Ötvenhatos ünnepi diákműsor ma, Magyarországon. Szándékosan nem írom le, pontosan mikor, pontosan hol. Mert nem ez a leglényegesebb. Sőt, ez gyakorlatilag tökmindegy. Hanem a kérdés: hogy minek?
De komolyan. Jelentős tömeg, fekete aljak és nadrágszárak, lakli kamaszlakkcipők, nyakkendők, kilógó fehér ingek, ünneplő arcok. Pontosabban unott, apatikus, okostelefont nyomkodó, trécselő, röhögcsélő, órát nézegető, a műsorra gyakorlatilag egy percig sem figyelő arcok.
A műsort egyébként saját diáktársaik adják. Lényegében felmondják a szöveget, amit nem értenek. Nem hozzájuk szól, több, mint fél évszázaddal később nem is szólhat nekik. 2013-ban nem kérhetik egy 16-17 évestől, hogy érezze át 1956-ot. Mégis miért kérik ezt tőlük újra, meg újra? Minden évben ugyanilyen ünnepségek, ugyanilyen hiteltelen, megcsömörlött versmondások, ugyanilyen unott koszorúzások. Aztán szétoszlik a tömeg és hazafelé megbeszélik, az egészben az volt a legfrankóbb, hogy elmaradt a töridoga.
Máshogy kéne ezt, tökmáshogy. Mondjuk elhívni az órára a nagymamát, aki még élőn el tudja mesélni, mi volt, mikor 17 évesen kinyitotta egy szép napon a szobaablakot és befigyelt egy tank. VAgy nem figyelt be, de mozi helyett tüntetni mentek, és nem az empéhármaikat dugdosták a fülükbe, hanem beszélgettek.
Vagy ha nincs nagymama, elő lehet venni egy normális hosszúságú, befogadható filmet. Vagy elolvasni egy értelmes, valóban a kort értelmező novellát. Vagí akármi. De ez a minden évben megismétlődő, hamis és „oké, ez is letudva” hozzáállású ünneplés, ez teljesen értelmetlen. Értelmetlen, mert hatástalan. És ha megkérdezzük őket holnap reggel, fiam, hát mi volt az 56-os iskolai ünnepségen, fiam mormog valamit a szobaajtó mögül: ja, semmi, csak a hárombé mondott valami verset, pár öltönyös meg lerakott valami koszorúkat ahhoz a ménkű nagy szoborhoz.
A felvázolt ünnepség legvégén, immár a záróének hangjaira, letörve baktattam vissza a kocsihoz, de egy apró látvány felvidított: a lakótelepi parkolóban harmicas párocska bütykölte a családi járgányt, mackónadrágos apuka a motorháztetőbe bújva, asszonyka a szélvédőket törölgeti ronggyal. És akkor meghallom a halk éneklést a mackónadrág takarásából: …légy híííííveee, ó magyar…Bölcsőőőőőd aaaaaz, s majdaaaan sííííírod is, mely áááápol és eltakar.
Kocsis Noémi
Related Posts
A karácsonyi készülődésnek is vannak szakértői: ők azok, akik sokat dolgoznak azért, hogy a külföldön kapható, idei ünnepi dekorációk hozzánk is eljuthassanak, hogy terített asztalunk…
A következő napok masszív ünnepléssel telnek, ilyenkor csak nagy ritkán kerül elő a költészet. Kevesen olvasnak verset, és akik olvasnak, azok is azt mondják, hogy…
A Roma Club Alapítvány Mikulása kéri a segítségeteket. Ha módotokban áll, segítsetek a gyerekeknek. Kedves Barátaink! Hagyományunkhoz híven idén is megtartjuk a Mikulásnapi ünnepségünket, amely…
A Centrál Színház színpadára november 23-án került bemutatásra a kortárs amerikai drámaíró, a Pulitzer-díjas és Oscar-jelölt David Mamet Oleanna című darabja. A darab első premierje ugyan 1992-ben volt és később…