Május 9-én Goda Krisztina rendezésében mutatja be a Thália Színház legújabb nagyszínpadi produkcióját, a „Ketten egyedül” című darabot, amelyben Schell Judit és Csányi Sándor ismét együtt állnak színpadra.
A darab sajtóeseményén Schell Judit kávét szolgált fel, Csányi Sándor pedig hamburgert készített a meglepett újságíróknak.
Az előadásban a felszolgálót Schell Judit, a szakácsot Csányi Sándor személyesíti meg. A női szereplő, Frankie sokat csalódott korábban, és emiatt fél belemenni egy újabb kapcsolatba, Johnny pedig kitartóan ostromolja a lányt, és nem adja fel. „Johnny változtatni szeretne, társat akar, Frankie pedig, aki kedves, csinos és jóérzésű lány, önvédelemre van berendezkedve” – mondta el a budapesti sajtótájékoztatón Goda Krisztina.
A rendező hozzátette: a darab aktualitása, hogy jellemző nagyvárosi problémát fogalmaz meg, amely szerint az emberek félnek belemenni kapcsolatokba, mindenki éli a saját életét, ragaszkodva magányosságához. Kitért arra is, hogy most kezdik feltérképezni a karaktereket: milyen lehetőségek, milyen színek vannak bennük.
Goda Krisztinának nem ez az első színházi munkája, és bár saját bevallása szerint a film a fő csapásvonala, nagyon izgalmasnak tartja a színházi rendezést. „Nagyon izgalmas, hogyan áll helyre egy anyagnak a ritmusa, hogyan keressük meg a mélységeket, amelyek ott vannak a szövegben, és adott esetben az ötödik olvasásra sem veszi észre az ember” – fejtegette.
Schell Judit véleménye szerint Frankie vágyik valakire, de már sokszor megégette magát, ezért óvatos és lassabb tempóban szeretne előrehaladni a kapcsolatukban, míg Johnny optimistább. Csányi Sándor szerint a férfi többet lát bele a kapcsolatba, s elsősorban arra figyel, hogy mi működtetné a kapcsolatukat. „A darab elején lefekszenek egymással, aztán lehet drukkolni, hogy összejönnek-e vagy sem” – fogalmazta meg a színművész.
Schell Juditot és Csányi Sándort a közönség a Csak szex és más semmi (2005) után a 2012-ben bemutatott Esküvőtől válóperig című bohózatban – mint perlekedő házaspárt – láthatta együtt játszani.
Az eredeti darabot, amelyet Terrence McNally amerikai drámaíró jegyez, „Frankie és Johnny a holdfényben” címmel mutatták be Amerikában. A színpadi műből nagysikerű hollywoodi filmváltozat is készült Al Pacinóval és Michelle Pfeifferrel a főszerepben, amelyet Krumplirózsa címmel láthatott a magyar közönség.
A Thália Színház új fordításban – Ketten egyedül címmel mutatja be a nagysikerű darabot.
(forrás: MTI / Thália Színház)
Related Posts
Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba új önálló estje, a „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjáték, amelynek október 29-én, a budapesti Thália Színház…
A Liza, a rókatündér rendezőjétől Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével!
Egy jómódú család összetört életének töredékeit ismerhetjük meg az olasz író, Enrico Luttmann Szilánkok című darabjában. Az elfogadás hiányának fájdalmáról, a családi tabukról szóló előadás…
A vegyészmérnökből íróvá lett Egon Wolff Papírvirágok című műve az 1970-es évek Latin-Amerikájának egyik legnépszerűbb drámája volt. A történetben két kibékíthetetlenül ellentétes világ találkozik: egy…