábujjakat és bütyköket… A mostohának ráncot a homlokára… A félig árva Hamupipőnek királyi esküvőt… Hát a tündérnek, aki Hamupipő sorsának jobbra fordítását kezébe vette? Nos, ezt majd ő maga meséli el nektek!
Tervezte és rendezte: Bartal Kiss Rita
10.00–13.00 Kézműves játszóház
Az előadások helyjegyesek. Jegyváltás 2 éves kortól!
Jegyár elővételben: 1000 Ft és 1200 Ft, a helyszínen: 1300 Ft és 1500 Ft
Március 19. vasárnap 10.00
Csipkerózsika
Zenés táncos, interaktív meseelőadás a VSG Táncszínház előadásában.
A látványos előadásban többek között feltűnik egy vicces udvari bolond, egy gonosz tündér, a gyönyörű és kedves Csipkerózsika és természetesen a daliás herceg is. Különlegesség, hogy egyes jelenetek a nézőtéren a közönség bevonásával interaktívan zajlanak.
Az előadást Kautzky Armand narrációja teszi még érthetőbbé, de a gonosz jóstündér hangján Huszárik Katát, a béka hangján Kovács Róbertet is hallhatjuk.
A varázslatos mese, gyönyörű reneszánsz jelmezek klasszikus színházi élményt ígérnek, amelyet 0-100 évig minden nézőnek, de leginkább az óvodás és az alsós korosztálynak ajánlunk!
Koreográfus-rendező: Vass Sándor Gergely
Az előadások helyjegyesek. Jegyváltás 2 éves kortól!
Jegyár elővételben: 1200 Ft és 1400 Ft, a helyszínen: 1500 Ft és 1700 Ft

Április 2. vasárnap 10.00
Csizmás kandúr
Táncjáték gyerekeknek a Nemzeti Táncszínház szervezésében, a Bozsik Yvette Társulat előadásában.
A mese legmélyén az igazságot kereső segíteni akarás szándéka rejlik, amely nagyon fontos tanulság és példázat a gyerekeknek. Csizmás kandúr ravaszságának és tetteinek mozgatórugója ugyanis nem más, mint hogy a kisemmizett és földönfutóvá tett jószívű gazdáján segítsen, és legyőzze az óriást. A kandúr és a molnárfiú kapcsolata az önzetlenségen, a szereteten és a tiszteleten, a másikban való feltétlen bizalmon alapul. Minden furfang, cselvetés csak eszköz a kandúr céljának elérésében, hogy az igazság győzni tudjon.
Koreográfus-rendező: Bozsik Yvette
Az előadás létrejöttét az NKA és a Magyar Nemzeti Bank támogatta.
Az előadások helyjegyesek. Jegyváltás 2 éves kortól!
Jegyár elővételben: 1300 Ft és 1500 Ft, a helyszínen: 1600 Ft és 1800 Ft
Április 9. vasárnap 10.00
A mindent látó királylány
A győri Vaskakas Bábszínház vendégelőadása, élőbábos mesejáték, egy rendkívül játékos és kedves történet a mindent látó királylányról.
„Az egyik eszetlen, a másik sótlan, a harmadik tétova, a hetedik hetvenkedik, a tizediknek málészája méláz, a huszadiknak esze tokja tök, az ötvenedik bugyuta kutyapofa, a nyolcvanadik együgyű ügyefogyott, a kilencvennyolcadik ostoba oskolakerülő: hát nincs egy értelmes férfiféle az egész földkerekségen?” – kérdezi Rézi, a mindent látó királylány, miután kilencvenkilencedik kérője is képtelen volt tisztességesen elbújni előle. Rézi apja, XIII. Teszetosza Henrik, végső kétségbeesésében úgy határoz: a következő férfihoz, aki rájuk nyitja a trónterem ajtaját, hozzáadja hárpiatermészetű leányát. Akárki lesz is az illető! Mindannyiunk (de legeslegfőképpen Rézi királylány) szerencséjére azonban: a következő férfiféle nem lesz ám akárki!
Rendező: Kolozsi Angéla
Az előadás a tatabányai Jászai Mari Színház és a Vaskakas Bábszínház koprodukciójában jött létre.
10.00–13.00 Kézműves játszóház
Az előadások helyjegyesek. Jegyváltás 2 éves kortól!
Jegyár elővételben: 1000 Ft és 1200 Ft, a helyszínen: 1300 Ft és 1500 Ft
Április 23. vasárnap 10.00
Kaláka Együttes – Ragyog a mindenség koncert
A Ragyog a mindenség kötet és CD mai erdélyi költők gyerekverseit tartalmazza. A lemez új dalai mellett elhangzik néhány régi is – A cinege cipője, A fakatona, A pelikán, Faiskola, Görögdinnye –, amelyet több generáció szeretett már meg.
A Kaláka együttes először 1981-ben koncertezett Erdélyben. Ez a turné nagy hatással volt a zenekarra. Azóta sok erdélyi költő versét énekelik, az első számú „kedvenc” természetesen Kányádi Sándor, akinek verseiből több CD-t is készítettek, és akivel sokat léptek fel közösen. 1990 óta rendszeresen, néha évente többször is muzsikálnak Erdélyben.
Az előadások helyjegyesek. Jegyváltás 2 éves kortól!
Jegyár: 2300 Ft, 2500 Ft
Április 30. vasárnap 10.00–13.00
Alkotónap
Tarján Veronika és Mogyoró Kornél zenés-mesés drámapedagógiai foglalkozása.
Utazás a hangszerek birodalmába, avagy Kalandra fel!!!
Tarján Veronika énekes, színész, drámapedagógus és Mogyoró Kornél zeneszerző, ütőhangszeres kalauzolja el a gyermekeket egy csodás, rejtélyekkel teli világba.
A résztvevők, amellett, hogy önfeledt játékban lehet részük, sok egzotikus hangszert ismerhetnek meg a fejlesztő foglalkozás alatt.
Jegyár: 500 Ft
TÁNCOS PROGRAMOK

Sirtos görög táncház
Március 5., 12., 19., április 2., 9., 23., 30. vasárnap 17.00–21.00
Tánctanítás, 17.00–18.00. Az élvezetes táncleckék után lehetőség nyílik a tanultak gyakorlására.
Jegyár: 1000 Ft
Március 17., április 7. péntek 20.00–23.00-ig
Casablanca táncláz
A Casablanca Táncklub által szervezett társastáncos rendezvényen népszerű standard és latin zenékre táncolhatunk! A bulin bármely táncklub hobbi- vagy versenytáncosai gyakorolhatják a tanfolyamon megtanult lépéseket a gyermektől a szenior korosztályig.
Jegyár: 1500 Ft
A változtatás jogát a táncklub fenntartja.
ELŐADÁSOK

Március 7., 14., 21., 28. és április 4., 11., 18., 25. kedd 18.30
A Biblia világa
Előadók: Filep György és Kecskeméti János
Isten hatalmas szabadításai, történetek az Ószövetségből és az Újszövetségből.
Az előadások után kérdések felvetésére is sor kerülhet.
Belépő: 150 Ft
Történelmi előadás-sorozat
Előadó: Dr. Tóth József történész
Az előadások ingyenesek.
Március 14. kedd 15.00 Híres királyaink: A Hunyadiak (Hunyadi János és Hunyadi Mátyás)
Április 11. kedd 15.00 Híres királyaink: A Jagellók (1514-1526)
Minden csütörtökön 17.15–19.00 / 19.00–22.00
Pszichológia / Időfizika
Előadó: Barna-Fóris Ágnes / Kisfaludy György
A világban elterjedt filozófiai és vallási kérdések merev kereteit próbáljuk feszegetni, hogy végre eljuthassunk a világ keletkezésének és működésének megértéséhez. A tudomány azt kutatja, hogyan, a vallás pedig azt mondja el, hogy mitől működik a világ.
Jegyár: 800 Ft, nyugdíjasoknak és diákoknak: 400 Ft

Életünk – egészségünk!
Előadás-sorozatunkban egyszerre foglalkozunk a testi és a lelki egészségünket érintő kérdésekkel. Keressük és megvilágítjuk azokat a szempontokat, amelyek segítenek életünk és közérzetünk jobbá tételében. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Előadók: Wolfgang Köbel fitoterapeuta, természetgyógyász, Frend László életmódoktató, lelkigondozó
Az előadások látogatása díjtalan.
Március 1. szerda 18.00 A megfogható szeretet – Ajándékozás, azt adva, ami érték a másiknak
Március 8. szerda 18.00 Az átkaroló szeretet – Az érintés, simogatás, ölelés öröme
Ki kapcsolta ki az agyamat?
Sorozatunk alkalmával beszélünk a gondolkodás képességéről, annak rendkívüli értékéről, lehetőségeinkről és a csapdákról. Arról, hogyan bánjunk helyesen a gondolatainkkal, hogyan szabaduljunk meg a mérgező, életünk minden területére negatív hatással bíró gondolatoktól. Előadók: Wolfgang Köbel fitoterapeuta, Frend László életmód-tanácsadó, lelkigondozó
„Az emberek nem a sorsuk, hanem csupán a saját elméjüknek rabjai” (Henry Ford)
Az előadások látogatása díjtalan.
Március 22. szerda 18.00 Mérgező gondolat – Mi az?
Március 29. szerda 18.00 Mérgezett érzelmek
Április 5. szerda 18.00 Mérgező döntések
Április 12. szerda 18.00 Mérgező szavak
Április 26. szerda 18.00 Mérgezett egészség

BÖRZÉK

Március 4. szombat 9.00–13.00
Babaruhabörze
Várjuk a babaholmikat eladni vagy vásárolni kívánó szülőket.
Jelentkezni a börze hetén, hétfőn, személyesen az információs pultnál lehet!
Lehetőség van az asztal kiválasztására.
Asztal ára. 2500 Ft, állványok ára: 500 Ft / hozni kell! /

Március 26. vasárnap 9.00–17.00
Ásványbörze
Vasárnap újból kitárja kapuit az Ásványbörze és bonsai-kiállítás az Óbudai Kulturális Központban, hogy a pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhessenek.
Remek alkalom arra, hogy megtanulhassuk, miként kell gondozni, ápolni a bűbájos fákat, bokrokat, vagy akár arra is lehetőség nyílhat, hogy csatlakozhassanak a kerületben is működő bonsai klubhoz.
Ilyenkor egy napra láthatóvá válik az a csodálatos kincs, amit ásványok formájában rejt a föld mélye, s ha egy darab a szívükhöz nő, akkor megvásárolhatják, hogy a szobájuk ékessége legyen. Az önöké lehet akár ékszer formájában is, mert a hazai és külföldi kiállítók serege vetekszik a figyelmükért. Aki előrelátó, az már most beszerezheti az ajándékot szeretteinek, de az is élményekkel gazdagodva távozik, aki csupán szemlélődik a kiállítótérben.
A gyerekeket pedig nemcsak a szép kövek várják, hanem külön nekik szóló programokkal is készülünk. A börze ideje alatt folyamatosan lesz kézműves foglalkozás, készségfejlesztő és társas játékok, és délután zenés játszóház énekléssel, sok mozgással, nevetéssel.
A belépés ingyenes.

Related Posts

Az óbudai Kulturális Központ februári programjai

Olyan csemegék lesznek februárban, mint Dés László koncertje, irodalmi kávéház Mácsai Pállal, és Ivan & The Parazol! Gyertek! SAN MARCO GALÉRIA Február 2. péntek 18.00…

Az Óbudai Kulturális Központ május-júniusi programjai

Az Óbudai Kulturális Központ májusban és júniusban is olyan programokat kínál, amelyeket nem érdemes kihagyni. Minden korosztálynak, széles skálán. SAN MARCO GALÉRIA Május 19. péntek 18.00…

A TURAY IDA SZÍNHÁZ MŰSORA AZ óBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

Februártól áprilisig remek darabokkal szórakoztatja a nézőket  a Turay Ida Színház az Óbudai Kulturális Központban.

Óbuda Napja – 2018. május 3-5.

Óbudán komoly hagyománya van annak, hogy május első hétvégéjén színpompás forgataggal ünnepelnek a kerületben élők. Az Óbuda Napja immáron 12. éve szórakoztatja az idelátogató közönségét,…